Valentin-napi nagy Ő lista

Ő is megtett mindent: rapidrandi, internetes párkeresők, kávézóban megismert helyes pasi, szóval a szokásos körök. Most, hogy vágtázik felénk a Valentin-nap, egyes egyedülállók jobban belehúznak – talán a társadalmi nyomás miatt – és nehezebben viselik az esetleges visszautasításokat is.

Így jutottunk el ahhoz a délutánhoz, amikor fent említett ismerősömmel leültünk teázni, és elkezdett mesélni a legutóbbi randipartneréről. Jó humorú, helyes férfi, akivel elsőre semmi baj nem volt, azon kívül, hogy bizonytalannak tűnt, mert most ért véget egy hosszabb kapcsolata. Mesélte tovább a randi menetét, amikor is az alábbi mondat megütötte a fülemet:

- „És elkezdem neki sorolni, csak hogy segítsek. Hogy sportolnod kéne, hogy terapeutához kéne járnod, hogy foglalkoznod kellene saját magaddal, stb. És bólogat, hogy hááát igeeen, tudooom, igazad van, DE... és ezek után jött egy halom kifogással, majd elterelte a szót. Utána nevetgéltünk, jól elvoltunk, de azóta sem hívott. Nem értem én ezt…"

És akkor belegondoltam, hogy milyen lenne, ha nekem mondaná ezt egy szinte ismeretlen ember, a legelső találkánkon, majd a következőt válaszoltam:

- „Én is válogatós vagyok ugyan, de most tegyük fel, hogy van egy pasi hasonló paraméterekkel, mint te - mármint humor, IQ, etc. Elmegyek vele randizni, mert biztos jó lesz, lazulunk, kiderül van-e kémia, ismerkedünk, de nem görcsösen. Erre, ha elkezdené, hogy ide kellene járnom, azt kellene csinálnom, az este végét sem várnám meg, azonnal elinalnék, akármilyen okos, vicces, világlegdögösebbpasija. Mert randira mentem egy általam feltételezetten "jófej" emberrel, erre leült elém egy életmódtanácsadó-dietetikus-személyiedző-kineziológus megmondóember, aki elsőre beletolakszik a magánszférámba, múltamba, lelkembe. Ha ezekre vágyom, hozzájuk megyek, de egy randin, egy "random" ember ne akarjon megváltoztatni, belelátni a fejembe, mert semmi köze hozzá. Pont ezért kapnék frászt, és húznék el. Úgy már, ha az alapdolgok stimmelnek (kémia+ész+empátia+humor+szerelem), és már kapcsolaton belül próbál segíteni, pl.: "szívem, nem megyünk EGYÜTT teniszezni/futni/satöbbit csinálni? Nem szeretnél nekem beszélni arról, ami nyomaszt, fáj?" A lényeg, hogy már szeretjük egymást, és akkor sem megmondom a másiknak, hogy ezt-és ezt kellene tenned, hanem felajánlok óvatosan egy alternatívát, ha szeretné oké, ha nem, oké, mert tiszteletben tartom. Szerintem ilyenkor a legtöbbet az segít, ha csak megfogom a kezét és csöndben mellette vagyok. A lényeg végső soron a tisztelet és a türelem: mindenkinek vannak fájó sebei, amiről vagy nem tud/akar beszélni a párjának, vagy igen, de mindenki csak idővel nyílik meg, idővel csupaszítja le a szívét. Egy idegennek egy randin ezekhez semmi köze. Mondom ezt úgy, hogy nálam is olyan magasan van a léc, hogy ott már oxigén is csak elvétve fordul elő. És lehet, hogy ha kicsit visszavennél, lelazulnál, rátalálnál a nagy Ő-re, így viszont sanszos, hogy elriasztod.”

És miután ezt kimondtam, esett le nekem is a tantusz: jó, sőt, alapvető, hogy tudja az ember lánya, mit vár egy férfitól, mit egy kapcsolattól, de azt a bizonyos listát talán el kellene felejtenem nekem is. Mert bár én így, hangosan, nem szoktam kimondani a dolgokat, de a lelki szemeim előtt bizony mindig ott lebeg A Lista, és szorgosan pipálgatok-ikszelgetek. Vagy ha már mindenképp ragaszkodunk a listához, talán át kellene írnunk, és későbbre halasztanunk, amikor már többet is tudunk egymásról, egymás hátteréről, mint: „mi a kedvenc zenéd, mikor voltál utoljára moziban, milyen kávét kérsz?” Ha van olyan szerencsénk, és az imént megismert férfiú „első blikkre bejön”, meg kellene próbálni elfeledkezni a listáról, és csak élvezni a megismerkedést. Mert lehet, hogy párkapcsolat ugyan nem is jönne össze, de egy jó barátság kialakulását is kockára tehetjük azzal, ha rögtön, mit sem tudva kritizálunk.

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről, játszmákról, így tudnánk élvezni a másik társaságát. Nem feltétlenül, mint férfi-nő, hanem mint két ember. Ha több lesz a dologból, örülhetünk, ha semmi: talán nem élnénk meg akkora csalódásként a visszautasítást, és nem süllyednénk az önutálat mocsarába. Csak annyi lenne: „Nos, van egy ember a hétmilliárdból, akivel nem passzolunk össze. És akkor?”

Azt hiszem, ez rengeteg gondot, bánatot levenne a vállunkról.

Szerző: Busai Hajnalka Lilla

Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.