Cukorbetegen gyermekre vállalkozni nehéz, de nagyon megéri!

15 éve vagyon komoly cukorbeteg, az orvosok nem is támogattak a gyermekvállalásban.

De milyen az élet, 12 év rossz házasság után tudtam lépni, lezárni.

Nem is gondoltam, hogy az igaz szerelem ekkor köszönt be. 2004. november elején ismerkedtem meg a kedvesemmel, 2 hét elteltével együtt laktunk, a legjobb döntésnek bizonyult. Legelső együttlétünk alkalmával terhes is maradtam, de beszéltünk róla, hogy a jó istenre bízzuk magunkat és az orvosi véleményre fittyet hányunk, sajnos meg is lett a következménye, a baba elhalt a méhemben, egészségügyi kaparás lett a vége, így telt az első együtt töltött karácsonyunk.

2005. májusában ismétlődött a szenvedésünk. Ezek után megbeszéltük, hogy gyermek nélkül is lehetünk boldogok, ez így tudott működni 2005 karácsonyig, akkor már nagyon vágytunk rá, hogy IGAZI család legyünk. Egészségileg jól voltam, de a lelkem szenvedett, ezért hosszasan gondolkodtam, és január 12-én névnapom előestéjén szóltam a Kedvesemnek, hogy kezdjünk neki a babaprojektnek, és akkor már lelkileg kész voltam a boldogságra és a továbblépésre. Ez után eltelt 2 hét és hozzám rohammentőt kellett hívnia a páromnak, mert a cukrom összeomlott egész éjszaka kellett hozzá, hogy a mentősök stabilizálják, de sikerült, reggel a párom a patikában kezdett és együtt csináltuk a tesztet, ami pozitív volt.

Ezután 2 hónapig kórházban feküdtem és utána is hetente mentem a terhespatológiára, uh-ra, belgyógyászhoz.

Július 29-én csinált belőlem a párom tisztességes asszonyt, ragaszkodott hozzá, hogy a felessége legyek.. Fehér ruha, koszorú, de mi nagyon boldogok voltunk és büszkék a nagy pocakomra.

35. héten újra kórház és csak hétvégeken mehettem haza a páromhoz. 38. héten megindult magától a szülés, a párommal róttuk a köröket a kórház kertjében, hajnalban kezdődött és 13 órakor mentem a szülőszobába, du. 3-ra ért vissza a párom. Végig a szülőágyon fekve vajúdtam, mert infúzióra voltam végig kötve, EDA-val szültem, sokat segített.

A kitolási szak nagyon rövid volt, négy nyomásra 3400 grammal és 55 cm-rel megszületett Lajos Attila 9/10-es Apgarral.

Baba-mama szobában voltunk, csodálatos volt, szépen szopizott, 4 nap múlva már odahaza is voltunk. Csak egy szépséghibája volt a szülésnek, a kisfiam olyan erőteljesen akart a mi világunkba érkezni, hogy a farcsontomat eltörte.

Kedves páromnak köszönet az ápolásért, mert mindent megtett, ameddig mozdulni is alig tudtam.

Szoptatás alatt nekem senki ne mondja, hogy nem lehet teherbe esni, mert én becsületesen rácáfoltam.

Márciusban kezdtem nagyon rosszul lenni, és a Lalikám sem akart szopizni tovább, annyira élveztem a babázást és hogy napról-napra többet mutat magából, a személyiségéből, hogy nem esett le, hogy ismét állapotos vagyok.

A sok rosszullét után betett a párom bennünket az autóba és irány a kórház, nagy örömünkre 12 hetes terhességet állapítottak meg a felháborító kérdés is elhangzott "megtartják?" számunkra nem volt kérdés. Visszamentünk oda, ahol az első gyermekünket sok segítséggel és gondozással világra segítették.

A több hónapos kórházi tartózkodást a minimálisra csökkentette az orvosom, tekintettel arra hogy még a nagy fiam is kicsi, de nem volt időnk várni, mert 34 éves voltam és komoly cukorbeteg.

31 hetesen a kisfiam a születés mellett döntött. A párom 5 perces fájásokkal vitt a kórházba 3 napig voltam fent a szülőszobán, tüdőérlelőt és visszatartókat kaptam, hogy hátha megállítható a folyamat. 6 hétig kitartottunk.

Ismét bevonultam a kórházba, ami nagy gyötrelem volt, ott hagyni a kis hercegemet meg az édesapját. De így leszünk és "lettünk teljes család". Pontosan nagyfiam születése után 14 hónappal megszületett András Zoltán 4000 grammal és 56 cm-rel, 8/10 Apgarral. Nem akarom részletezni a születését elég annyit mondanom, hogy 18 órát vajúdtam vele, a visszatartás miatt nehezen tágultam.

A kedvesem itt is végig velem szenvedett, sokat segített, amikor már úgy éreztem, hogy nem megy tovább, szintén fekve és infúzióval csináltam végig, az EDÁ-val nem volt szerencsém, mert az orvos a 9-ik szúrásnál feladta, pedig a törött farcsontom miatt jól jött volna.

Ami arra ösztökél, hogy több gyermeket ne vállaljunk, az az, hogy a kisfiam 4 napig volt olyan állapotban, hogy infúzió kellett neki, mert nem tudott átállni a cukor háztartása és cukros folyadékkal tartották a cukrát, hogy ne legyenek komoly problémák. Lekerült a koraszülöttre, besárgult, 9 nap múlva mehettünk haza félelmekkel és örömmel.

Az öröm megmaradt, a félelem elmúlt, mert két egészséges gyermekünk van, akikben rengeteg az öröm.

Szopizni nem tudott, így fejtem a tejecskét 3 hónapig, mert a cicim eddig bírta, a fejés nem egyenlő a szopási technikával.

Köszönöm, hogy volt türelmed a végigolvasásához, ezzel azt szeretném igazolni, hogy a cukorbeteg embernek is megadatik a család, én sokat vártam rá, de ha tudnám is, mi minden vár rám, akkor is újrakezdeném.