Őszinteségi kényszer (beszélgetős fórum)
Kis gyerek kis gond, tartja a közmondás. Nehézségek mindig voltak, lesznek is. Egyedül nevelni nem könnyű, de később sem lesz az. Mindig lesznek problémáid, mint mindenki másnak is, de az élet pont attól kerek, hogy tartalmas, miközben mindenki annyi keresztet kap, amennyit el tud viselni. Te már ezidáig is magasan az átlag felett teljesítettél, ezért is mondom fel a fejjel, végtére is ezt csinálja valaki utánad. Ami a munkádat illeti, ne add fel, nem tudom, hogy mivel foglalkozol, de nyugodj meg, ha akartak volna már kirúgnak, ha pedig fontos vagy távozz akkor, ha biztosra mész. Minden munkahelyen vannak konfliktusok, kiváltképpen ahol 2 vagy több nő van, Te viszont fontos vagy, anya vagy!
Köszönöm szépen. Pont így van. Nincs már energiám még csendben is tűrni az egyirányú (felém irányuló) véleményhalmazt. És bár az idő nekem dolgozik (nőnek a gyerekek és önállósodnak), ellenem is, mert én meg öregszem és egyre kevésbé vesznek fel újféle munkahelyre (annak ellenére, hogy érzem magamban az energiát hozzá). Szóval egy állandó feszültség van rajtam emiatt.
Korábban tőlem sem. Most vannak páran és értetlenül állok előtte.
Pont így szoktam. Elmondom, hogy ennyit tudok. majd ők megsértődnek. Ettől még nem csinálok többet, csak marha idegesítő.
Hazugságot elvárni elég hülyeség is. Semmi értelme. Teljesen hiábavaló beszélgetés.
Érdekes, sosem várta tőlem senki, hogy hazudjak egy szituációba. Mondjuk nem is tenném...
Lehet én gondolkodom rosszul, de sztem a saját mentális egészséged érdekében, meg a gyereked miatt egyszerűen meg kell húznod a határaid. Szép, hogy segítesz a nagyszülőknek, de teljesen jogodban áll azt mondani, hogy ennyire van energiád, nemtom, heti 2 telefonhívásra meg egy bevásárlásra, és nem többre. Mondhatsz nekik nemet időnként... Mert te is emberből vagy és valamikor pihenned kell. Ha ezen megbántódnak, akkor az megint csak nem a te felelősséged... Ez így egyenes út a kiégéshez, főleg ezzel a munkahellyel együtt.
Te nem okoskodó vagy, hanem okos!🙂
Nem olvastam végig, viszont több dolog feltűnt. Fáradt vagy, kimerült. Nem találsz kiutat a jelenlegi helyzetetedből. A megmondási kényszer a belső flusztráltságodból adódik, ott vezeted le a felmerült feszültségeidet. Nehéz helyzetben vagy ez egyértelmű (részvétem a férjed elvesztése miatt, mindegy mikor történt). Tudom nem sajnálatra van szükséged, csak jólesik kimondani, kiírni magadból, ami bánt, viszont az is kiderült, hogy inteligens, talpraesettg anyuka vagy, aki megopdja a gondjait, mégis azt javaslom, hogy inkább itt tombold ki magad, mert a családnak, és itt a gyerekekre gondolok, szükségük van rád. A nagyszülőknek kijár a tisztelet, de az egészség rovására nem mehet az állandó megfelelési kényszer. Kitartást.
A nagyszülőknek szimplán azért segítek, mert csak én maradtam erre a feladatra. Nincs semmi függési viszony. Mondjuk akivel együtt lakom, ott azért könnyebb az élet, ha nem marjuk egymást. De amúgy is szeretem ha békesség van. Köszönés és megyünk a dolgunkra.
Hát ez történik. És ezért jön minden felől a kéretlen kritika. Én meg őszintén elmondom a helyzetet, amire a válasz általában valami érvénytelenítés (én nem érezhetem, gondolhatom ezt. ) Az egyik nagyszülő tud segíteni, szokott is, viszont mindig van következménye, ezért igyekszem a legminimálisabban igénybe venni.
A három sértődős nagyszülőre lehet számítani, hogy segítsenek a gyerekkel, ha kell?
A munkahelyed viszint úgy hangzik, hogy nem sok választásod van. A tőled telhetőt megcsinálod, ennél többet nem nagyon fogsz tudni tenni. Szerintem itt nem a túlzott őszinteséggel van a baj, gondolom az ideiglenesen kapott feladatodra nincs más ember, azért tolták rád. Majd ha nem lesz olyan jól megcsinálva, lehet elgondolkozik a vezetőség, hogy felvegyen mást rá, bár a tapasztalataim alapján nem ez a jellemző sajnos. Szóval hajrá, próbálj rá úgy gondolni hogy ez csak munka, ne égj ki totálisan benne, csináld ahogy kitelik aztán kész.
Nem lehetne hogy a 4-ből felváltva valamelyik nagyszülő segítsen a gyerekek ügyében? vagy egy legalább? Muszáj miattuk is megszakadnod? Legalább azt vedd rá a segítségre aki irányítani akarja az életedet? Valamilyen függésben vagy tőlük amiért alájuk rendeled magad?
Engem anyám terrorizált, de nem találtam ellene megoldást 40 éves koromig. Nagyon nehéz lehet neked!
Sajnos ezt tetézi a magánéleti nehézség. Egyedül vagyok gyerekekkel. Négy nagyszülővel, akik közül három rendszeresen megsértődik, ha nem úgy csinálok, ahogy ők elvárnák- hányszor hívjam fel, kérdezzem meg, hogy van, menjek át, stb. ezek így külön- külön működnének is, de egyszerre minden nagyon sok. és mindenkinek mindenhol elmondom őszintén, hogy mit és mennyit bírok segíteni, vállalni. És bizony nem mindenhol találok értő fülekre.
Amikor idejöttem erre a munkahelyre egy nagyon baráti, elfogadó légkör volt, a feladataimat jól el tudtam végezni. A zaj és a tömeg akkor is zavart, de át tudtam lendülni rajta. Ma viszont mindenki ideges, kapkod, haragszik, hátbaszúr. Nem tudom mi történhetett, de az évek alatt szépen megváltozott. Plussz idén olyan feladatot kaptam, amit nem tudok jól megcsinálni, ezt őszintén jeleztem is előtte, hogy nem kéne, de mégis rám pakolták "ideiglenesen". És most betelt a pohár.
Ez a munkahely nem nekem való (főleg a zaj és az embertömeg miatt), ezt évek óta tudom és keresem is régóta a váltási lehetőséget. Csak nagyon korlátozottak jelenleg, mert a kisebbik lányomat még nekem kell hozni vinni az iskolából (egyedül vagyok, férjem meghalt), és ebben az időintervallumban munkát találni úgy, hogy még a környéken is legyen (és a tudásom, végzettségem is megfeleljen), hát eddig nem sikerült. De rajta vagyok folyamatosan.
A munkahely lehet nagyon gáz. Ha nem tudsz ezen változtatni, még nagyobb. Engem is kikészített idegileg, mentálisan a munkahelyi társaság.
Az engem analizáló rokonokat leszereltem annak idején, azóta meg is halt mindegyik, így velük probléma már nincsen.
Én is nagyon szeretek egyedül lenni, főleg mióta érzem hogy elszáguld mellettem az idő. Illetve velem, mert visz magával. Sok időbe telik naponta hogy foglalkozok az egészségmegőrzésemmel, ha baj kezd kialakulni, annak visszafordításával. A legjobb társaságban vagyok. A magaméban. Annyit mint én, senki nem tenne értem ha itt lenne, csak akadályozna a napi rutinomban.😀
Akkor biztos neked való ez a munkahely? Most ezt bántás nélkül kérdezem, ha gyakran van elégedetlenség az ügyfelek meg a munkáltató részéről, hogy nem tudod számukra megfelelően végezni a feladatokat, és te is elégedetlen vagy azzal, hogy rengeteg ember vesz körül, és hogy rendszeresen olyan feladatokat kapsz amit előre tudod, hogy nem tudsz megfelelően elvégezni, lehet érdemes a váltáson gondolkozni.
Persze vannak munkakörök, ahol el tudom képzelni, hogy sokszor kell nemet mondani az ügyfélnek, mert elrugaszkodott kéréseik vannak, ami a valóságban szarul fog kinézni, pl. ha grafikus vagy, vagy tetováló, front end programozó vagy valami hasonló... De ott ez meg a munka része, hogy szakemberként te jobban látod, mi fog működni. Bár annál hogy "ezt nem tusom így megcsinálni" ott is jobban hangzik az, hogy egyből azt mondod, hogy hogyan csinálnád meg helyette jobban.
Ezzel én is így vagyok. Próbálok a nagyon különböző emberektől távolságot tartani, csak nagyon nehezen megy, mert a munkám is olyan, hogy folyamatosan rengeteg ember vesz körül és velük kell kommunikálni, függetlenül attól, hogy az jó-e nekem vagy nem, illetve a rokonság is több oldalról engem keres, véleményez, miközben segítséget vár. És én alapvetően sokkal kevesebb ember befogadására vagyok programozva, csend és egyedüllét igénnyel. Így ez számomra sokszor nehezen kezelhető.
Körülöttem nem sok. Azok társaságát kedvelem és fogadom el, akiknek az alap gondolkodásmódjuk megegyezik az enyémmel. De ezt tudod biztosan, máshol is leírtam már. Mi meg olvassuk egymást.🙂
Amikor észreveszem hogy nekem hazudnak, megalázva érzem magam, és a beszélgető partnerről reflex szerűen véleményt változtatok. Ha én hazudnék valakinek, úgy érezném hogy nem tisztelem, megalázom őt.
Másfelől haszontalannak, elpocsékoltnak érzem a hazudozással töltött időt. Ennél azért értékesebbnek tartom a sajátomat. Ez meg az én véleményem.🙂
Ezt én is így gondolom. Sok év tudatos megfigyelési munkám van ebben, és tudom, hogy nem vagyok bántó. Nem is ez szokott a baj lenni. Inkább az, hogy elmondom, mit csinálok, holott a saját lelki békéjüknek az esne jól, ha letagadnám és beszélgetnék az időjárásról, vagy mindenre bólogatnék, hogy persze-persze úgy lesz. De így nem lehet konszenzusra jutni semmiben.
Pl. munkahelyen, ahol olyat várnak tőlem, amit nem tudok megcsinálni, (vagy meggyőződésből nem akarom), ott arra terelnek, hogy mindegy mit csinálok, csak mondjam azt, hogy persze, úgy fog történni. Holott sokkal emberibb és normálisabb, ha elmondom, hogy valamit miért úgy csinálok és miért nem tudok változtatni. Ha azt mondanák, hogy akkor keressek másik helyet, azt elfogadnám, de hazugságra kényszeríteni nem túl megnyugtató.
az igazmondással semmi baj nincs. Az nem mindegy, hogy mennyire vagy bántó közben. Az igazat mondást és a bunkóságot elég sokan keverik. Mielőtt mondasz valakinek valamit, gondold végig, hogyan csomagolod, hogy ne érezzék bántásnak
Kifejezetten asszertívan kommunikálok, vigyázva, hogy kedves legyek, mosolygós, és ne bántó. Általában nem a másikat véleményezem, hanem magamat vagy egy helyzetet.
Pl. milyen helyzetekben várják el, hogy hazudj? Van tétje? Ilyen világot élünk. Azokhoz legyél őszinte, akik közel állnak hozzád.
Így bizony: "selyempapírba" kell csomagolni a mondandót.
Amikor levegőt veszel, hogy kimondod a véleményedet, akkor húzd molyosra a szád!!!
Figyeld meg: ugyanazt a lényeget fogod elmondani, csak teljesen más szavakkal, kevésbé éles, kevésbé bántó megfogalmazásban!!
Ha még vannak körülötted emberek,akkor jó.
A stílus sem mindegy,,hogyan mondod amit mondassz.
További ajánlott fórumok: