Szakítólevél

Soha, soha egy másodpercig nem fordult az meg a fejemben, hogy Te meg én... Ugyan már... mégis milyen alapon? Felállítottuk a feltételeinket, még akkor is, ha nem beszéltük meg azokat.

Nem számítottam veled kapcsolatban semmi intimitásra vagy érzelmekre. Nem vártam olyat, hogy majd ülünk az ágyon, és észrevesszük, hogy összefonódott az életünk... A lányok szeretik a rosszfiúkat, de a jófiúkhoz mennek hozzá...

Érted mit akarok mondani? Te olyan vagy, aki egy legyintéssel elintézi a nőt, aki lehet, hogy soha nem is jelentett neki semmit sem, vagy csak azt hitted, hogy jelent valamit.

Nekem olyan férfi kell, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet, és te nem ilyen vagy. Pont ezért nem gondoltam soha arra, hogy mi lenne ha... Soha, egy másodpercig se.

Én nem várom, hogy elhidd, hogy megemészd, amit írtam. Én azt várom, hogy ne okozzon ez kettőnk között gondot, problémát. Én tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna... nem akarlak gyűlölni, és nem akarom, hogy gyűlölj.

Igazából soha nem tudtalak hova tenni. Mert egy szimpla férfinál többet jelentesz nekem, többet egy kollégánál is, de kevesebbet egy barátnál. Na akkor hogy is van ez? Ugye milyen rohadt bonyolult?

És az, hogy úgy gondoltad, hogy én akarok valamit, és emiatt lelépsz. Nem gondolod, hogy van ebben némi női fifika is? Amit írtam pont ezért írtam, hogy megtántorodj, hogy hátrább lépj, mert soha egy másodpercig nem bántam meg a veled töltött órákat, sőt őszintén mondom, hogy életem legjobb döntése volt engedni neked.

De mégis... legbelül egy kicsit felemésztett az idő múlásával. Először hihetetlenül boldog voltam. A fellegekben jártam, aztán ránéztem arra a férfira, aki mellettem áll, aki mellett kelek és fekszek minden egyes nap... és rájöttem, hogy mit is tettem vele, ahogy rám néz, na az az igazi szerelem, és én megcsaltam veled. De mondom, nem bántam meg, azt nem bántam meg, hogy lefeküdtem veled, mert többet kaptam tőled szexuálisan az alatt a pár alkalom és pár óra alatt mint őtőle hosszú évek alatt.

Azt bántam meg, hogy becsaptam azt a férfit, akinek én fontosabb vagyok a világon bárkinél. És mégis... ha jönnél, és kérnél én megtenném újra, újra és újra... pedig tudom, hogy nem lehet. Veled jöttem rá arra, hogy az édes keserű is lehet.

Néha úgy marja a lelkemet ez a titok, hogy szabályszerűen égeti az egész bensőm. Elmondanám, világba, szélbe kiabálnám, de nem merem... mert az ember gyarló, ítélkezik. S mi marad nekem? A halk kétségbeesés. S mégis, megtenném újra, és újra, és újra... mert jó. Annyira jó, hogy az már fáj. Veled hátat fordítanék a hazugságnak, a titkoknak. De minden titok kiderül egyszer, s akkor fog egy hatalmasat fordulni velem a világ.

Én azt kívánom Neked, hogy találd meg végre azt a nőt, aki a világot jelenti Neked, akiért meg tudnál őrülni, akiért képes lennél felégetni magad mögött mindent, mindent, amit eddig felépítettél.

Jó légy, és ne haragudj rám, jelentsek Neked most is legalább annyit, mint amennyit akkor jelentettem, amikor még nem kaptál meg.