"Problémás" gyerek az osztályban (beszélgetés)

László Varga

Náray Tamástól...

"Anyám és apám a szüleim voltak, nem a barátaim. Mindent megkaptam, amire szükségem volt, de nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna. Akkor nem esett jól, de ma már elismerem, hogy ez így volt helyes. Hatéves koromig alig ettem édességet. Később is csak akkor, ha utána fogat mostam. Ma, amikor a szám mosolyra szalad, már egyáltalán nem bánom, hogy így volt. A szüleim nem voltak különösebben engedékenyek. De mindent lehetővé tettek, amire vágytam. Nem kötötték ugyan össze a teljesítményemmel, nem szabtak feltételeket, ugyanakkor világossá tették, hogy vannak kötelezettségeim, amik alól nem bújhatok ki, még ha terhes is némelyik.

Akármilyen elfoglaltak voltak, napi egy étkezést együtt töltöttünk. Vagy reggel, vagy este. Hétvégén pedig mindet. Az asztalnál csak egymásra figyeltünk: nem szólt a rádió, nem működött a tévé.

Amikortól iskolába mentem, minden napra kaptam egy apró feladatot: -hozz egy vajat, vagy fél kiló kenyeret, vagy egy tejfölt, és így tovább, a boltból. A pénzre egész nap vigyázni kellett. Otthon pedig segíteni teríteni, letörölgetni, ágyazni, rendet rakni. Minden nap valamit, a tanulás mellett.

Nem követelték meg a korai fekvést. De tíz órakor ágyban volt a helyem. Mindig ugyanakkor. Legfeljebb negyedóra olvasgatást lehetett kiharcolni. Már gimnazista voltam, de nyáron "lámpagyújtásra", télen kilenc órára otthon kellett lennem.

Sokszor hagyták, hogy elessek. A szó szoros értelmében ls, az átvitt értelmében is. Megtanultam egyedül felemelkedni a helyzetekből. Közben rám figyelve biztattak, készen arra, hogy bármikor beavatkozzanak, hogy meg tudom csinálni, ha akarom. És, hogy küzdenem kell.

Nem hagytak panaszkodni. Elmagyarázták, hogy sem az, sem a sírás nem fognak segíteni. Olyan megoldást kell választanom, ami valóban a hasznomra válik, tehát gondolkodjak.

El kellett magam látni. Az én felelősségem volt, mit viszek magammal, hogyan intézem a különóráim közti időben a dolgaimat. Hagytak levegőhöz jutni. De tudni akarták, hogy hol veszem azt a levegőt...

Anya és apa mindig "kéznél volt", ha szükségem volt rájuk. Soha nem mondták, hogy nem érnek rá. De azt tisztáztuk előtte, mennyire fontos az ügy és tűrhet-e halasztást. Ha nem, azonnal rendelkezésre álltak.

Keveset voltam felnőttek között. Elmondták, hogy amiről beszélgetnek, az számomra se nem fontos, se nem érdekes. A felnőttek nem a pajtásaim. Ezért előre kell köszönnöm, csak akkor szólnom, ha kérdeztek, és bár a kor önmagában nem erény, de fárasztó, ezért át kell adni a helyem.

Minden évben, tizennyolc éves koromig, nyaraltam a szüleimmel. Ők is nyaraltak együtt minden évben, nélkülem, egy hetet. Felnőttként értettem meg, miért tették.

2017. október 22. Ma 60 éve, hogy találkozott anya és apa. Egy esős októberi napon, a Lukácsék cukrászdájában. Apa már fiatal mérnök volt egy gyárban. Anya még egyetemista. 51 évet éltek meg együtt. Boldogok voltak. És boldog gyermeket neveltek.

Amikor végre, nagy nehézségek árán elutazhattam Párizsba, a zsebemben a londoni pályázaton megnyert kétéves ösztöndíjjal, izgalommal és félelemmel teli szívvel ácsorogtunk, anyám, apám és én, a Keleti pályaudvar peronján. Anyám gyönyörű volt, mint mindig, halvány rózsaszín, könnyű nyári ruhát viselt, és végig csak mosolygott, de láttam, a szeme megtelt aggodalommal. Apám büszkén, feltartott fejjel állt mellettem, és biztatott.

-Boldogulni fogsz! -mondta. -Ne is gondolj másra! Átölelt és megveregette a vállam. A mozdony felől sípszó hallatszott. Felléptem a lépcsőre és visszanéztem rájuk.

-És ha mégsem? -kérdeztem szinte suttogva.

-Akkor hazajössz. A házban minden úgy fog várni, ahogy elmentél. A szobádban vetett ágy, az asztalunknál pedig étel lesz számodra mindig. Persze szomorúak leszünk mind, hogy nem sikerült, de később majd megvigasztalódunk és új lehetőségek után nézünk. Azonban egyelőre még nem tartunk itt! Még csak ott vagyunk, hogy most meg kell mutatnod, magadnak fiam, hogy nélkülünk is meg tudsz élni. S ha majd már biztosat tudsz, elbonthatjuk a gyerekszobát.

A kocsisor nagyot rándult és tompa kattogással elindult velem az új életem felé.

Azóta már a szülői ház sem áll és vele együtt a gyerekszoba is elsüllyedt, tovatűnt az időben. De igazad volt apa. Hamar kiderült, megélek nélkületek is. Viszont nélkületek semmi sem sikerült volna."

Oké, problémás felnőttek vannak. De ha a problémás felnőtt gyereke naponta ütlegeli a fiamat vagy naponta terrorizálja alányomat, akkor az a megoldás, hogy az iskola sarkánál bevárjam és... Mert ha így nevel, nyilván csak abból ért?!

Véleményem szerint addig, amíg a nevelési torzulásokért nem vonják felelősségre a szülőt, addig ez nem is fog változni. Amikor a sorozatos hiányzásokat meg akarták fékezni és rendeletet hoztak arra, hogy megvonják bizonyos hiányzás után a családi pótlékot, mindjárt tudták, ha kellett a fülénél fogva, de elvitték a csemetét az iskolába! Az már nem érdekelte őket, hogy a gyerek mit művelt és hogyan tombolt, mi módon vezette le a dühét másokon, csak mert ott kellett lennie. Viszont, ha tovább menne a törvényi szigor és az iskolai viselkedése is vonna maga után retorziót, konkrétan anyagi megvonást, a drága problémás szülők a még problémásabb gyerekeiket kénytelenek lennének rávenni a normális viselkedésre.

Miert barbarsag az hogy ha autot akarunk vezetni, iskolaba kell jarnunk, es meg kell tanulni a torvenyeit , annak a lehetosegnek, hjogy mindenkire egyenloen biztonsagosan kozlekedhessunk.

Ha egy emberi kozossegben elunk, annak ios vannak, irott, es iratlan torvenyei, amit meg kell tanaulnunk, es betartanunk/

Ez a termeszet rendje, az egyutt elesunkhoz.

Termszetesen a csaladban, szeretettel kommunikalunk es olelessel neha kedvenc sutemennyel jutalmazunk. De ha a szep szo nem mindi hasznal, akkor meg senkinek sem torott el egy csontja sem, ha akezunkel a popsijara csapunk vegszuksegletben.

Ha ez barbarizmusnak minosul, hat akkor nezzuk meg a masik fajta neveles eredmenyet, ahol iskolaban nem osztalyozzak a gyerek hazifeladatat, mindenki nyer trofeat a sportokban, abbol hany szazaleka fog egy idos neni elebe furakodni es elfoglalni az utolso ulest a buszon, vagy villamson, vagy hanyuk fogja atadni az ulohelyet? Csak egy par "barbar" gondolat...

Ugye te nem voltal barbar katonasagba sorozva.

En kaptam behivot. Nem volt valasztasom.

Volt orosz csizmam, es kapcat adtak, nem zoknit.

Felnoltem, a szuleimtol kaptam a fenekemre, nem egyszer. Megtanultam masoknak koszonni elore, holgyeknek ajto nyitni, atadni a helyemet.

A selyem kendovel simogatni, onzo, udvariatlan gyerek nevelesu gyerekeket nevelni, mindent rahagyni, megengedni nekik, hogy meg ne sertsuk az ontudatat, es a nevelest atpasszolni masra, az legyen a mukodo neveles...

Nezd meg az eredmenyet.

Egy gyerek, egy novekvo fa csemete, neha vad hajtasokat noveszt, amit le kell faragni, hogy egyenes magas fa nolhessen belole... Ez a szulok feladata.

Nezd meg a gyereket, es velemenyed lehet a szuleirol.

A kisfiam osztályában is van problémás gyerek. Szerintem nála tipikusan az az eset áll fenn, amikor a szülők a hibásak. Pár hete a férjem az autóban maradt az iskola előtt, amíg én elmentem a gyerekért a kapuig. A kocsink mellett ennek a kisfiúnak az apja állt az autójukkal. Mesélte a férjem, hogy a kisfiú beült az apja mellé, az pedig egyből lekevert neki egy nyaklevest, aztán elhajtottak. Pénteken ez a kisfiú egy másiknak szólt, hogy fogják le az én fiamat, aztán fülön vágták a tornazsákjával.

Ma a kisfiú anyukája és én megkérdeztük a gyerekeket, mi történt pontosan? Erre a gyerek, elkezdett ordítozni, hogy még egyszer az én fiam a közelébe ne menjen, mert úgy beleveri a fejét a falba, hogy a 3. teremből fogják kihúzni, legközelebb agyonüti, stb. Hozzátenném, első osztályos, 6 éves gyerekekről van szó.

Ket felnott gyerekem van.

Unokaim vannak.

Soha nem emeltem a kezem rajuk.

De kiskoruktol kezdve, tudtak, mit szabad es mit nem.

Soha nem volt kivetel.

"egyszerűen képtelen volt betartani a minimális viselkedési szabályokat."

Olyan nincsen! Baby koratol tanul a gyerek, hogy mit szabad es mit nem csinalhat!

"Sajnos vannak problémás gyerekek, akikkel nem nagyon tud a pedagógus, az iskola mit kezdeni."

Egy szulo, ne egy vad barmot kuldjon, iskola nevelje, az a szulok feladata!

Nem a tanitoe!!!

Irni, olvasni, matematika, kemia fizika. A tanitoe.

A neveles az a szulore tartozik!

Ha veszel egy haztartasi, vagy hazkoruli gepet, azon mindegyiken van magat szabalyozo regulatorok beepitve!

A gyereknek a szuleiknek kell, hogy azt automatanak beepitsek!

Azt hivjak ugy, hogy neveles.

"Igen is van problémás gyerek!!"

Amikor en katona voltam, ujjonc, volt kozottunk, egy csirkefogo. Hatvanan voltunk egy teremben, emeletes agyaink voltak.

Az egesz tarsasagot megbuntettek az az egy miatt. Utaltuk!!!

Nem erdekelt bennunket, honnan jott es mit csinalt, hogy kozmalt fozeleket evett, vagy a macska rosszul nezett e ra delutan negy utan!

Mindenki kivetelnelkul felelos tetteiert! Nincs kivetel!!!

Meguntuk, a harmadik heten csinaltunk egy pokroc partit. Egyik ejjelre megbeszeltuk, hogy mikor, korul vettuk a vas agyat ejjel, es ket pokrocot radobtunk, es nadragszijainkal, a csatos vegevel vagy negyed oraig vertuk, ahogy csak birtuk! Aztan otthagytuk a pokroc alatt, ahogy volt!

Tobbet nem buntettek meg bennunket miatta. Mert tudta, hogy mi fog kovetkezni.

Mukodik!

Eloszor az apjat, utanna az anyjat kellene jol elfenekelni, utanna meg a neveletlen gyereket.

Alkalmazzuk kulsoleg, naponta reggelenkint, ameddig szukseges.

De amikor a szulok hulyek, nem nevelik baby koratol a gyereket, megerdemlik! "Mert megsertik az ontudatat"

"Inkabb az en ujjaim nyoma latszodjon meg a feneken, mint az elet betorje az orrat, vagy a koponyajat."

Olvasni nincs időd, de hozzászólni igen.

Úgy, hogy fogalmad sincs arról, mihez szólsz hozzá.

Sajnos vannak problémás gyerekek, akikkel nem nagyon tud a pedagógus, az iskola mit kezdeni.

Fiamnak is volt általános iskola felső tagozatában egy ilyen osztálytársa, szerencsére csak egy évig. Neki sem az észbeli képességeivel volt gond, hanem azzal, hogy egyszerűen képtelen volt betartani a minimális viselkedési szabályokat.

pl. rajzórán egyszerűen öngyújtóval meggyújtotta az előtte ülő lány haját.

Itt milyen felnőttnek és hogyan kellett volna fejlesztenie önmagát?

Gyermekkoromban megadatott számomra egy problémás osztálytárs, aki kipécézett magának.

Két oldalról lehet nézni ezt a dolgot. Az én szemszögemből és az ő szemszögéből. Én a verésekről és az ütésnyomokról tudnék mesélni. Arról, hogy iskolát kellett váltanom, mert egyszer úgy gyomorszájon vágott, hogy vért hánytam.

Később kiderült, hogy ez a gyermek rossz családi háttérrel volt megáldva, érzelmileg elhanyagoltak és valószínűleg azért kezdett terrorizálásba, hogy felhívja magára a figyelmet. Talán segítséget kért, de milyen áron?

Sajnálom az ilyen gyermekeket, de ugyanakkor sajnálom azokat is, akik a viselkedésük áldozatául esnek.

Az érzelmi elhanyagolásnak nincsenek külső jelei. Jóllehet, hogy egy ilyen fiatal látszólag jó körülmények között él és fizikai bántalmazás sem éri. Bizonyítékok nélkül a hatóságok nem tudnak mit kezdeni az üggyel.

A gyerekem osztályában van egy "problémás" gyerek. A jelzőt nem én aggattam rá, hanem a közösség. Ha a gyerekem oldaláról nézem, nagyon nem örülök, hogy az osztályba jár: verekszik, nagyon csúnyán beszél, az órákat zavarja, tanítás után az iskola előtt cigarettázik, állítólag néha alkoholt is fogyaszt (általános iskoláról van szó!). Szóval egy szülő sem örül a helyzetnek, több gyerekre volt negatív hatással, akiket bajba és rosszaságba vitt bele.

De megtudtam, hogy a családi háttere milyen. A szülők folyton veszekednek, anyagi gondjaik vannak meg biztosan magánéletiek is, apuka iszik is. Ha belegondolok, sajnálom a gyereket. Sok gyereknevelési szakcikket, szakkönyvet olvastam már, tudom, hogy nagyon sok minden múlik a családi háttéren. Nem magától ilyen ő sem, nem rossz, nem gonosz, hanem a körülmények teszik ilyenné.

A közösség nem tud segíteni, mert a szülőknek a saját gyerekeik sorsát is kell néznie. Mindenki azt nézi, az ő életére milyen hatással van. Azzal kinek kellene foglakoznia, hogy a "problémás" gyerek életét hogyan lehetne megkönnyíteni?

Sajnos én úgy látom, nagyon elkésett már mindenki a segítséggel. Nem most kezdődött ez, csak most kristályosodik nagyobb gonddá az egész.

De ki tud ilyenkor hathatós segítséget nyújtani? Családsegítő? Iskola? Kik?

Egyetértek veled.

Amiben leginkább, az az, hogy idézőjelek között írsz Te is a "problémás" gyerekről.

Mert - szerintem - nem kicsit - "maszatolás" ezzel a szóval ("problémás") illetni a neveletlen, agresszív stb. viselkedésű gyereket, aki egy egész mikroközösség életét képes ellehetetleníteni.

(Lehet, hogy a cikk, amelyhez ez a fórum kapcsolódik, nem az ilyen "problémásságokkal" foglalkozik, nem tudom, nem olvastam el, csak a hozzászólásodra támadt kedvem reagálni.)

Sztem van problémás gyerek, mivel mi álltunk a másik oldalon. Szenvedtünk egy évig egy problémás gyerek miatt, aki az osztályba járt. Folyamatosan terrorizálta a többi gyereket, nem csak a saját, de a másik osztályba járó gyerekeket is.

A gyerekem gyomorideggel ment iskolába, hogy ma belerúg e vagy lelökie a mászókáról a gyerek, vagy elveszi e valamiét.

Én is gyomorideggel mentem minden délután, hogy mi fogad majd, volt, hogy este vettem észre fürdés előtt a gyereken a horzsolásokat, mert nem mondta el, hogy lelökte a rollelről és elvette.

Az egyik osztálytársát be kellett vinni a sürgősségire, mert úgy hasba rúgta!

Igen is van problémás gyerek!!

Nincs időm elolvasni a cikket most, de annyit tudok a problémásnak mondott gyerekről, hogy ilyen nincsen. A probléma azzal a felnőttel van, aki a gyerek másokhoz viszonyított másságát nem képes megérteni és helyén kezelni. Az én fiamra a saját tanítónénije mondta ki másodikban hogy ő az ilyen típusú gyereket nem szereti. Nem keveset sírtam e miatt. Pedig okos volt, nagyon figyelmes és értelmes nem ugrált a padokon, nem bántott senkit. Aztán kiderült hogy igen magas a fiam IQ-ja, ezért más mint a többi.

Tehát nem problémás gyerek van, hanem problémás felnőtt. Az ilyenek bátran fejleszthetnék magukat!