Testvér tervezésekor nem voltak olyan félelmeitek, hogy ti csak az első babát fogjátok/akarjátok szeretni? (beszélgetés)
most látom, hogy ez egy 3 évvel ezelőtti téma :D
Na mi lett a kis tesóval??? :D
Én is féltem kicsit, és biztos, hogy annyi idő nem jut egy gyerekre, mint előtte.
De sose éreztem, hogy azzal kapna többet a gyerekem, ha megosztjuk egymás között a szeretetet.
A szeretet soha el nem fogy :)
Azzal semmiképp se lesz kevesebb a kapcsolatunk, hogy mást is bevonunk a szeretünkbe. Már annyira izgatott volt, hogy mikor jövük haza anno a kórházból, és mikor meglátta a tesóját, 2 hétig csak nevetve-visítva futott fel-le örömében.
Azóta eltelt egy év, és én úgy látom, érzelmileg sokkal gazdagabb, mintha nem lenne itt a tesója.
A szeretet olyan dolog, hogy minél többet adsz, annál több lesz belőle.
De ha úgy érzed, hogy ez nem menne, akkor tényleg ne szülj még egyet.
Nálunk 1. unoka volt a szüleimnél a kislányom. Annyira imádták, hogy azt mondták, ne is legyen tesója, mert Gigi tökéletes, és nem lesz még egy ilyen gyerek a világon. Olyan furcsa a volt az egész. Aztán megszületett a kisfiam és ugyanúgy fellángolt a szerelem, mint Ágika születésekor. Imádják mindkét gyereket. Ha anyu Ágikával játszik, apu Zolikát hordozza ölben. Ha anyu Zozót altatja, apu Gigivel társasozik. Egyformán szeretik őket.
Anyósoméknál kicsit más volt a helyzet, mert ott már van 2 főiskolás unoka. Ágika születésekor megint kicsi került a családba és azért voltak oda érte. Viszont ott még él a "van egy lányom meg egy gyerekem" elv sajnos. És amikor kiderült, hogy fiam lesz, hát oda voltak teljesen az örömtől. És hát mióta megszületett Zolika, erősen figyelnem kell, hogy Ágika ne érezze, hogy ő csak 2. lehet a szeretetükben, mert ő "csak" lány. Itt a kicsi van jobban szeretve.
Sziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem hogy vajon a nagyszülők hogy élik meg ezt,sajnos sokan azt mondják hogy az első unokát jobban szeretik,sokszor még ezt érezik is a gyerekek( én is második vagyok én is így éreztem) A férjem szintén!
Van egy 2,5 éves kislányunk ,első unoka,félek hogy az én szülöm részéről is így lesz,férjem szülei részéről nincs így,ott már megvan a második unoka is.Ha kap a kicsi valamit akkor az én lányom is még ha nincs is semmije.szóval itt nincs gond.De azért félek én is,mert még átélheti azt amit én,bár nem szeretném.
Én is tervezek kis tesót neki ,de csak ha iskolába megy most nem bírnék két kicsivel,nem tudnék velük annyit időt tölteni amennyire szükségük lenne,és rosszul érezném magam.
Szerintem ha aktuális lesz én is megkérdezném ezt a kérdést!
Igen ez tényleg érdekes. De én is ezen gondolkodtam annó.
Hidd el, ugyanúgy fogod szeretni mindkettőt! :)
Igen, én is ebben reménykedem. :)
Lassan már kezd a pindúrka is önálló személyiség lenni, saját véleménnyel, amit oldalbarúgással jelez is. :D És tudom, hogy amint meglátom, őbelé is szerelmes leszek, de ezt az érzés nem tudom magamban elnyomni.
Én hiszek abban, hogy semmi sem ok nélkül való, és mivel ő a ciklusom 9. napján fogant, ő akart jönni, méghozzá hozzánk. Oka van, hogy úton van, méghozzá lehet, hogy egyebek között épp az, hogy bebizonyítsa nekem: lehet úgy szeretnie egy anyának az összes gyerekét, mint amennyire az elsőt szereti.
Más: így, hogy ezek a dolgok foglalkoztatnak, néha elgondolkodom: lehet, hogy rosszul vagyok összerakva? Mert ugye aki nem egyformán szereti az összes gyerekét, az általában a legkisebbet szereti legjobban. Én meg pont az ellenkezőjétől parázok. Érdekes...
Az én kislányom 4 és fél éves volt, amikor a kistesó megszületett. Nagyon összenőttünk, imádjuk egymást, egy csomó lányos dolgot csináltunk mindig együtt.
Féltem, hogy mi lesz, ha ezekre nem lesz idő. Mi lesz, ha a kicsit nem fogom tudni ennyire szeretni, hisz a lányomat a legjobban szerettem, ahogy csak szeretni tudok.
De ahogy először rám nézett a kisfiam a hatalmas kék szemeivel a szülőszobán, hát nem volt kérdés többé, hogy tudok-e még valakit a legnagyobb szeretettel szeretni. Imádom ugyanannyira, mint a kislányomat.
Ami az időt illeti, az tényleg szervezést igényel. De a szeretet egyszerűen megduplázódott. És most már tudom, ha 10 gyerekem születne, mind a 10-et ugyanúgy tudnám szeretni.
Nagyon örülök, hogy leírtad amit érzel, mait gondolsz! Hasonlóak forognak az én agyamban is, azzal a külömbséggel ugye, hogy bennem egyelőre nem fejlődik egy másik kis élet! Igen, arról lehet szó nálad is, hogy nagyon imádod, rajongsz a már meglévő babádért, hogy valóban úgy összenőttetek, ti is ahogyan mi, ill. ahogy ezt az előző hozzszóló is írta. Megaztán ott van már nektek a sok kis apró élmény, a sok-sok kacagás, a rengeteg aggódás, ami minden pillanatunkat kitölti!
Én is folyamtosan aggódom, hisz annyira a legjobbat szeretném adni a kicsikémnek, ugyanakkor mindig azon stresszelek, hogy csak le ne maradjunk valmairől, ami a fejlődéséhez szükséges! Örülök, hogy megosztottad velem a gondolataidat!
Na, jövök, meg lehet dobálni engem...
Júliusban fogom szülni a második babánkat (nem terveztük, becsúszott), az első nemsoká 2,5 éves lesz. Annyira imádom, amennyire csak egy gyereket lehet, a környezetem szerint pedig jó anya vagyok - és nem seggnyalásból mondják, mert a családom adott esetben lealázna lelkileg...
És igenis rettegek attól, hogy szülés után nem jut elég időm az nagyra, a kicsit pedig nem fogom tudni ennyire imádni.
Az eszemmel tudom, hogy nem így lesz, hisz már most is nagyon szeretem a szívem alatt fejlődő gyermekemet, és valószínűleg pont ennyire szerettem Kiarát is, míg bent volt, de a szívem csak azt érzi, hogy pillanatnyilag jobban kötődöm a lányomhoz. Az agyam ezt meg is magyarázza: másfél év szoptatás, az összes apró kis élmény, meg millió más dolog együtt értelemszerűen többet ad, mint az, hogy fejlődik bennem egy új kis élet, aki a szerelmünk gyümölcse.
De mivel a lelkiismeretemet a szívem irányítja, félek.
És szerintem ez valahol normális: egy anyának igenis meg kell fordulnia a fejében, hogy "tényleg jó anya vagyok/leszek"?
akkor miért akarsz tesot?
ha ennyire csak a mostani kell akkor akarj majd másikat ha nem igy gondolkodsz és érzel
osztom a véleményed!!!
csunya ha egy anya ilyenen agyal, elég szomorú
Normális esetben a szeretet nem feleződik meg a tesó érkezésével, hanem megduplázódik!
Amúgy nekem ilyen eszembe se jutna. Igaz pár évig még várunk a kistestvérrel és addig ő a világ közepe de magamról tudom, jó ha van az embernek egy testvére...