Tintaszív (Inkheart)

Mortimer Folchart egy látszólag átlagos könyvkötő, aki éli mindennapjait a lányával, Meggie-vel. Meggie anyja, Teresa 9 évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt és azóta nem látta senki. Egyik este egy különös alak bukkan fel a házuknál és olyan hírt hoz Monak, ami arra készteti, hogy egy rokonához költözzön a lányával együtt és Meggie végül azt is megtudhatja, hogy miért nem hallotta apját soha felolvasni. Monak van egy különleges képessége: bármit kit tud olvasni egy könyvből, ha azt hangosan felolvassa. Lehet az ember vagy tárgy, viszont mindig van valaki vagy valami, ami átveszi az érkezett helyét a könyvben.

Ez a könyv nálam még az Alkonyatot és az Újholdat is leelőzte! Műfaj szerint nem tudnám hova sorolni, mert szinte mindenből van benne egy kevés. Kaland, fantasy, szerelem, humor, stb.

Az alapsztorit nem tudom eleget dicsérni. Nagyon ötletes. Talán nincs is még egy ehhez hasonló könyv. A karakterek könnyen megszerethetőek. Az eseményeket pedig bárki követni tudja. Ezt a könyvet mindenkinek érdemes elolvasnia! Lehet az illető tizenéves vagy akár hetven. Akármennyi!

Ha nem rémül meg a nagyjából 600 oldalas könyvtől és belekezd, akkor nem fogja megbánni!

Egyébként összhatása is remekre sikeredett. Átlagosan 3 fejezetenként csuktam be a könyvet csak azért, hogy újra végignézhessem a borítót. Ilyet ezelőtt még sosem csináltam.

Most viszont egy kicsivel lehangolóbb dologról fogok írni. Semmi sem tökéletes. Ami a legfeltűnőbb egy könyvben, az a helyesírási hiba. Van olyan, akit ez hidegen hagy és olvas tovább, de van olyan, akinek akár az egész könyvtől elveszi a kedvét. Sajnálattal tapasztaltam, hogy ez a könyv sem tökéletes a helyesírás szempontjából. Sőt! Nem egy ilyen hibát fedeztem fel. Egy alkalommal az egyik szereplő, Fenoglio nevét írták rosszul. Holott szerintem a legalapvetőbb, hogy a neveket jól írják le! És ami még feltétlen említésre méltó, az az, hogy nincsenek igazán jól kidolgozva a szereplők. A szókincsükön látszik ez meg nagyon. Gyakran használnak becézgetéseket, emiatt néha úgy éreztem, mintha az író engem alacsonyítana le ahhoz, hogy megértsem a művét. Például: barátocskám, könyvecske meg egyebek. Ezek sokszor vannak a könyvben és először kissé vicces, de a huszadik után már valahogy idegesít. Ebből lehet látni, hogy az írónő nem foglalkozott annyira a szereplőkkel, hogy külön szókincset hozzon nekik létre, ami persze izgalmasabbá tette volna a párbeszédeket. És sajnos ez a kidolgozatlanság a fő gonoszra is hatással volt. Ez a stílus kissé komolytalan hozzá. Viszont a hibák és becézgetések ellenére is sokan szerethetik ezt a könyvet, hisz elkészült a film is!

A könyv elolvasása után első dolgom volt a film megnézése, de nem éreztem semmit a film megnézése után. A könyv ezerszer jobb volt, mint a film. Persze akik nem szeretnek olvasni, azoknak gondolom más a véleménye, de mindenki döntse el maga, hogy melyik tetszik neki jobban.

Miközben olvastam a könyvet, egy zeneszám jutott az eszembe, amit én mindenképp meghallgattatnék azzal, aki olvasta vagy olvasni akarja ezt a könyvet. Stáb - Kell még valami.

Részemről ennyi lenne a véleményem, de ne merd hangosan olvasni!