Szexuálisan túlfűtött lány vagyok, de a párommal egyáltalán nem élvezem a szexet, és ettől nagyon szenvedek! (beszélgetés)

Ez nem egy könnyű helyzet!

Úgy hiszem, nem egyszer és kétszer gondoltad már végig, hogy miként lehetne ezt a legjobban megoldani.

És most még nem látsz kiutat.

A következőket tanácsolhatom:

- Kényszerből ne cselekedjél.

- Azért senkit ne fogadjál el, vagy engedj magadhoz közel, hogy cserébe segít kimászni a csávából.

- Úgy intézzed a dolgaid, hogy nélkülöznöd ne kelljen, és másokat se bántsál meg.

Igen!

Gondoltam, hogy ez az oka a maradásnak.

Sajnos rá kell jönnünk, hogy nem dönthetünk szabadon. :(

Úgy ezerszer végiggondoltam!Várom a megfelelő időt,és ez sok mindentől függ.A gyermekem a legfontosabb,és ez az állapot még tartható.Addig ez lesz.

A most lépek,akkor nem csak a leki sérülésekkel kell majd szembenéznünk,hanem a nélkülözéssel.

Biztos vagy te abban, hogy egy kisgyerek nehezebben dolgozza fel ezeket, mint egy idősebb?

Cseppet se hinném.

Vannak ugyan különböző életszakaszok egy gyerek életében is, ahol egészen másként reagál a helyzet megváltozására, mint máskor.

Viszont azt az egyet nem gondolom, hogy az időhúzás jót tehetne.

Elképzelhető valóban, hogy óriási figyelemmel, odaadással lehet nevelni közösen úgy egy gyereket, hogy abban mindkét szülő részt vesz, miközben ők már nem tartoznak össze, csupán egy fedél alatt élnek.

Azt azonban tudom, hogy a gyereket nehéz átverni.

Rendkívül jó megfigyelők!

De még ha sikerülne is, később nehéz lesz neki megmagyarázni neki, vagy elhitetni vele, hogy indez a színjáték az ő érdekében történt!

Veszélyes mutatvány ez!

Az igazság pillanata mindenképpen fájdalmas lesz számára, amit még az is tetéz, hogy őt éveken keresztül átverték!!!

Akkor ő nem úgy fogja látni a dolgot, hogy neki jót akartak, hanem csak az lebeg majd a szeme előtt, hogy bizony őt BECSAPTÁK!!

Na ezt gondoljátok végig!

Mért?

Nincs hova menned?

Nincs kihez költöznöd?

Azt eldöntötted már - annak ellenére, hogy gyereketek van - kilépsz ebből a kapcsolatból?

Vagy még ezen is töprengsz?

Konkrétan mire gondoltam?

Ha nem komoly dologról volna szó, biz'Isten leírnék ide most egy viccet, de inkább most hivatkozom a 415. hsz-odra.

Vagy már ő sincs meg?

Nincs másik?

Nem vagy könnyű helyzetben, ez igaz.

Viszont semmi nem lehetetlen, ha elszánod magad.

A társad nem segít?

Van még társad?

Alexya!

Van egy kérdésem, ami engem is foglalkoztat egy ideje, de magamnak nem merem feltenni:)

Épp, hogy elmúltál 30 éves, biztos, hogy a hátralevő idődet így akarod leélni?? Bizonytalanságban, boldogtalanságban? Vagy adsz magadnak egy esélyt a boldogságra? Ha igen a válasz, ne tétovázz.:)

Azt nagyon jól látod, hogy van benned is hiba.

De kiben nincs?

Egy kapcsolatot 2 ember hoz létre és ugyanaz a két ember okozza annak megromlását is. Igaz, biztosan nem egyenlő arányban járulnak hozzá a folyamathoz, de hogy mindketten okozói a bajnak, azt biztosra veheted!

Írod, hogy döntésképtelen vagy. Ez nem igaz. Az is egy döntés, hogy "nem döntesz" azaz úgy döntesz, hogy még vársz, nem borítasz fel mindent.

Ez meg fog változni.

Hogy mikor, az csak rajtad múlik.

Akkor, amikor majd másként döntesz, és elszánod magad a változtatásra.

Az ember véleménye az élete során változik.

Kevés olyan dolog van, amihez a végtelenségig ragaszkodunk, vagy ragaszkodnunk kellene.

Dönteni pedig úgy kell - és ebben mindenképpen önzőnek kell lennünk - ahogyan nekünk a legjobb.

Persze, ha van köztes/kompromisszumos megoldás is - ahol nekünk még jó és másoknak se túl rossz - akkor természetes, hogy tekintettel vagyunk másokra.

(Vajon mások is abban érdekeltek, hogy nekünk a legjobb, vagy legalább jó legyen?)

Általában véve házasságpárti vagyok. (Ez nem jelenti azt, hogy az együttélés bármelyik formáját elítélném)

Inkább talán úgy lenne pontosabb, hogy a bizalomra, szerelemre, gyengédségre, megértésre és őszinteségre épülő hosszú kapcsolat híve vagyok.

Ezt azért tartottam szükségesnek megjegyezni, mert kicsit ellentmondásos lesz a javaslatom.

Általában mindenkinek azt próbálom sugallni, hogy amíg lehet, próbálja meg az elromlott kapcsolatát helyrehozni. Hiszek abban, hogy legnagyobb részük javítható lenne, ha legalább az egyikük számára fontos volna, és főként JÓ MÓDSZERT választana (választott volna) erre.

Az a meglátásom, hogy sajnos a legtöbbünk képtelen felismerni a jeleket, amikből időben észlelni lehetne a dogok félresiklását.

Aztán meg rosszul fog hozzá a dolgok helyrehozásához. (Rossz időzítés, helytelen módszer, hibás időzítés, türelmetlenség, stb. stb.)

Azt tartom, hogy addig van értelme kísérletet tenni, amíg legalább az egyik emberben maradt az érzelemnek, legalább csekély szikrája. (Az szinte mindegy is, hogy szerelem, vagy éppen gyűlölet, csak legalább érzelem legyen)

Ha ez hiányzik és másikra csak mint a lakás részére, mint egy bútordarabra tekintünk, akkor vége a dalnak, nincsen segítség, lépni kell.

Szerintem azért nem tudok vele beszélgetni,megbeszélni dolgokat,mert már arra sem tart méltónak,hogy velem megossza az életét.Nem szeret,mert ha egy kicsit is szeretne,legalább próbálna beszélni velem.Legalább egy kicsit ki tudná mutatni,és meg tudnánk oldani egymás problémáját.Letisztítom a gondolataim,és összegzem,mi az ábra.

Én szeretem őt,mint embert,de nem szeretem,mit férfit,és a viselkedése,ez a borzasztó érdektelenség,ami árad belőle,még azt is kiölte belőlem,hogy megkívánjam.És ez eredményezte azt is,hogy vele szemben zárkózott lettem,és mással meg túl nyitott.Néha észre sem veszem,de ha meglátok egy jó pasit,küldöm felé a jeleket ösztönösen.Hihetettlen vonzalmat érzek ismeretlen férfiak iránt,de a páromhoz még odabújni se tudok már,mert olyan kiábrándítóan viselkedik.A gyerekhez sincs egy jó szava sem,ezért is folyton veszekszünk,mert igen,ezért ugrok,ha egy pici gyerekre ráförmed,mert neki rossz napja van.Bármit megtennék,hogy jobb élete legyen,de helyette nem dönthetek,viszont jogom van nekem mis a boldogságra,mint mindenkinek.Ő nem akarja,hogy vele legyek boldog,csak ezzel nincs tisztában,mert ösztönösen ilyenné vált az idők során.Párom persze,hogy nem tudja kalandozásaimat,hiszen kisebb dolgokról sem vagyunk képesek beszélni,nem,hogy ilyenekről.Egyben biztos vagyok.Ha valakinek egyszer elmondaná,mit is akar,még fizetnék is érte,de én így nem csinálom tovább!

A párod tisztában van mindennel?

Neki elmondtad az igényeid?

Arra semmi remény, hogy otthon kedvezően változzanak a dolgok?

Miért?

Azokat a kérdéseket, amiket az 1. hozzászólásodban feltettél, már meg is válaszoltad magadnak.

Azt tetted, ami neked jó.

Kérdés, hogy a párod mit gondolna erről?

Vajon ő is megoldottnak tekintené az egészet?

Még elég fiatal vagy a 32 éveddel, így szabadon azt teszed, amit csak akarsz.

Azt ugyan nem tudom hova tenni, hogy nem tudnád elhagyni a párod!

Aztán miért nem?

Nem tudnál nélküle élni?

Miért nem?

Nincs állásod? Nem lenne hova menned?

Vagy miért?

Az a 12 év, bár nem kevés, arra mégse lesz elég, hogy az ott összegyűjtött "muníció" életetek végéig kitartson.

Erre gondoljál most, mielőtt halasztgatod a döntést.