Szerintetek igaz, hogy a nagyszülők nem tudják elrontani a jólnevelt gyermeket? (beszélgetős fórum)

Ott már rögtön úgy kell kezdeni, hogy a nagyszülők is tudják, hogy hol a határ, nincs papucsban átcsoszogás.. Még az elején egy kis konfliktust is megér ez..

Nálunk a mai napig megy ez, hogy csak a mamánál jó, mi meg vagyunk a szemetek, meg a nemtoménmik.. De hát ez van. Majd megértik, ha nagyobbak lesznek, nem kell ezt a szívünkre venni...

Egyébként meg nagyon jó, hogy közel vannak. Bár nekem nem sokat segítettek a szó hagyományos értelmében, de azért nem volt mindegy, hogy egy orvoshozmenést, vagy este 20 perc futást nem kellett két hétig szervezni...

Az együtt, meg egymásmellett lakásnak megvannak az előnyei, meg a hátrányai. Mi 5 évig laktunk egy lakásban.

A harmadik már külön született. Tény, hogy ő sokkal jobban szótfogad nekünk.

A nagyok úgy nőttek fel, vagy legalábbis sokáig, hogy mi szülők is gyerekstátuszban voltunk, még ha nem is szándékosan.

Az a helyzet, hogy ezt el kell fogadni, mert változtatni nem tudsz.

Nem tudom, miért laktok együtt, kényszer-e, vagy választás. Ha nem kényszer, akkor jobb lenne külön. De ha nem megy, akkor sincs baj, mert egyébként nagyon sok jó van abban, több az információ, alapvetően tájékozottabbak a több generációval érintkező gyerekek, és sokkal jobban tudnak bánni az idősekkel..

Egyrészt tisztázni kell a nagyszülőkkel a szabályokat, határokat, másrészt meg el kell fogadni, hogy ez van, az a fontos, hogy alapdolgokban ugyanazt hallja otthon is, mint odaát..

A gyerek a családon belül kezdi el azt, amit később a nagyvilágban tudnia kell. Pl. disztingválni.. Tudni azt, hogy vannak alapszabályok, de az emberek, élethelyzetek mások, és néha idomulni kell, lehet...

Ilyen az, hogy pl. a nagyszülőknél más egy kicsit. Nekik más a szerepük a gyereknevelésben, pont azt a lágyságot, kicsit engedékenyebb, stresszmentesebb létezést kell biztosítsák, amit a szülő nemigen tud, mert neki mindig "következetesnek" kell lennie, neki kell biztosítania a kötelességek elvégzésének lehetőségét, stb..

Ez elsőre "kényeztetésnek" hangzik a nagyszülők részéről, valójában egy másfajta tanulás.. Én nagyon sokat tanultam így a nagymamámtól, pedig mindig mindenre rávettem.. (Pedig anyámmal, de főleg a nővérével nagyon szigorú volt).

Nyilván ahhoz, hogy ez jól működjön kell az, hogy ne minden nap a nagyszülőknél legyen, szóval ne ők neveljék, ne ők legyenek azok, akikre a nevelés alapgondjai hárulnak...

Meg az is kell, hogy az alapvető összhang meglegyen a szülők, meg a nagyszülők között. Nem apróságokban, hanem alapvető világnézeti kérdésekben..

Ha ez nincs, akkor lehet baj. A sima nagyszülői természetes kényeztetés meg csak a javára válik, és tanul általa, még akkor is, ha néha otthon is bepróbálkozik... Nekünk szülőknek az a dolga, hogy kijelöljük a határokat, nekik meg az, hogy tágítsák.. Ez ilyen játék..

Jómagam, többszörös nagymama vagyok. Az élet úgy hozta, hogy a legkisebb unokámmal több időt töltöttem együtt.A fiamnak ez második házassága , a menyem 30 éves volt, mikor született, bizony az anyuka nagyon " elnéző " a gyerekkel.( nagyon jó a kapcsolatom a menyemmel, baráti, a nevemen szólít, tegez, bizalmas velem Nálam pici kora óta rend és fegyelem van.( 1-5 éves koráig együtt laktunk ) Anyukának is szigorú, következetes ,de megértő voltam, vagyok. Az unokám,ma már 16 éves, pontosan tudja mit engedhet meg velem szemben és az anyjával szemben. Ha ott vagyok náluk, az anyjával felesel, velem nem. Nagyon jóban vagyunk ennek ellenére. Az egész nyarat velem tölti, alig várja, hogy jöhessen. Nincs hét, hogy ne hívna telefonon, szinte naponta találkozunk a netten .Míg kisebb volt, egyszer mondta, hogy tudja, azért, mert egyetlen gyerek, az anyu neki mindent megenged. Volt ebben valami kritika is.

Szerintem a gyerek szereti, ha rend van körülötte, s ennek szerves része a következetesség,az elvárások pontos megfogalmazása, korának megfelelően és a szeretet. A rendben mindenki el tud igazodni, nincsenek kellemetlen meglepetések, váratlan helyzetek. Megalapozhatja az életét.

Mit csinál a fiam, akit az előbbiek szerint neveltem? Belefáradt a küzdelembe, hogy állandóan vitázzon a gyerek miatt a feleségével. A gyerek pontosan tudja, hogy ha panaszkodik az anyjának az apjára nyert ügye van. Pedig az apját is szereti, csak inkább választja a könnyebb megoldást, hisz lehet.

Van olyan nagymama is, aki szerethető, pedig szigorúbb az anyunál.

Az én unokáim Sopronban vannak. Havonta egyszer látom őket, kivéve a szüneteket, mivel a nagyfiú már iskolás. 8-5-4 évesek. Fiamat egyedűl neveltem 3 éves korától, én voltam apja anyja. Nem kényeztettem el, most 29 éves tud főzni, sütni, takarítani, menyemnek nagyon sokat segít.

Szeretik ha elhozom őket, mert azt mondják, hogy őrmester vagyok, nagyon kordában tudom őket tartani.

Ezt nem így érzik a kicsik, mert imádnak velem lenni, és ha nyáron 2 hét után hazaviszem őket akkor végig sírják az utat.

Minden olyat csinálunk amit otthon nem tudnak. Elmegyünk villamosozni, metrózni, planetáriumba, cirkuszba, várhoz, Gellért hegyre a játszótérre. Én is imádom őket, ki is mutatom a szeretetem, de ők soha nem használják ki, tudják, hogy a mamánál mit lehet csinálni.

Nekünk nagyszülőknek szükségünk van arra, hogy anya-apa nélkűl egy kicsit velünk legyenek. Az idén leszek 50 éves, tehát még jó kondiba vagyok, és még egy kicsit én is tudok újra gyerek lenni.

Lehet te megtehetted ezt! Talán a kulcsszó az, hogy "felváltva". Nálunk rajtam kívül senki nem kelt a babához, és ha ringatni kellett volna, tuti kimerülök, és az senkinek sem használt volna. Így is voltak éjjelek amikor ott görnyegtem az ágy szélén és szoptattam, néha óránként- kétóránként, vagy fájt a hasa, foga és simogattam. Nekem az is elég fárasztó volt, de most örülök, hogy nem szoktattam ringatáshoz, mert így talán jut erőm még a második gyermekemhez is.

Amugy anyám sem tudja, hogy az a véleményem, hogy engem nem tanítottak önállóságra. Mert ő egy erős, magabiztos asszonyt lát aki az életben a nehezebb utakat válassza, és aki mindenkit szeret, mert ő is ezt látta. Valahol büszke is magára. De csak én tudom mennyit szenvedtem és tudatosan edzem magam, hogy életrevalóbb legyek, ezért van ez a "nehezebb út" komplexusom.

Igaz... igaz... igaz... :) ... a minta a szülő, a nagyszülő csak szeret, és ez megy át.

Rettegtem, amikor a gyerekeim picikék voltam, mert apukám nagyon-nagyon csúnyán beszél. Imádta a gyerekeim, de pl. úgy altatta a leányom, hogy fogta az ölébe, és énekelte, hogy "az anyád p...ját... stb.", szóval ezt a stílust vitte mindig. A görcs a gyomromban, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy tiltsam, mert imádta őket... és lám egyik gyerekem se beszélt csúnyán soha... a papától megtanult a fiam a kertben dolgozni, fát vágni, disznót vágni (panelházi gyerek amúgy), és mindig toleráns volt a papa stílusával szemben, most tinikorban kicsit kritikusabb, de hát ilyenkor mindenkivel azok. :)

Örülök, hogy megadtam a lehetőséget, és nem fordultam befelé a "jónevelés" szárnya alatt, sokat kapott ezzel mindegyik... apukám és a gyerekeim is. :)

Férj szerintem dolgozik, ha napközben nincs otthon, nem fogja látni és érteni, mi a gond :-D

hisz csak szeretgetik! :-D