Szülés után (beszélgetés)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Amikor majd' minden babás oldalon boldogságtól alált, problémamentes, szilfidalkatú kismama-tökély hölgyek mosolyognak rám, igencsak nehéz vidáman belevigyorogni a kócos, kialvatlan, nyúzott tükörképem arcába. Aki felém néz, csak azt kérdezi, ugye mekkora boldogság egy kisgyerek? Hogyne...nem alszom 3 hónapja, szoptatástól szoptatásig létezem, ha zöldségre merek nézni, a kisfiam visít a hasgörcstől 24 órát, a férjem angyali türelemmel küzd a mindenapjainkért, a barátaim félreértelmezett tapintatból nem akarnak zavarni (köszi), tehát fel sem hívnak, a védőnő bejön az ajtón és számonkér olyan dolgokat, amit a gyerekorvos nem javasolt, és ha a kisgyermekes ismerőshöz menekülnék, akkor flegmán megmondja a tutit...
Másfél éves a kisfiam, a depresszió nehezén túl vagyok, bár rettegek, hogy a következő gyermekemnél kezdem-e újra?!
Nagyon bízom benne, hogy én nem bánok el a hozzám forduló, kétségek közt tébláboló kismama-ismerősökkel két közhellyel, remélem, hogy valamilyen formában módom lesz változtatni azon a több nyilvános fronton sugallt képen, mely a kismama-fiatal anya képet eltorzítva közvetíti az egyszerű halandó felé...
Kár,nagy kár,hogy a családomból senki semmit nem tett,és a depresszió még a mai napig is tart.Magam fordultam szakemberhez,de még ki sem kezelt,egy haláleset rátett egy lapáttal,és egyes rokonok hozzáállása is.
Két lányom van.Adott esetben,ha még létezem amikor szülnek,nem fognak segítség nélkül maradni.
Időnként előfordul, hogy a babával hazatérve a kórházból, nem az a földöntúli boldogság keríti hatalmába a mamát, mint amire számított, mint amit (kimondva, kimondatlanul) elvárnak tőle. A legtöbben ilyen esetben azt a hibát követik el, ami csak tovább ront a helyzeten: minden körülmények közt igyekeznek megfelelni.
A cikk, amihez ez a fórum nyílt, már nem aktív.