Testvéri szeretet (beszélgetés)

Egyetértek!

Mi az öcsémmel kisgyermekkorunkban rengeteget veszekedtünk, és én lévén 3 évvel idősebb "nagyleány", sokszor meg is ütöttem őt. De a szüleink ezeket a mondatokat rágták a fülünkbe addíg és addíg, mig már kamaszok voltunk és megértettük, megtapasztaltuk.

Nagyon jó testvérek lettünk, a tűzbe is mennénk egymásért, de már nem tehetem mert saját gyermekeim vannak, akiké az elsőbbség.

Őket is oltjuk a család fogalmának fontosságával.

Mi 31 és 36 évesek vagyunk(bátyám van),volt már,hogy kitagadtuk egymást-és nem a régmúltban-ettől függetlenül bajban ő mindig számíthat rám.

Fordítva ez nem így működik....és nem is hiszem,hogy változni fog.

Ha alkalom van a közös beszélgetésekre... akár közös reggelik... közös vacsorák... meghittebb pillanatok esetén, akkor beszélgessetek arról, hogy mennyire fontos a család... és hogy ők mennyire kell, hogy fontosak legyenek egymásnak, hiszen az élet megy, és egyszer csak nem lesz más, csak ők ketten. És bizony, ha körülnézünk a világban, a házasságok jó része felbomlik... férfiak/nők jönnek mennek az életünkben, barátságok széthullanak... nincsenek állandó kapcsolatok, csak a szülő-gyermek, és a testvéri kapcsolat... és nagyon kell rá vigyázni.

Mi annak idején nagyon sokat beszélgetünk ilyesmiről... és egész kis koruk óta rendkívül jó testvérek voltak. Sokszor néztem, ha udvaron játszottak, külön-külön a saját társaságukban, de a szemükkel akkor is keresték egymást... és büszkék egymásra a mai napig. :o)

Én sajnos nem tudok tanácsot adni, de nagyon remélem, hogy valaki tud majd segíteni!

Sajnos nálunk anyukánk nem tudott semmit sem tenni, nem túl jó a nővéremmel a kapcsolatom, pedig mi már 20 és 22 évesek vagyunk...remélem a fiúknál minden rendbe jön, mert ez tényleg nagyon rossz...anyukámnak is majd megszakad a szíve, amikor komolyabban összeveszünk egymással. De úgy néz ki, nálunk már nincs remény, hogy valami is változzon.

Bízom benne, hogy a fiúknál egyszer "megtörik a jég".