Ti megengednétek a lányotoknak? (beszélgetés)

Sziasztok!

Nekem is az a véleményem, mint a többieknek, hogy 20 évesen már felnőtt az ember (persze abban az esetben, ha úgy is viselkedik). Én is 20 éves vagyok, 16 éves korom óta alszom az éppen aktuális barátomnál. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy hetente cserélgettem őket :D ez alatt az idő alatt 2-t fogyasztottam el, a másodiknál lecövekeltem. Már nem az ottalvás, hanem az összeköltözés a téma. Januárban valószínűleg költözünk, és nem engedélyt kértem rá anyukámtól, hanem mondtam neki, hogy én már elérkezettnek látom az időt arra, hogy együtt lakjak a barátommal. Semmi ellenvetése nincsen, mert tudja, hogy elég érett vagyok hozzá. Egyetemre járok, mellette dolgozok, szóval fizetni sem ő fogja, tehát tulajdonképpen csak annyi beleszólási joga van, hogy hiányozni fogok neki, és vasárnap járjak haza ebédre. :)

Tehát 20 évesen egy ilyen piti kis dologban, mint egy nem a saját ágyban töltött éjszaka még csak véleményt sem muszáj kérni a szülőktől.

Nem, az én gyerekem egy normális fiatal felnőtt, nem úgy, mint sok hoxás kis liba.

Ha a mintád rossz, akkor lehetsz te intelligens, akkor is el fogod követni a hibákat és a korlátok neked is fel lesznek húzva:)

Nem én fröcsögök, hanem ti, akiknek a szüleinek korlátokat kell felállítani. Gondolom a járókát akarjátok így megbosszulni:)

Jaj, ha lenne olyan smiley, amelyik a homlokara csap.

Az intelligencia kerdest a gyerekkel kapcsolatban irtam...

Ahogy igy frocsogsz minden iranyban, nagyon me lehetsz bantodva, tan a te gyermeked is kitette a szurodet az eletebol?

Nagyon remelem, hogy az en gyerekemnem nem lesz szuksege arra, hogy hatarokat allitson fel nekem, mert szeretnem tudni magamtol, hol az a pont, amikor el kell engednem a kezet.

Ja, es megkerdezheted a szuleimet, vagy barki mast, hogy beszelek roluk! Soha nem szidtam oket, de hogy nem ertek egyet a nevelesi elvukkel, egy dolog. Viszont en tartom magam annyira intelligensnek, hogy meg tudom szabni az anyamnak, hogy hol van az, amikor mar tul sok a "segitege", anelkul, hogy en lennek a bunko paraszt.

Persze, hogy nem. A gyerek a szülők mintáját követi. Ha a gyerek azt látta kis korában, hogy a nagymamának (a szülők szüleinek) csönd van, illetve korlátok mindenben, akkor ő pont így fog a saját szüleivel bánni, ha majd felnőtt lesz.

Mindig az van, hogy a szülő nem intelligensen tud hozzáállni a dolgokhoz, az még itt nem merült fel senkiben, hogy akár a gyerek nem tud intelligensen hozzáállni? Bár ha a gyerek nem elég intelligens, akkor a szülei milyenek lehetnek?

Na, én ezt befejeztem. Számomra tök mindegy, hogy ki kinek a szüleit hülyézi, illetve az is, hogy ki mennyire intelligensen áll a szülei korlátjához vagy fordítva. Nekem az a fontos, hogy ne érintkezek ilyenekkel, mert nálam ez az egyik legrosszabb tulajdonság.

A fura, hogy ti is, mennyire nem értitek, hogy miről beszélek, de remélem majd legalább akkor rá fogtok jönni, amikor a ti gyereketek fog így beszélni rólatok...

Azt hiszem paraszt stílusom nem nekem van, hanem inkább neked.

Azt mondod egy vadidegen édesanyjára, hogy beteges, és felvázolsz előtte egy olyan jövőt, amit senki nem ismerhet, még te sem. Hogy is viselkedik a fórumindító anyukája? Nem azt mondta, hogy nem aludhat ott, hanem azt, hogy nem tartja jó ötletnek.

Különbözőek vagyunk. Én örülnék, ha a szüleim még most is beleszólnának az életembe, de sajnos meghaltak, bezzeg aki kutyába sem veszi őket...

Vannak határok, amit mi magunk alakítunk és nem úgy, hogy elrugdossuk a szüleinket, ha már nincs rájuk szükségünk.

Ejha, ezt egy kicsit tulzasba vitted. Hogy magambol indultam-e ki? Nem. Nekem igen szigoruak voltak a szuleim, most, h kulfoldon elek, is probaljak megszabni, merre hany meter, de nem hagyom nekik. Es tudod, miert nem? Mert felnott ember vagyok, csaladdal. Es 20 evesen is felnott ember voltam, szakmaval a kezemben. Nem, nem a szuleim finansziroztak a sulit, toluk osszesen a vonatjegyet kaptam, azt is addig, amig nem volt fizetesem. Es 22 evesen fizethettem egyedul a lakashitelemet. Szoval nalunk nem allt fenn az a helyzet, hogy anyamek veret szivtam volna. De akkor is van az a hatar, amit nem szabad atlepnie egy szulonek. Es ha most igy viselkedik az anyja, akkor kesobb sem fogja tudni a hatarait.

Szerinted az egeszseges, es tok normalis, hogy anyuka ennyire ne engedjen szabad teret a gyerekenk? Mert ha igen, azert orulok, nem te vagy az anyam. Es legy szives, a paraszt stilusodtol tartozkodjal, amig veled nem volt senki paraszt!

Ennek a genetikai résznek nézz utána, mert ennek nem sok alapja.

A genetikának ehhez nem sok köze van.

Ez egy döntés kérdése, hogy mire hogyan reagálunk.

A körülményeket legfeljebb kifogásnak lehet használni, de kifogást meg mindenre lehet találni.

Ugyanabból a családból jövő ikrek teljesen más életet élhetnek. Az egyik lehet bűnöző a másik meg lehet ügyvéd, orvos, vállalkozó és mindkettő a családi viszonyokra hivatkozik, hogy azért lett bűnöző, mert otthon folyton veszekedtek, a másik meg azt mondja, hogy azért lett ügyvéd, orvos, stb mert nem akart úgy élni ahogy a szülei éltek.

Mindkettő mögött egy döntés van. Az, hogy ki hogyan él csakis azon múlik, hogy hogyan dönt az életében.

Tényleg nem tudom, hogy lehetne változtatni, de azt nem hinném, hogy családterapeutához kellene menni.

Igen, mindenhol vannak viták, sértődések, csak ezek kezelése nem mindegy. Nem szabad hagyni elfajulni a dolgokat, kompromisszumokat kell kötni.

Ha anyukád ilyen, akkor meg kell próbálni elfogadni így, mert amit tesz azt nem azért teszi, mert nem szeret, nem vagy fontos neki, hanem azt gondolja, hogy így veszed komolyan. Ezt biztos abból szűri le, ahogy reagálsz az eseményekre. Lehet, hogy jobban teljesítesz, ha zsarol, így azt gondolja, hogy erre van szükséged ahhoz, hogy elérd a kitűzött célokat. esetleg, ha észrevenné, hogy te enélkül is képes vagy dolgokra, akkor lehet belátná, hogy nem kell ezt tennie. Ahogy írtad is a játszmáit: téged küldött bulizni, mert tudta, hogy úgy sem akarsz menni és emellett tiltotta tesódat, mert ő meg ment. Két véglet...Az egyiket azért tette, mert tudta, hogy szükséged lenne rá, de úgy sem fogsz menni és az úgy rendben van, a másikat azért, mert azt már túlzásnak tartotta az ő elképzeléseihez képest és el is érte a célját.

Mondok egy példát: mindenkitől azt halottam, hogy a jogsi megszerzésénél az oktató üvöltött vele. Ilyenkor az oktató azt gondolja, hogy sokkal jobba inspirálja a tanulót, ha az orra alá dörgöli a bénaságát. Ami igaz is, de nem mindenkinél, mert valaki ettől leblokkol és képtelen teljesíteni, mint én is, ezért én az oktatóval előre közöltem, hogy ott a vége a közös munkánknak, amikor el kezd üvölteni. Ha nem mondom el neki, akkor biztos üvölt velem is, és akkor ki tudja mikor lett volna jogsim. Anyukáddal kapcsolatban azt gondolom, hogy valami ilyesmi elképzelései vannak, amit joggal kifogásolsz, de amíg csak így vagy képes eredményt felmutatni, addig nem fog változtatni a taktikáján.

Tudod,engem is bosszant,hogy erről az oldalról ennyire rossz véleménnyel vagyok a saját anyukámról,akit tényleg imádok.Ezért fáj ez az egész.A páromnak szoktam sírni,hogy mit csináljak,mert nem akarok rosszban lenni anyával. :(

De amíg anya nem ismeri be magának,hogy milyen lett,addig nem tudom,mit lehetne tenni.Én önkritikus is vagyok,tehát elég jól tisztában vagyok a rossz tulajdonságaimmal.De én elismerem őket,legalábbis nagyrészt(akaratos vagyok,mint anya,de kevésbé az is biztos).Tudom,hogy mindkét fél hibás,én is rosszul csinálok valamit.

Örülök,hogy te jó kapcsolatban vagy a fiaddal. :)

Én most megyek,de majd igyekszem visszaolvasni,ha lesz még hozzászólás.

Azért jó kis beszélgetés volt,ebből is lehet tanulni.

Ja,még azt akartam kérdezni kék írisz,hogy szerinted (de mások is írhatnak) hogyan lehetne javítani anyukámmal a kapcsolaton?Mert nekem sem jó ez így.Az is megfordult a fejemben,hogy elmenni családterapeutához vagy hasonlóhoz,aki tudna segíteni,mert otthon tényleg szinte mindennek vita a vége.Ezt meg is említettem anyának,aki rögtön le is hurrogott,mert szerinte nincs probléma,mindenhol természetesek a viták.Ez igaz,de nem a mindennaposak.Legalábbis szerintem.

A 218-ra, de válaszoltál rá!

Én nem piszkállak, de olyan fura manapság, hogy mindenki a szüleit szidja.

És tudod mi a fura? Nem én ismertem fel ezt, hanem a fiam mondta pont néhány napja. Úgy érzi, hogy sikk mostanában hülyézni, szidni a szülőket, mert sok ismerőse ezt teszi, és őt nagyon bosszantja.

Ja,most olvastam az utána hozzászólásodat.Szerintem te is így jártál. :)

De melyikre gondoltál amúgy,hogy kihagytam?

Lehet átugrottam,nyugodtan írd meg,melyikről van szó.

A "mindenki jó valamiben"? Mert azt láttam.Vagy melyik?

Nem mondom,hogy nem igaz mondatod,de valószínűleg azért csak a piszkálást veszem észre,mert abból van a több. :)

Érdekes, hogy egy másik hozzászólásomat teljesen átugrottál. Talán azért, mert abból nem éreztél bántást?

Milyen fura. Lehet anyukádnál is csak azt vetted észre, hogy piszkál, de a dicséreteit, biztatásait esetleg nem.

Tudod,mint leírtam,vállalom a felelősséget...nem sikerült.Lesz nekem diplomám még,csak nem ezen a szakon.De nem azért nem sikerült,mert nem tettem oda magam.Tiszta a lelkiismeretem.Güriztem a hülye fizikával rendesen.

Ha már a statisztikánál vagyunk.40-en kezdtük a szakomat é 4-en végezték el.Az össze többi kibukott.Mindenki a fizikán vagy a matekon bukott el.Amikor eljöttem,leváltották a tanárt,mert kiderült,hogy szándékosan szívat.Addig kérdezgetett,amíg egy dolgot elrontottunk és közölve,hogy hülyék vagyunk,beírta az egyest.Tehát lehet,hogy szerinted nem fordítottam rá elég energiát,de én meg tudom,hogy igen.Viszont tudom,hogy a matekra meg nem,így amikor nem sikerült az első vizsgám,akkor nem is rinyáltam.EL szoktam ismerni,ha én szúrom el.Aztán másodszorra simán megcsináltam.

Köszi! :)

Tudod,szerintem büszke azért rám,csak az fáj,hogy soha nem mondja és nem mutatja.Pedig csak annyi kéne,hogy igen lányom,örülök,hogy ezt,meg ezt elérted és tudom,hogy megállod a helyen az életben. :) Ami menni fog,meg nem vagyok elesett,de hát ki nem szeretné hallani?Párom anyja mindig dicséri a páromat.Pl azért is megdicsérte,mert letette a kamionjogsit,vagy az autósat.Én annyit kaptam,hogy jó,ennek így is kellett lennie,mert nem nehéz.

De amúgy az érzéseit sem tudta soha kimutatni,mármint a szeretetét.Nem volt az az ölelgetős anyuka,puszilgatós anyuka.Ez el is ismerte.Mondta,hogy őt sem szeretgették,így számára idegen dolog kimutatni azt.Apukám is ilyen.