Szülésem és a 8 hét szenvedés

A 28. hétig szuper terhességem volt. Ekkor jött az első jel, hogy dokit kellett volna váltanom.

Ekkor éreztem sajnos, hogy összeszedtem valami fertőzést. A fogadott orvosom csak rám nézett és felírt egy krémet. Megnyugodtam, ő biztos tudja ennyiből is. Eltelt 4 hét, már szörnyű fájdalmaim voltak ott lent. Visszamentem, és ismét ránézésre, most kúpot írt fel gombára. Itt már nagyon mérges voltam, hogy mi az, hogy egy kenetet nem hajlandó venni.

33. héten azt hittem folyik a vizem, be is mentünk a kórházba, ahol kiderült, hogy szerencsére nem. Ekkor ugye muszáj volt a kenet vétel...

Egy hét múlva kiderült, hogy két fertőzésem is van és gombám, ami ha a dokin múlik, ki se derül.

Február 23-án este hosszú hetek után kifestettem a körmöm és még mondtam is páromnak, hogy figyelje meg, most fog elindulni a kisasszony (akkor még úgy tudtam én buta, hogy kiakadnak, ha festett körmökkel megyek szülni, ezért nem festettem terhesség alatt). Még aznap este ettem egy jó nagy adag tejbegrízt, sok sok fahéjjal. (Igen, hallottam, hogy szülésindító hatása lehet, de már nagyon szülni akartam és nem hittem, hogy egyből hatna).

Másnap reggel, 37 hét 2 naposan, mikor felébredtem, éreztem, hogy valami folyik. Azt hittem vér, felpattantam, erre elöntött a magzatvíz.

1 órán belül a kórházban voltunk. Az ügyeletes megvizsgált, és közölte, hogy teljesen éretlen a méhszáj, illetve nem akarta elhinni, hogy elfolyt a vizem, pedig otthon az egész szoba abban úszott.

Ez volt reggel 9-kor. Kaptam egy szobát, de nagyrészt a szüleimmel és a párommal voltam a társalgóban. Voltak fájásaim, de olyanok, hogy simán nevetgéltem közben. Délután 4-ig rám se néztek, annak ellenére, hogy vizem nem volt, fertőzésem viszont igen...

Négykor irány a szülőszoba, beöntés, borotválás. Ekkor kaptam egy jó nagy adag oxytocint. Na az meghozta a fájásokat, de olyanokat, hogy azt se tudtam, melyik világon vagyok. A dokim burkot repesztett, pedig tudta, hogy elfolyt a vizem, így valószínűleg burok sincs, így sikerült belevágnia a lányom fejébe...

Két óra múlva éreztem hogy nyomnom kell, de mondták, hogy még ne. Na itt végem volt, mert úgy megindult a lányom, hogy nem tudtam nem nyomni. Láttam ahogy a doki előveszi az ollót, és tisztán éreztem a vágást, de rá két nyomásra kibújt az én kis Elizabetem 18:45-kor, 2550 grammal és 47 centivel.

Rám tették, gyönyörű volt :) Az apja is majd elolvadt.

Aztán hármasban maradtunk a szülésznővel és a dokival. Vártuk a lepényt.

Mikor kijött, a szülésznő kiterítette és mutatta a dokinak az egyik részét, mintha valami nem stimmelne. A doki nem tett semmit, csak összevarrt röpke háromnegyed óra alatt. Sokat repedtem, és a vágásom is nagy lett.

Innentől azt hittem minden rendben. Hamar eltelt a 4 nap a kórházban, Lizát 2550 grammal hoztam haza :)

A dokim aki 4 óra várakozás után végre hajlandó volt kiszedni a varrataim, nem vizsgált meg. Pikkpakk kikapta a cérnákat, közölte h 6 hét múlva kontroll és ennyi. Sajnos a harmadik héten Lizával intenzívre kerültünk mert fulladt szegény. Három nap alatt semmit nem találtak és közölték hogy én csak képzelődők. Utána úgy tűnt végre élvezhetjük a nyugalmat. A varrataim nagyon fájtak, annyira hogy sokszor felkelni se tudtam, de vártam, nem mertem dokihoz menni, mert még véreztem. A fájdalmaim a 6. hétre elmúltak, de a vérzésem nem. Én naiv pedig abban hitben éltem, hogy amíg vérzek, addig nem illik dokihoz menni. A régi dokimhoz nem akartam visszamenni, már meg is volt az új választottam, de vártam a vérzés miatt. Egészen a 7. hétig, amikor is úgy elöntött a vér, hogy azt hittem bepisiltem... Ekkor rájöttem, hogy nem várhatok.

Diagnózis: nem ment össze a méhem, Ergam csepp, ha az nem használ kaparás... Nem használt. Ismét kórház. Műtét. A zárómból kiderült, egy diónyi nagyságú lepény darab maradt bent... Amit észre is vettek szülésnél, de a dokim valószínűleg sietett...A bajt észrevehette volna varratszedéskor is, ha megvizsgál...

Már két hónapos Liza. Maga a szülés, a fájdalom ellenére csodálatos élmény volt. De ez a 8 hét utána, maga a pokol. A sorozatos hibák, a nemtörődömség... Akár az életembe is kerülhetett volna.

Még két hét mire megjön a szövettan és négy hét a kontroll, addig marad a rettegés. Sajnos már nem merem elhinni, hogy vége a szenvedésnek...