Óvónők (beszélgetős fórum)

Nagyon jó!

Látod kapod a visszajelzéseket!

Mert rajtad is érzi, hogy biztonságban van.

Nekik még hihetetlen radarjuk van az ilyenekre.

Gondolj jókra és a rosszban, hogy lehetet volna rosszabb... :)))

Milla és mamcili :) köszönöm a biztatást, valóban kicsit bizonytalan vagyok (gondolom majdnem mindenki így van vele, első óvodai tapasztalatok lesznek :)

most már nagyon igényli a társaságot, itt a házban is ha az ablakon kinéz és meglátja lent a gyerekeket ő is akar menni - és jól eljátszik. Tegnap a játszóházban szaladgált a többi (idegen) gyerekkel egymás után csúsztak le, futottak - megvárta őket - és egyszer csak ilyet szól "nem félek"

:))))

Úgy látszik megérett az ovira:)

Sok sikert és csupa jót nektek :)

Kicsi és szegény? Ne ez legyen a mérce, a sok sokszor csak külsőség... hidd el. A lényeg a csoporton belül lesz az ovónénik és gondozónénik szívéből fog eredni. A te szerető támogatásoddal meg még könnyebbé tenni az elválást.

Írj majd a tapasztalataidról...

második :)

de te érzed, sőt a gyerek a legjobb mérce :9

hát remélem, nem szeretem, ha agresszióval teremtenek tekintélyt maguknak az óvónők.

Igazából év közben legesélyesebb ez az ovi lett volna, mert ez a körzeti, de lehet megoldom valahogy szeptemberig - addig is körülnézek néhány óvodában (kapok tippeket egy anyukától, de ő azt mondta, hogy sajnos ez az általános)

egyetértek, nekem nem is voltak illúzióim, de amit ma tapasztaltam mégis elszomorított.

Egy átlagos óvodai napra mentünk be - épp öltöztették a gyerekeket az óvónő és a dadus is tiszta ideg volt (a kisfiam meg is jegyezte az óvónőről, hogy mérges)

Volt egy kisfiú, aki jó szándékúan segíteni akart egy másik gyereknek, akinek beakadt a cipőfűzője, azt egy harmadik beárulta a dadusnak, hogy el akarta venni a másik cipőjét - na mit kapott az a szerencsétlen gyerek, aki segíteni akart - attól még egy felnőtt is megijedt volna -látszott a félelem a gyerek arcán.

Sokmindent írhatnék még az öltözködésnél tapasztaltaknál. De inkább az udvarit írom le:

a három felnőtt (óvónők, dadusok) egymással beszélgettek, oda sem figyelve a gyerekekre, pedig az egyik kislány kihúzott cipzáras kabátban alatta rövid ujjúban rohangált (én pulcsiban-kabátban majd megfagytam) néhány gyerek a kerti csapból pacsmagolta a vizet. (ezt amúgy az elején még észrevette az egyik dadus, aki hajánál fogva rántotta vissza a lányt onnan majd leszidta)

később már senki nem figyelt. Illetve valamennyire biztos, mert láttam, hogy három kisgyereket még megrángattak mert felmásztak az udvar szélén lévő kicsi dombra) őket aztán kabátjuknál sapkájuknál rángatták ha véletlenül tettek egy lépést mellőlük.

volt még más is, de röviden: türelmetlenek és gúnyosak voltak a picikkel.

Erre azért nem számítottam, amúgy egy mosolyt nem láttam ahhoz képest, hogy az oviban ma jött a nyuszi (ami egy perc volt - kiadták a gyerekeknek, hogy keressék meg kint a tojást, aztán mentek az udvarra, így az ajándékot azonmód el is vették tőlük)

Hidd el én értékelem, ha egy szülő mindent megtesz a gyermeke érdekében. Bárcsak mindenki ilyen lenne!

Az tény, hogy nem minden óvónő való erre a pályára, függetlenül a tudásától...

Az óvodában óvodapedagógusok dolgoznak, akiknek a feladata a gyermekek értelmi nevelése, sajnos itt kell azt mondanom, hogy az ép gyermekek értelmi nevelése! A csoportokban nem fejlesztő pedagógusok dolgoznak, sajnos...

A mi képzési rendszerünkben az ép gyermekek nevelésére készítenek fel.

Az én csoportomban is van 2, mondjuk úgy alacsonyabb értelmi képességgel rendelkező gyermek. Hétköznapi nyelven mondva értelmi fogyatékos :(

Nos így tapasztalom, hogy, ahogy haladunk a téma körökkel, ők semmit sem fejlődnek, nem változnak. Nyilván az, hogy az ép gyermekek fejlesztése a feladatunk, nem azt jelenti, hogy kiteszem a foglalkozásról a másik 2-t.

DE nem tudom úgy fejleszteni őket, ahogy azt egy erre specializálódott szakembernek kell.

És igen, elsősorban a szülő feladata, hogy gondoskodjon a sérült gyermeke fejlesztéséről. Ha ez azt jelenti, hogy az óvónő, pszichológus, vagy épp a logopédus segítségét kéri már az is valami.

Mint tapasztalom 10-ből 9 szülő homokba dugja a fejét és úgy csinál, mintha a sérült gyermekével minden rendben lenne...

Na most akkor ezekkel a szülőkkel mit kezdjünk???

PL: Megmondtuk, hogy autista az egyik gyermek és erre ők ezt nyugtázták, majd azóta sem történt semmi...

Én könyörögjek, hogy vigyék el szakemberhez?

Nekünk sem olyan könnyű :( Nem értem miért támadja mindenki az óvónőket? :((((

„Aki nehezen tanul meg írni, olvasni, számolni, az nem SNI kategória, hanem diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia. Az SNI a sajátos nevelési igényű gyermek, magyarán, aki valamilyen területen fogyatékos. Pl: értelmi, testi, valamilyen érzékszervi, stb. . Ez már súlyosabb eset. Van a gyermekedről ilyen papírod? Mi a konkrét kérdésed ? Ha tudok segítek.”

Például ilyeneket ír egy óvónő és fejlesztő pedagógus. Aki érintett a témában (mint például az én gyermekem, akinek beszédészlelési és beszédmegértési zavara van) totál meg is ijedhet, hogy micsoda? Súlyos értelmi fogyatékosság? Szerencsére a neten minden le van írva, javasoltam is egy linket, amiből az állítólagos „szakember” számára is kiderül, hogy az SNI-be mely zavarok tartoznak bele. ( [link] Lehet, hogy én várok el sokat az óvónőktől, fejlesztő pedagógusoktól, de néhány alapfogalmat, vagy gyakorlatot nem kellene ismerniük? Én laikus létemre meg tudtam tanulni mindent, amikor ez kiderült, az oviban olyan csodálkozva néztek rám, mintha most hallanának erről először. Mindegy már túl vagyok rajta, tudomásul veszem, hogy a gyermekem mindennemű fejlesztése az én kötelességem és amikor szóvá tettem a fejlesztési módszerekkel szembeni elégedetlenségemet, még „ az anyuka állt bután a helyzethez”.

Bennem megoszlik a vélemény. Sajnos bizonyára vannak olyan óvodák, ahol nem igazán teljesítik a követlményeket, és sajnos vannak olyan esetek, amikor egy-egy óvónő részre hajlik, és nem minden gyereket kezel egyformán. Sajnos mindnyájunknak be kell látni, emberből van mindenki, és nem mindig sikerül véka alá rejtenünk nem tetszésünket. Igen, vannak olyan emberek, akik nem a pályára termettek. Speciel én tanítónőnek tanultam, és nem éreztem magam tanítónéninek kellő képpen, ezért nem is léptem a pályára...amúgy sem volt esélyem, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy én is kicsit belelátok az ő munkájukba, és tudom azt, hogy nekik is, mint a tanítónéniknek is, meg kell tervezni egy-egy foglalkozást. Fel kell készülniük minden eshetőségre. Egyszer azt hallottam, kérdezni tudni kell, a tanítónak el kell sajátítania a kérdezés művészetét, és valóban. Nekik úgy kell kérdezniük, hogy a gyerek azt válaszolja, amit ők szeretnének. Ugyanígy megy ez az óvónéniknél is.

Sajnos ugyanakkor voltam olyan óvodában gyakorlaton, ahol lehet, hogy rosszul láttam, de igazán nem nagyon foglalták le a gyerekeket foglalkozásokkal. Sajnos nem tudom ki hibája, de tény, hogy két első osztályban is voltam gyakorlaton, az egyikban hosszabb ideig, és azt láttam, hogy a gyerekek nem képesek végig ülni az első 15 percet sem. Sokuk a ceruzát sem tudta megfogni. (Természetesen itt a szülő is lehet hibás). Én emlékszem az én óvónénieimre, én olyan szürke kisegér voltam mindig is, se nem kedveltek, se nem nem szerettek különös képpen. De azt tudom, hogy habár haragudtak rám, mert soha nem aludtam délutánonként, azért évvégén én is pancsizhattam a kis óvodai medencébe:D Én végül is szerettem óvodába járni.

Összegzés képpen: Emberek vagyunk, hibázhatunk, nem biztos, hogy ha mondjuk az orvosokról, vasutasokról, pénztárosokról, utcaseprőkről, irodamunkásokról nyitnánk hasonló fórumot, csupa jót írnánk bele.

teljesen igazad van!!!

Én tanítónő vagyok, lentebb hasonlóakat írtam, mint Te.

Anikó!

Megkérlek ne zaklass privátban!Kitöröltem olvasatlanul!

Minden személyeskedés nélkül mondom. Ugyan nem raktam tele az adatlapomat az öt éve, 22 évesen elhunyt Fiam fotóival, de ettől még sajnos megtörtént.

Viszont! Soha senkire és semmire nem vetítettem ki a fájdalmamat, nem vagyok megkeseredett és nem utálom az egész világot.