Szerelmes lettem 2. - Játszma nem játszik

Előzménycikk: Szerelmes lettem

Úgy mesélem ezt, mintha már megtörtént volna, pedig csak szeretném. Esélytelen talán, hogy újra tiéd legyek, s te az enyém. Ugyan, mit tehet egy lány, ha nem játssza a szende szüzet? Ki azt gondolja ostobán, hogy egyenlőség létezik, s az előítélet ideje lejárt. Ki abban bízik, hogy többé nem szégyen a leánynak az, ami a férfinak büszkeség. Rossz lesz az, aki nem tagadja vágyait, s megteszi amit kíván? Ki szívével mindent odaad s nem húz időt kiszámított célból? Talán húzni kellett volna még téged. Csigázni, csábítgatni pirosítóban álszende pillantásokkal, felhúzni pattanásig, s majd ártatlanságot tettetve megálljt parancsolni a gerjedelmednek? Jégkirálynőt játszani minden forró pillanatban? S ezt tenni újra és újra hetekig vagy hónapokig, míg lánykérés lesz a nászágy előtt mint kétszáz éve? Aztán koppansz és kapsz egy frigidet.

Próbáltam és szívfájdalom csillapítására mással találkozni, de két napnál tovább nem tartott a hatása, s azt is valamiféle hülye bűntudat felhőzte be, hogy mással akarlak pótolni. Vajon kinek akarok hazudni? Magamnak? Neked? Vagy a szerencsétlen fájdalomcsillapító harmadiknak? Jobb, ha megvárom míg elmúlsz belőlem.

Ki a rosszlány és ki a jó? Rossz az, ki enged elsőre annak, akihez régóta vonzódik s végre kölcsönösségre lel? S tán még rosszabb, ha még el is csábítja ne adj Isten a félénknek tűnő férfiút? S míg szerelmét adná, a másikat már nem is érdekli. Könnyűvérű vagy naiv? Bolonddá, bizony ostobává tesz a szerelmes szív. Jóra bizony ne számítsanak eme leányok. Mert jónak számít a rossz, ki számítón húz-von a kívánságaiddal fogva, gonosz játékot játszva játszmázik, hogy királynak érezd magad, miközben őt királynődként fogod tisztelni, s szolgálhatod egész életedben, de partner az életedben tán sosem lesz.

Kockáztattam, mert kockázat nélkül nincs nyereség. Kockáztattam és vesztettem. Odaadtam a titkaim, az érzéseim, mindenem. Senkit sem szerettem még eképpen, mint téged. Nem bántam meg. Bár néha azt kívánom, bárcsak játszmáztam volna veled, mint az okosabb lányok. S mostanra már minden bizonnyal sírva könyörögnél a lábaim előtt térdepelve, s én örülhetnék, hogy engem akarsz. Engem? Az nem én lennék. Az egy maszk lenne. Az a női taktika mintapéldánya lenne. Ez kellett volna neked? Vajon akarok én olyat, aki bedől a fondorlatoknak inkább, mintsem társként és egyenrangú partnerként tekintsen rám? Nem vagyok benne biztos. Sőt, már tudom.

S ma, mikor hetek után újra jelentkezel... Nem mutatok örömöt, pedig szívem repes és századszorra olvassa el soraid. Nem. Visszafogottan, csak szakmailag válaszolok. A nem szakmai tájképedet, amit küldtél meg sem említem. Csak hivatalosan. Nem akarok örülni. Nem akarom az őszinte örömömmel újra elrontani. Hagylak kezdeményezni, ha még van benned ilyen szándék. Várok. Pedig ma kellett volna elküldjelek a francba. Sajnos nem vagyok se haragtartó, se elég büszke, tán tartásom sincs. Végülis nem bántottál, csak visszavonultál. Sok vagyok neked a nyílt és lelkes természetemmel. Várok. Várom, hogy újra mondd azt: örülsz, hogy megismertél. Hogy újra kérdezd naponta, hogy milyen napom volt. Hogy újra elmond, hogy merre jártál és mi fáj. S amikor a szívem újra kinyílik, majd akkor is óvatos leszek. Nem árulom el, hogy mennyire örülök neked. Különben újra csak az leszek neked, aminek bután látsz: a könnyen kapható. Pedig nem is. Csak buta, aki nem hajlandó játszmázni. Még ezután sem. Legfeljebb, nem kötöm az orrodra, hogy mennyire imádlak. Mielőtt te nem mondod nekem el legalább százszor. De jó is lenne! De, ha így fogok tenni, nem játszmázom már magam is? Sose legyen úgy!

(Folytatása következik)