Szeretőként anyává lettem

Mint már írtam, kb. 5 éve kezdődött minden.

Egy munkahelyen dolgoztunk, ő később került oda, mint én. Akkor nekem is volt egy évek óta tartó kapcsolatom, sőt, menyasszony voltam már, Ő pedig nős volt, egy akkor fél éves, és egy 3 éves gyerkőccel.

A dolog pikantériája még annyi, hogy az én akkori párom is ezen a munkahelyen dolgozott.

Hónapokig nem történt semmi köztünk, jól elvoltunk haveri szinten, jártunk együtt motorozni négyesben, én a párommal, ő a feleségével.

Egyszer egy reggel úgy ébredtem, hogy ő volt az első gondolatom, és onnantól kezdve nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen belezúgtam, egyik napról a másikra! A melóhelyen egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla, és alig bírtam megállni, hogy ne érjek hozzá.

Merész voltam, de próbáltam hozzá minél közelebb kerülni, úgy ahogy csak lehetett, ezt meg is tudtam oldani, de éreztem, hogy ez a helyzet nem mehet így sokáig.

Épp egy túrán voltunk, mikor vettem a bátorságot, és elmondtam neki, hogy nekem nagyon bejön, és szeretném, ha lenne köztünk valami. El lehet ítélni, de őrült vágyat éreztem iránta! Tudtam róla hogy nem az a hűséges típus, régebben nagyon sok nője volt, a házassága előtt és hallottam róla, hogy már volt ügye a felesége mellett.

A "kitárulkozásomat" meglepődve fogadta, azt mondta, hogy ő nem vett észre a vonzalmamból semmit.

Egy szó mint száz, a lényeg annyi, hogy a munkahelyen egy laza délután megtörtént az első lopott csók, majd kis idő elteltével egymáséi lettünk. Próbáltunk minél több időt együtt tölteni, minden szabad másodpercben egymás mellett lenni. Én érzelmileg és szexuálisan is teljesen rá voltam kattanva. Nála is kezdtek kialakulni érzelmek. Én elfogadtam, hogy ő nős, és otthon a feleségével is együtt van, ő viszont egyre nehezebben viselte azt, hogy én is együtt vagyok néha a párommal. Ezt ráadásul még az is tetézte, hogy ő és a párom együtt dolgoztak, egymás mellett, és a vőlegényem előszeretettel mesélte az otthoni dolgainkat, gyakran még tett is hozzá hogy izgibb legyen. Az események kezdtek felgyorsulni, őt egyre inkább zavarta az én otthoni életem, ami már rég nem volt az a felhőtlen párkapcsolat, ezt a vőlegényem is megérezte.

Én még nem akartam véget vetni ennek a kapcsolatnak a vőlegényemmel, de végül megcsalt egy volt barátnőjével, amire hamar rájöttem, és ez úgymond kapóra jött nekem, otthagytam. Először könyörgött, hogy ne hagyjam el, és miután látta hogy nem akarom folytatni vele, eldurvult, és nagyon csúnyán szakítottunk.

Lekérte a részletes telefonszámlát, mivel az ő nevén volt az előfizetés, és kiderült a sok hívás, a rengeteg sms. Kiborult a bili náluk is. Ő nem akart válni, azt mondta a gyerekek miatt.

Innentől kezdve én szabad voltam, viszont így már engem is zavart hogy otthon éli a "házas" életét. Megígérte, hogy nem nyúl a feleségéhez. Akkoriban ugye épp elég rosszban voltak a balhé miatt.

Elhatároztuk, hogy kimegyünk külföldre dolgozni, ott akkor majd együtt lehetünk szabadon.

Ki is mentünk, de elsiettük, úgy mentünk, hogy semmi nem volt kint lefixálva, bíztunk a jó szerencsében. Hát nem jött össze, másfél hét múlva irány haza.

Innentől nehéz időszak jött. Én vidékről Budapestre mentem dolgozni, ami 250 km-re van onnan, ahol ő lakik. Hónapokig csak hétvégén találkoztunk, pár órára, a kapcsolatunk sms-ekből, munkahelyi telefonról indított sutyi telefonokból, és gyors autós-szexból állt.

Ez a távkapcsolat kb. fél évig ment. Nehéz volt, mert őrülten féltékeny volt mindenre és mindenkire. És rám akkora hatást gyakorolt, hogy szinte senkihez nem is szóltam,nem találkoztam a barátaimmal, a telefonomat szorongatva jártam keltem a fővárosban, és szó szerint percenként írtam neki az sms-eket, mert ha nem balhé volt, mert akkor biztos ismerkedek, hapsizok!!! Egyesek már próbálták felhívni arra a figyelmemet, hogy ez így nem normális dolog, hogy Ő otthon a felesége szoknyája mellől parancsolgat nekem, hisztizik, követelőzik. Mégis milyen jogon?

Én nem hallgattam senkire, vak voltam teljesen!

Végül mondtam neki próbáljon ő is szerencsét Pesten. feljött, összeköltöztünk, és egy nagyon szép, boldog időszak következett. Voltak néha viták amiatt, hogy én szerettem volna, ha elválik, és nem csak Pesten járhatunk kéz a kézben, hanem mindenhol. Szerettem volna babát is nagyon, hiszen már 28 voltam. Ő mindig ígérgetett, és hitegetett, hogy majd márciusban, majd augusztusban, majd jövő februárban, stb. Így telt el 2 év!

Annyira vágytam már gyerekre, hogy egyszer csak kitaláltam azt, hogy gyereket akarok tőle, nem érdekel az sem ha ő nem vállalja, én felnevelem nélküle is, a nevét sem kell adnia hozzá.

Nem azért akartam a gyereket mert így akartam magamhoz kötni, hanem egyszerűen már csak ezen zakatolt az agyam állandóan! Ha megláttam egy terhes nőt, sírni tudtam volna, hogy én miért nem?

Gondolkodási időt kért, de ezt a dolgot is csak halasztgatta, eltelt egy újabb év, és semmilyen téren semmilyen változás. Egyre gyakrabban veszekedtünk, egyre csúnyábban. De még mindig szerettem, nem tudtam otthagyni, és új életet kezdeni, hogy esetleg találjak valaki mást, aki tényleg engem akar, csak engem, és családot akar velem alapítani. Az önbecsülésem, úgy hiszem a padlón volt. (És van most is.)

Végül azt mondta, csinál nekem gyereket, mert megbízik abban, hogy nem fogok visszaélni ezzel, és mert szeret, és tudja, hogy mennyire fontos nekem hogy babám legyen. Nem tudja még, hogy el tud-e válni, képes lesz-e valaha kitenni a gyerekeit a válás gyötrelmeinek, és ha én tényleg így is szeretném, akkor hajrá.

És úgy lett, az első próbálkozásra összejött a baba! Boldog voltam, de tudtam, hogy el fogom veszíteni Őt! El is költözött. Azt mondta, nem akarja megszeretni a babát a pocakomban, mert megszakadna a szíve, és két családja nem lehet. Elköltözött, de nem szakítottunk, továbbra is összejártunk, minden ugyanúgy ment tovább, csak nem éltünk együtt. Gyakran ott aludt nálam, és én is nála. Kezdtem a helyzetet nem érteni, most akkor mi van??

A terhességet és a szülést egyedül csináltam végig, és egyedül készültem a kislányom érkezésére. Anyagilag és érzelmileg is. Nehéz volt, mégsem bántam meg soha egy percre sem, és sosem gondoltam arra, hogy valamit úgy kérjek tőle, hogy azt kötelességként érezhette volna, nem követeltem semmit.

A terhességem szerencsére rendben zajlott, pedig átéltem jó pár stresszes napot. például amikor a családdal Horvátországban nyaraltak. Majdnem megőrültem, mert ő azt mondta, hogy nej nem megy, persze kiderült, hogy hát dehogynem. És egyre több hazugságra derült fény, hogy miket is csinál ő otthon, miközben nekem annyit ír sms-ben: tévézek, gyerekekkel játszok. Tévézés címszó alatt ő strandol vidáman a családdal, vagy épp összejövetel van náluk, ilyenek. Nem sorolnám tovább.

És mindennek ellenére még mindig nem tudtam kidobni. Elküldtem ezerszer már a jó fenébe, de mindig visszakönyörgi magát! Miért? Mit akar, miért jó ez neki?

Ja azt kifelejtettem a történetből, hogy sokszor kölcsönkért tőlem, amiből adott vissza, meg sokat segített anyagilag lakásfelújításomnál is. Sokszor gondoltam arra, hogy csak a pénz miatt tart talonban, de ő is segít mindig, amiben tud, és a pénzt is törlesztgeti.

Hol tartunk most? Ismét kilométerek százai választanak el egymástól minket, most ő van Pesten, én a szüleimnél a babával.

Néha itt alszik, ha megkérem, bevásárol, intézi a dolgaimat. Igaz, nem volt egy közös hétvégénk hármasban mióta megszületett a baba, pedig már 8 hónapos lesz, és akit egyébként nagyon szeret, és jól elvan vele, ha itt van. Továbbra is iszonyat féltékeny, ha jön hozzánk valaki, akkor egész napos műsor megy nála, hogy ki volt az, biztos valami pasi. Az e-mailjeimet rendszeresen ellenőrzi, telefonomat rendszeresen átnézi, rendszeresen gyanúsítgat, persze ok nélkül. És én mindezt még mindig hagyom neki, mint aki meg van bénulva, még azok után is hogy annyit hazudott nekem.

Az eszem azt súgja, sosem fog elválni, a kapcsolatunk el fog romolni végképp. Nekem szükségem van egy rendes kapcsolatra. Ezt ő is tudja. Abban reménykedik, hogy amíg nem megyek vissza dolgozni, addig nem pasizok be. És én is reménykedek, hogy amíg visszamegyek dolgozni, ami még másfél év, addig talán mégiscsak otthagyja a feleségét. Bár ezt csak a szívem mondja, az agyam tudja, hogy erre nem sok esély van, ha eddig nem történt semmi, sőt.

Ő persze továbbra is állítja, hogy külön alszanak és semmi sincs köztük. De több mit 5 éve semmi? Jó lenne elhinni, de az eszem itt is mást mond.

Csak hétvégeken alszik otthon a melója miatt, és minden este (na jó az esetek 98%-ában) lefényképezi a dupla ágyat egy ágyneművel bizonyítékként, hogy egyedül alszik.

Azt mondja, hogy szeret, és nem akar elveszíteni, de még nem tud válni a gyerekek és az anyagiak miatt.

Anyagilag egyébként tényleg nagy náluk a baj, ők is benne vannak abban a hitelcsapdában, mint sokan mások, és a felesége nem dolgozik.

Jó lenne tudni, mit hoz a jövő.

A történetemet azért írtam le, mert kíváncsi vagyok, mások hogy látják ezt a dolgot kívülről, mert én képtelen vagyok objektíven nézni a dolgaimat, bár érzem, hogy ami történik az már messze nem normális, sőt megalázó.

Ennek ellenére boldog vagyok, hogy gyönyörű kislányom van, és nagyon szeretném ezt az élményt még egyszer átélni, de már úgy, hogy van kivel megosztani a boldogságom. Még mindig remélem, hogy ez a valaki Ő lesz, hiszen SAJNOS még mindig szeretem, de azt is el tudom képzelni már, hogy nem Ő lesz az, akivel leélem majd az életem.