Te mit tennél?Ha már annyira utálod a munkád hogy alig bírsz meglenni ott? (beszélgetés)

Ismerős a szitu. De én már jártam úgy, hogy csöbörből-vödörbe kerültem. Ez mondjuk nem törvényszerű.

Ha nyitott szemmel jársz előbb-utóbb akad valami, és csak reméli az ember, hogy jobb lesz.

Két választásod van, jobban mondva három. A harmadik, hogy lelépsz onnan...

A másik kettő:

1. A szemükbe röhögsz, és magasan teszel az egészre... elvégzed a munkád, és a többivel nem foglalkozol, és nem hagyod, hogy kihasználjanak.

2. Kiállsz magadért. Ha pl. ordibálnak veled, akkor tudasd velük, hogy akár be is perelhetnéd őket embertelen bánásmódért, úgy kiabáljanak.

... de ha egyikre sem vagy képes, akkor lelépsz.

Én is túl vagyok már sok mindenen. Hagytam már én is ott munkahelyet. Nagyon féltem, hiszen a "semmibe" mentem én is, munka nélkül voltam 6 hónapig; de életem egyik legjobb döntése volt.

És tudod mi a vicc? Amikor majd eljössz, mindenki rettentően sajnálni fogja, és még búcsúajándékot is vesznek majd neked, melyet kedves szavak, és nagy puszilkodás közepette átadnak. Te pedig azt kérdezed magadtól abban a pillanatban: "ezt most miért???"

Sajnos ilyen képmutató világban élünk.

Szerencsés vagy hogy sikerült túl tenned magad rajta.Én is sokszor úgy érzem menni fog de amikor itt ordítanak a fülembe,mindennel elégedetlenkednek és semmi sem jó és unják az életüket és semmi sem szent akkor kizökkentenek az én kis világomból,ez itt a baj.

Ezért vagyok most annyira rajta hogy találjak mást.

Szerintem meg nagyon egyszerű. Minden fejben dől el.

Én is túl vagyok egy krízisen. Szó szerint bele betegedtem a stresszbe. Volt ez 2 hete. Nem bírtam felkelni az ágyból. Az orvos úgy jött ki hozzám...És akkor azt mondtam magamnak: "ennyi elég volt, azonnal tessék felállni és széles vigyorral bemenni dolgozni!"

Kellett egy hétvége, amikor csak magammal foglalkozhattam, olvastam, zenét hallgattam, filmet néztem, sírtam, nevettem egyedül, magamban.

Jól esett. Kitisztultam, és vidámabb vagyok.

Fel kell tudni fogni, hogy mi számít igazán.

Tudom, hogy kevés a pénz, ez egy általános probléma most Magyarországon.

A lényeg az, hogy otthon minden rendben legyen. Ha hazaviszem a bennem tomboló idegességet, azzal a családomnak is ártok.

Helyre kell tenni fejben a gondolatokat. Ha nem megy, ott kell hagyni azt a munkahelyet mielőbb. A stressz alattomos dolog, és nagyon csúnya dolgokat idéz elő.

Tudom,de azért a legtöbbje nem mindenhol történik meg.Na mind1,mert részletet most úgy se tudok leírni.Túl sok minden lenne.

Na igen,a mai világba...Na de attól még lehet jobbat keresni nem?

ezek a dolgok, amiket leírtál, mindenhol jelen vannak..ahol több ember dolgozik egy helyen, óhatatlanul is felmerülnek problémák.

Én is sokszor megindultam már, mégis maradtam..mert ugye a mai világban..nem kell részleteznem.

Engem nem érdekel hogy ki-kivel barátkozik,én se barátkozni járok ide éppen ezért pl elvárom a kellő tiszteletet ami itt nincs meg.

Tudom mennyit érek a cégnek és azt is tudom nem hajlandóak többet fizetni.Éppen ezért szeretnék egy olyan munkahelyet találni ahol pl lehet hogy ugyan annyit fizetnek de legalább tudom hogy ott annyit érdemlek,annyit dolgozok stb...

Amúgy köszi a tippeket,munkán kívül nincs bajom,mármint otthon,csak sokszor miután lelépek innen akkor is a hatása alatt vagyok,megpecsételi a napjaimat.

Per pillanat úgy vagyok itt hogy ok vagyok és ennyi de nem teszek semmit sem azért hogy nekik jobb legyen,minek?Amikor őket se érdekli hogy nekem jó-e...

Nekem is volt egy hasonló periódusom nemrég...

Lehet, hogy hülyén hangzik, de konkrét tippjeim vannak, amik nekem segítettek:

Müller Pétert olvastam, és zenét hallgattam. Teljesen feltöltött pozitív energiával... (ez nem ezo, vagy akármi - ezekben nem hiszek...)

Az olvasás és a zenehallgatás kicsit átlendítette a gondolkodásom és az életfelfogásom egy másik irányba. Már nem veszek tudomást azokról, akik fel akarnak bosszantani.

Azokra a helyekre és emberekre koncentrálok, ahol és akikkel jó nekem. A munkámat meg elvégzem, ahogy kell.

Eldöntöttem magamban: ez egy munkahely, ahova az ember dolgozni jár be, és nem barátkozni.

Ha szakmai véleményem van: megmondom. Ha tetszik, ha nem. A személyes problémákat, véleményeket megtartom magamnak, és megbeszélem azzal, aki megért.

Ennyi. :-)

A munkával semmi probléma,pont nekem való.

Nem becsülnek meg,igérve lett ez-az,semmit sem teljesítenek.Semmibe veszik az embert pedig nem ilyennek ismertem meg őket.Úgy tűnik minél régebb óta vagyok itt annál jobban nemtörődöek lesznek.Hülyének nézik az embert sok szempontból és elegem van belőlük.Nincs nyugtom tőlük és sorolhatnám...

Erre sajnos a közvetlen közelemben is példa van: a páromnál ugyanis ugyanez a helyzet. Mi is őrült munkakeresésbe kezdünk, de addig eszerint tölti el mindennapjait a munkahelyén:

Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb.

Ha nem arra fókuszálsz, mennyire kiábrándító, elviselhetetlen és undorító a jelenlegi összes munkakörülményed, hanem úgy fogod fe, mint az utolsó megpróbáltatást a szép jövő előtt, akkor könnyebben, jó pofát vágva az egészhez várhatod a váltás (és egyben felmondás) nyújtotta gyönyört. Hidd el, könnyebb így elviselni a hátralevő időt.