Testvérgondok (beszélgetés)

Nővérem van. Nálunk is ő volt a könyvmoly, de én vagyok a lelkisebb. Bulizás szempontjából nagyjából egálban lehettünk - egyikünk se volt nagy bulizós -, de pasizásban voltak hajmeresztő dolgai. Én voltam a szorgalmasabb.

Nem rémlik, hogy valaha is rá tolták volna a felelősséget, hogy én odaérjek a suliba, vagy figyeljen a teendőimre. Ezekért én voltam a felelős. Sosem kapta feladatul, hogy vigyázzon rám. A figyelem- és szeretethiánytól sérültem, ahogy szerintem ő is. (És még sokan a korosztályunkból.) Ja, 4 évvel idősebb nálam.

Nem gondolom, hogy azzal megbántjuk egy gyerek lelkét, hogy vigyáz a testvérére, mert ő a nagyobb.

Megbántani azzal tudjuk, hogy ha a felelősséget úgy toljuk rá, hogy ő lesz mindenért a bűnbak.

Középső vagyok. Van egy bátyám és van egy húgom, de nem lett a bátyánk lelkileg sérült azért, mert mint nagy testvér "dolga" volt, és mi sem lettünk önállótlanok.

Nem tudom, hogy ki állapítja meg ezt a sok sületlenséget, de nagyon nem jó ezt megerősíteni az emberek fejében.

Tehát, hárman vagyunk testvérek. Amíg a bátyámmal ketten voltunk, akkor ő volt a nagy és a fiú, így az ő "dolga" volt, hogy "vigyázzon" rám, mert ő már nagy, ő már okosabb, ő fiú, így ez neki könnyebb. Büszke volt rá, hogy vigyáz rám;)

Amikor a húgunk megszületett és abba a korba ért, hogy oviba kezdett járni, akkor kettőnk "dolga" volt, hogy elvigyük az oviba.

A bátyánk kelt fel mindig legkorábban, reggelit készített nekünk, majd felkeltett minket. Elkészültünk, a húgunknak segítettünk, együtt megreggeliztünk és elvittük a húgunkat oviba, mi pedig ezután mentünk a suliba.

Egyikünknek sem lett semmi baja. Köszönjük még mindig nagyon jó testvérek vagyunk;)