Semmihez nincs szerencsém az életben! (beszélgetés)

De azért nem árt vigyázni vele! :-)

...Mert vannak mellékhatásai: növeli az önbizalmat, hajlamosít a jókedvre, csökkenti az önsajnálat szintjét. És még lehetne sorolni...

Komolyra fordítva a szót: nekem használ, jószívvel ajánlom.

Gyerekként nem tudom hova mehettem volna a bántó szülők elől.Ami nem mindennapos volt,voltak szép emlékek is,de sokat szenvedtem is mellettük.

Felnőttem a nagyim mellett aki szavakkal bántott inkább.De,vele is voltak szép emlékek.Szerettem,nem hagytam magára a betegségében.

Egy alkesz férj egészen más lehet.Azt nem tudom elképzelni,hogy vele maradjak.

Nem is írtam, hogy egyet kell értened.

az a Te véleményed, az enyém meg más.

Ki hogyan él, mit tapasztal.

Viszont nem kerül semmibe.

(Kevés olyan gyógyszert ismerek, ami ingyen van. A rózsaszín szemüveg pont ilyen.)

Látod ez az, amit írtam.

Nagyon nem mindegy, hogy mit írsz, mert nem mindegy a nevelés 30 éves korig, vagy egy háztartásban élni valakivel.

"Akinek baja van, annak segíteni kell, nem belerúgni."

Tudod ezzel én úgy vagyok, hogy pl. kerekesszékbe kerül egy ember valamiért, lehet nagyon kímélni, simizhetem a lelkét, fektethetem az ágyba, hogy nem képes semmire, odaviszek neki mindent, mert sajnálom, vagy hordhatom fejlesztésekre, lehet sírni fog, mert küzdeni kell, hogy az izmai megtartsák, de melyik fog fejlődni szerinted???

Attól még mindkettő hozzátartozó szeretheti, aki kényszeríti, annak is fájhat a lelke, de tudja így hosszútávon jobb lesz, mintha az ágyban feküdne.

Remélem érted, amit írtam, amit ki szerettem volna fejezni a példával.

Igen,tudom ezeket szeretem is.

Koszönöm.

Nevelt/velem élt.

20 éves korom óta dolgozom.Mivel betegesett nagyim,nem hagytam el.Mert szerettem,annak ellenére,hogy ő ezt nem igazán mutatta ki.

Hidd el hamar felnőttem.

Igen, felvenném.

(73 éves vagyok.)

Nem bántásként kérdezem, de szerinted az normális, hogy 30 éves korodig nevelt?

Ezt, hogy kell érteni, addig nem dolgoztál, ő tartott el?

Ennyiből tényleg nem lehet leszűrni semmit, de amennyiben engem bántanak minimum 18 éves koromban lelépek, és élem azt az életet, amit elképzeltem magamnak, hogy jó, így szeretnék élni.

Bántó szülőkkel nőttem fel 12 éves koromig.(Gyereknek tekintem ezt a kort még).

Fizikai/lelki bántással.Talán nagyi miatt ,hiszen ő sem volt egy szeretetteljes velem.

Bár felnevelt 30 éves koromig.Helyesbítek:tovább nevelt.

Igyekszem normális életet élni,de nagyon nehéz nekem bízni az emberekben.

Szeretek olvasni,bármi ilyesmit csinálni,de annyira belém nevelték a rosszat.

Szomorú amit most leírtál, de melyik az igaz?

Elhunytak, vagy ez, amit az előzőekben írtál?

"Bántó szülőkkel nőttem fel,akik azóta már meghaltak.."

Lehet többet kellene olvasnod,rejtvényt fejtened, hogy jobban le tudd írni, jobban ki tudd mondani, amit szeretnél közölni, ez is lehet a kapcsolataidnak a rossz vége, ha ellentmondásokba kerülsz. Ha nem önmagad adod.

Azért ez nem kis ellentmondás. Ugye olvasva te is érzed a különbséget?

Ami velem történt:

A szüleim gyilkosság áldozatai lettek még gyerekkoromban.A nagyim nevelt fel,aki mindig a rosszat vetette a szememre és nem szeretetben nevelt fel.

Már meghalt ő is.

Voltak párkapcsolataim ,de megcsaltak,elhagytak.Nem érzem jól magam a munkahelyen ,de dolgozni kell,kell a pénz.

Nincs senkim.

Ebben az esetben te is felvennéd a rózsaszín szemüveget?Próbáltam sokszor,de nem megy.

43 éves nő vagyok.

Nehéz ezt így elhinni.

Mi lenne, ha (néha) feltennéd a "rózsaszín szemüveget"?

"Senki nem tudja milyen a másik cipőjében járni,maradjunk ennyiben."

Ebben teljesen igazad van, nem vitatom.

"Okosnak lenni könnyű kívülállóként."

Egy kívülálló racionálisabban láthatja, amit te nem látsz a nagy önsajnálatodban.

Amiket felsoroltál egyedül a gyermekkorodat nem tudtad befolyásolni.

Azt nem tudhatom, számodra mi volt a bántalmazás.

-szavak

-ütlegelés

-vagy nem kaptad meg a legszebb babát.

Azért nem vittek intézetbe a szüleidtől.

"A szerelemben mindig átvertek."

Azt lehet átverni állandóan, aki nem lát át a szitán, lila ködben él, hamis illúziókat tápláltál.

"A munkahelyeim pocsékok voltak."

Ja kérem, én sem mindig olyan munkát végeztem, amit szerettem volna, meg sokan vagyunk így.

Ha veled mindenki szemét szerinted, a szülők, szerelmek, munkatársak, gondolkodj el, ki megy szembe a forgalommal?!

Tanulj, hogy olyan munkád lehessen, amit örömmel végezhetsz.

Az utolsó pillanatig tanulhatsz, sosem késő. Munka mellett, gyerekekkel is lehet.

Egy-egy sikeres vizsga is szerencsés érzetet tud adni, hogy lám, ezt is elértem, meg tudtam lépni.

Ha azt gondolod nekem minden a számba repült, nem. Ami nem ölt meg, az erősebbé tett.

A dac volt bennem, hogy azért is megmutatom EMBER lesz belőlem. Nem nyígtam, hogy elcseszték az életem, amint felnőtt lesz az ember, önmaga alakítja az életét, jól, vagy rosszul rajtamúlik.

Vannak-e hátráltató tényezők, naná...vannak. De azért vagy gondolkodó EMBER, hogy tegyél ellene. És ezt nem gonoszságból írtam, hanem, hogy gondolkodj el rajta!!!! Az életed milyenségéért, már te vagy a felelős, ne akarj a múltba visszamutogatni, az már elmúlt, változtatni nem tudsz rajta, de a jeleneden és a jövődön igen.

Attól, hogy valaki álszenten, vagy sajnálatból simogatja a lelkedet, nem fog előre vinni az életben, hidd el.

Senki nem tudja milyen a másik cipőjében járni,maradjunk ennyiben.

Okosnak lenni könnyű kívülállóként.

Viszont értem,hogy arra gondolsz,hogy ne süllyedjen mélyebbre az ember.

Egyébként nem BOLDOGSÁGOT írtam, szerencsét. A te horrorisztikus leírásoddal viszont, érezheti akár boldognak is magát az, aki az élő gyerekével rohan, ez logikus. Töltheti el boldogsággal, car az élet, de neki megmaradt a gyereke, és a saját élete.

Van aki már azért szerencsétlennek érzi magát, mert nem a legújabb mobilja van, hanem az előző kiadás.

Van aki meg azt is szerencsének éli meg, hogy tudott ma tenni a gyereke szendvicsébe tenni pl. sonkát.