Te honnan tudtad, hogy a szakma, amit tanulsz/tanulni fogsz testhezálló Neked? (beszélgetés)
Mindig is ápolónő szerettem volna lenni, így most azt csinálhatom, amit szeretek. Krónikus osztályon dolgozom, januártól kezdek ismét gyes mellett.
Nekem majdnem bejött az élet!1 lépés tartotta az egészet!Az pedig a pénz! :((
Én ápolónőnek tanultam,mert már tizenévesen ezt akartam.Eleinte gyerekosztályon akartam dolgozni,aztán első év után a nyári gyakorlatot belgyógyászati osztályon töltöttem.Ott aztán "megpecsételődött" az egész.Iskola után ott helyezkedtem el.10évig dolgoztam,aztán másképp alakult az életem,elhagytam az eü.pályát,de még most is azt mondom ha kérdezik hogy ápolónő a szakmám.
Nagyon szerettem a gyerekeket kiskorom óta. Ha gyerekes szülők jöttek hozzánk vendégségbe, nyugodtan rám bízhatták a kicsit, míg beszélgettek. Iskolásat játszottunk kisebbekkel, én voltam a tanító néni. Ilyen "előjelek" után tanár szerettem volna lenni. Volt néhány ideálom is a tanítóim, tanáraim között, példaképek - így végül tényleg pedagógus lettem. Összességében nem bántam meg.
Nagyon irigylem azokat, akik úgyérzik, megtaláláták életük hivatását. Én orvos vagyok, akik ismernek azok szerint nem is vagyok rossz, csak mostanában azt érzem, túl sokat kíván tőlem ez az egész. Nem is csak tőlem, hanem a családomtól. Nehéz döntés ez egy nőnek, főleg ha pici gyereke van ,aki másfél éves. Ha most visszamegyek dolgozni, akkor alig fogom látni, mert ugye hétvégeken is ügyelni kell, meg a hétköznapokon is-persze nem mindig, de kb. másfélszer annyitleszek távol, mint egy napi 8 órában dolgozó vki. Viszont nem merem azt kérni, hadd maradhassak még otthon egy fél évig, mert annyira nehéz is munkát találni az egészségügyi reform következtében,,és félek, hogy ha most nem vállalom el ezt, akkor lehet egy évig sem lesz új lehetőség-vagy esetleg azután sem.Pedig annyira sajnálom beadni bölcsibe a kicsit, hogy minden este ezen bőgök.Így pedig nem tudom milyen állapotban fogom gyógyítani a betegeket. Kinek jó ez?
Soha nem tudtam, ezért belefogtam mindenbe, és persze semmit nem fejeztem be. Most 10 év és három gyermek után munka mellett ültem vissza az iskolapadba. Úgy gondolom, végre sikerült megtalálnom, amit csinálni szeretnék. (Banki szakügyintéző) Tulajdonképpen eddig is azt csináltam, hiszen anya vagyok és mindig találtam valami alkalmi munkát is a gyes mellett. Akkor jó volt, most másra vágyom és megteszek ennek érdekében mindent!
Szakmunkást(pincér) anyum erőltette ezért mostmár mindenért fizetni kell. Most azért járok suliba mert munkát nem találtam. De addig még szóval kapom az árvaságit. Asztmás lettem akárhova sajnos nem tudok menni dolgozni. Nem bírom a szagokat és a port és a füstöt. Nyáron elmentem egy poros helyre de egyik reggel úgy befulladtam h ott kellett hagyni. Most logisztikai ügyintézőre járok.
Védőnő szeretnék lenni vagy csecsemőápoló.
Az egészségügy mindig is vonzott.
Kiskoromban orvos szerettem volna lenni.
Hát sajna én eddig soha nem tanulhattam azt amit szerettem volna. Nincs pénzünk...
De azt h mit szeretnél azt belül tudod h mire vágysz.
Én majd a fősuliba vagy felsőfokú tanulmányokat akkor tudok tanulni ha dolgozok. Sajna....
7 éves korom óta tudom,hogy tanító leszek,nem bántam meg,imádom.A gyerekeket is,ők pedig engem.A saját gyerekeimmel pedig még kerekebb lett az életem.
Akkor azonnal kérdeznék is valamit!Vettem a fiamnak egy kocsit és azt leadta ,vettek egy újat ! Közben elköltözött a menyem elvitte a kocsit amibe az én egy milliom volt! Visszakérhetem a pénzt?
Én ügyvéd vagyok. Már gyerek koromban megnéztem minden ügyvédes filmet,és elolvastam minden ügyvédes regényt. Bejött nekem ez a szakma, imádom amikor védhetem az ügyfelem érdekeit a biróságon. Akkor vagyok boldog, amikor sok a munkám és elismerik a tudásom.
Már anyukám is ezt csinálta. Mondhatni: örököltük tőle :)
Régen gép és gyorsírást tanúltam. Nem tudtam, hogy az lesz a nekem való és tetszeni is fog, de akkor nagyon klassz dolognak találtam. Már váltottam azóta. Továbbképzésen is átestem, most meg egy teljesen más suliba megyek.
Pszichológusnak készülök, van tehetségem hozzá. A iskola-pszichológussal sokat beszélgettem, tanítgatott meg minden. Remélem sikeres leszek
Nem tudtam h mibe fogok belecsöppenni. De most már végigcsinálom mindenféleképp.
Nem tudtam,még most sem tudom.
nekem fogalmam se volt hogy fogom-e szeretni vagy se, mert ez volt, ide vettek fel dolgozni, és utánna kellett kitanulnom a szakmát. Szóval ha meg akartam tartani a munkahelyem és nem akartam munkanélküli lenni, akkor tanultam és csináltam. Aztán később megszerettem. Ki lehetett bírni.
Gyerekkoromban szüleimtől mindig azt láttam, hogy sziveseben veszik ha segitséget tudnak nyújtani másoknak, mintha ők kapnak.Természetesen segítséget, vigaszt...stb elfogadtak, de lételemük volt a segitségnyújtás, szeretet, békesség. Már kb. 14-15 éves koromtól tudtam, hogy emberekkel szeretnék törődni.Az egészségügyet választottam. Az élet úgy hozta , hgy az eü. -ben több képesitésem lett, és dolgoztam is több helyen.Utólag ennek már örülök,mert sokkal több lehetőséget kaptam arra,hogy tapasztalatokat szerezzek. 2005-ben történt,hogy egészségügyi problémám miatt szűlésznői állásomat nem láthattam el tovább.Kétségek között éltem, mert úgy nézett ki,hogy csak egy adminisztratív munkakörben tudok elhelyezkedni.Dolgozni viszont kell.A szerencse kereke fordult,és még milőtt betöltöttem volna ezt az állást sikerült elhelyezkednem egy fogyatékos otthonban mint ápolónő,ill.szakasszisztens.Nagyon szerettem az eddigi munkahelyeimet.Főleg nagy tisztelettel emlékszem vissza, főnökömre, akivel 10 évet dolgoztam együtt.Rengeteg plusz került az eéletembe, amitől úgy érzem még jobban "emberibb"-toleránsabb tudok lenni. Mégis úgy érzem most találtam meg az igazi helyemet. Talán nincsenek is véletlenek??? Csodálatos érzés számomra olyan embereknek segítségére lenni akik saját hibájukon kívül kiszolgáltatottak lettek. Minden pillanat amivel örömöt tudok szerezni számukra az nekem is öröm.Önzetlen szeretetük ragaszkodásuk számomra boldogság, így a nehézségek eltörpülnek . Nincs csodálatosabb annál amikor az emberek egymáson segíteni tudnak, örömöt visznek egy másik ember életébe,aggódnak egy másikért. Igazából, ennek az élet minden területén így kellene működni, de sajnos tapasztalom,hogy az eü.dolgozók sem élik mind ezt át.Csodás dologtól fosztja meg magát az az ember akinek lehetősége van ezeket az erzéseket átélni, és érdektelenségből, empátia hiánya miatt csak monoton munkavégzésként éli meg az egészet.Tehát én jól éreztem hol a helyem!
Én 14 évesen nem tudtam mi akarok lenni. Illetve egy valami igen, ovónô, de azt olvastam, hogy énekeni is tudni kell, ezért visszaléptem. :) 14 éves fejjel!!! Aztán elmentem édesiparba, mert szeretem a csokit. :)
Utána belecsöppentem a nyomdaiparba (nôvérem cégéhez bejártam), nagyon megtetszett, elvégeztem a sulit, és most a szakmámban vagyok, amit nagyon szeretek. Azt hiszem ez mázli is. :))
állandóan a tanári cuccoknál kötök ki, de még 24 éves koromban sem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt szeretném csinálni egész életemben...
Jó olvasni ilyeneket rólatok! :)
Szia!
Amikor én általános iskolás voltam állatorvos szerettem volna lenni. De rá kellett döbbenem, hogy teljesen hülye vagyok a kémiához. Így letettem róla (ma is bánom). Elmentem egy közgazdasági szakközépiskolába, majd ötödéven gazdasági ügyintéző lettem. Akkor már szerettem csinálni. Majd még egy ötödévet megcsináltam (szoftverüzemeltetőt), mert nem akartam dolgozni...:) aztán elhelyezkedtem a gazdasági szakon és melo mellett csináltam egy fősulit. Ami inkább illene hozzám. Rendezvényszervezői fősulit. Imádtam a feladatokat, de nem könnyű bekerülni egy ilyen céghez. Így még mindig a gazdasági vonalon vagyok. Itt is jól érzem magam, csak hát azért mégsem olyan intézkedős munka mint a szervezés.
Nekem nem sok választásom volt 14 évesen... azaz nem vettek fel sehova, mindenhol mérhetetlen túljelentkezés. Majd valahogy elvégeztem egy gyors- és gépírói sulit, aztán még persze 16 évesen sem volt fogalmam arról, hogy mit is akarok csinálni. Nos evidens volt, hogy közgazdaságira mentem, holott kreatív dolgot akartam csinálni... valljuk be, a könyvelés minden csak nem kreatív.
Nah majd az okosok kitalálták, mikor is pályakezdő munkanélküli voltam, hogy nehogy számítástechnikai vonalon menjek tovább... az nem nőknek való alapon mérlegképes könyvelő suliba mentem. Mit ne mondjak... sehogy nem feküdt nekem. Ezután azonnal dolgozni mentem, közben már tudtam, hogy nem ez az én világom, fotóztam mellette, tanultam a fotózást, majd a grafikai vonalra tévedtem. Nos mérhetetlen sok pénz, energia, és rengeteg tanfolyam. És íme, fotós, grafikus vagyok. Tehát annó mikor kiléptem az általánosból, vagy a szakközépből igazán nem tudtam, hogy ezek a megfelelőek számomra, de mostmár tudom :).
A szüleim által szinte az építőiparban nőttem fel, így nagyon hamar kialakult az érdeklődési köröm. Ami akartam lenni, azt tanultam és szerencsére jó pár éve a szakmában dolgozok.
Ráéreztem 28 évesen,hogy műkörmös és pedikürös szeretnék lenni,tetszett is nagyon!Egyáltalán nem bánom,hogy ezt választottam,mert a mai napig nagyon szeretem csinálni!
Nem tudtam és nem is lett az. 8 hónap után pályát módosítottam.
Éreztem. Mindig ezt akartam csinálni, és nem bánom, hogy ezt csinálom: tanítok, és kreatívkodok. :)
Szia!
Ez elég szélsőséges szerintem!
Van aki már nagyon hamar rájön, hogy mi neki a testhez álló, van, aki még 30 évesen sem tudja mit kezdjen magával!
Általános után gimibe mentem, gondoltam az a 4 év elég lesz, de nem így lett!
utána elvégeztem a vámügyintézőit, dolgoztam benne, szerettem, de az EU mindent "elrontott".
Aztán vendéglátó. kereskedelem, most épp pszichológiát tanulok...
Nem tudom mi lesz belőlem, lehet feleslegesen tanulok, mert 6 éve dolgozom olyan helyen, amit sosem tanultam! (26 éves vagyok)
Mi alapján választottál?Tudtad,hogy van érzéked hozzá,vagy csak remélted,hogy majd belerázódsz és szeretni fogod?
További ajánlott fórumok: