Önszeretet, hogy tényleg megbecsüld önmagad (beszélgetés)

Nagyon igazad van. Ezért nem nézek évek óta tévét :D

De ha törlöd innen magad egy időre, az is pozitív hatással lesz rád elhiheted. :D

Alapvetően szerintem is jó a face sok mindenre, de ami rossz benne, az viszont nagyon az. Pl. hányan haltak már meg, mert extrém helyeken csinálták magukról a selfie-ket. És mindezeket csak azért, hogy oda feltegyék, vagy nagyrészt azért, mert nem maguknak csinálták az asztalfiókba. És mindezt szerintem a like-vadászat motiválja. Vágy arra az "elismerésre", amit csak ezzel tud elérni. Meg sokan a látszat boldogság megmutatása miatt felrakott szétretusált csókolózós fotókkal, egy hét múlva meg a nagy szánalmas lelki fröccsel, hogy szakítottak. Lassan ott tartunk, hogy az ilyen emberek akkor érnek valamit a saját szemükben, ha a valóságtól teljesen eltérő fotójukat jó sokan like-olják.

Nekem akkor volt sikerem a pasiknál, fiatalabb koromban a fiúknál, amikor igazán önmagam voltam, és valahogy görcsök nélkül éltem. Most meg nem függ az önértékelésem másoktól, mert túl vagyok olyan számomra mérföldkövet jelentő megmérettetéseken (iskolák, egyéb eredmények), amiket sikerült egyedül megoldanom és ezáltal nem függ az önbecsülésem mások megerősítésétől. A facén is csak egy fotóm van :)

Csak az utolsó? ;)

Kezdem hinni: a like-olási lehetőség legalább akkora pusztítást visz végbe az agyakban, a lelkekben, mint a gyűlöletplakátok. A face-t jó dolognak tartom, de kiirtanám belőle a szerintem romboló like-olást. (Köszönöm, nem kérem a megjegyzést, hogy jó, hogy nem rajtam múlik! :D) Biztosan lehetne találni valami olyan alternatív megoldást, ami nem viszi félre emberek önértékelését.

Na igen, a kisugárzás.

Az első szülésemig lapos kis béka voltam, mégis nagyobb sikerem volt a fiúknál, mint a szerintem nálam csinosabb lányoknak. Valószínűleg azért, mert képes voltam elfogadni, „viselni” magamat olyannak, amilyenek születtem, s a kinézet nem dominált, ha beszélgetni, kapcsolatot teremteni kellett.

Valóban vannak nárcisztikus emberek. Nem biztos, hogy tehetnek arról, hogy ők olyanok.

Azt szoktam mondani: „alkatrészenként” vagyok szép: szép a szemem, a fülem, meg még egy-két dolog. Összességében biztosan nem a szépségemért szeretnek, aki szeretnek.

A lényeg az önelfogadás, amit mindenki valószínűleg más és más életkorban, és más-más módon tud elérni.

Van, akinek soha nem sikerül, többek közt ezért élnek jól a plasztikai sebészek.

Önimádat = nárcizmus. Annak meg már köze nincs a belülről fakadó szépséghez, csak látszatra, egy ideig, amíg megtéveszt másokat. De ez már szélsőséges eset.

Én sem látom mindenkiben a szépet, pl. van egy ápolatlan, igénytelen, rothadó fogazatú, zsíros hajú ember, aki belülről szinte rohad. Miért lássam szépnek? Azért, mert a megjelenésével, és a belőle áradó bűzzel megmérgezi a környezetét? Legyen egy kicsit igényesebb, ápoltabb, önmagára és a környezetére. Belőlük is csak az vetül kifelé, ami legbelül van.

Vagy a rosszindulatú emberek. Mit lássak bennük szépnek?

Ha valaki mindent és mindenkit szépnek lát, az nem a realitás talaján mozog. Igen, vannak kifejezetten igénytelen emberek, akik akár fertőzőek is. Sok mindent tudnék írni a munkám kapcsán. Amit az ember tenni tud, ha van rá kompetenciája és lehetősége, az az, hogy amennyiben az ilyen egyén (aki már a végsőkig lecsúszott, piától és cigitől bűzlő stb.) segítséget kér, akkor segít elindítani a változás útján bármivel. Fontos, ha van rá lehetősége.

Én nem bizonygatom magamnak, hogy szép vagyok. Van, aki szerint igen (és nők is szokták mondani), van, aki szerint nem. A lényeg, hogy jóban legyek önmagammal, ne tegyek olyat, amivel ártok magamnak és a környezetemnek, és mindig legyek annyira igényes, hogy ne az izzadtság szagomtól fanyalogjanak a kollegák. Ez az önelfogadás vagy van vagy nincs, nem függ külső megerősítéstől, párkapcsolattól, semmitől.

Veled értek egyet és nem a cikk írójával.

Ha bent, az ember lelkében nincs béke és rend, akkor beszélgethet éveken át a tükörrel, sosem fogja magát szépnek látni. És másokat sem.

Amit nem értek, hogy miért is kéne mindenkit szépnek látni?

Miért lássam szépnek azt részeget a villamoson, aki bűzlik a mocsoktól és a piától?

Ezen csak sajnálkozni lehet, hogy egy élet ilyen szintre le tud süllyedni.

És százával, ezrével vannak csúnya, ronda, gusztustalan dolgok/történések az életben - ezek elől nem lehet elbújni, csak magunkkal foglalkozni, mert akkor ilyen jövőt adunk a gyerekeinknek.

Szóval nem gubózhatunk magunkba, az önimádatba.

önmagunk elfogadása nagyon nagyon fontos dolog és az,hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben....ezt eddig is így tartottam,de most nem erről szeretnék elsősorban nyilatkozni...

pár sor megragadta a figyelmemet a cikkedben :"Elnéztem a velem együtt tömegközlekedő embereket és észleltem, hogy egyre szebbnek látom őket. Rájöttem, hogy mindannyian szépek vagyunk, különbözőek és csodálatosak. Mindenkiben megláttam az érdekeset, a gyönyörűt, kortól nemtől függetlenül. "

elsősorban ehhez szeretnék mélyen gratulálni.Az emberek többsége csak a hibákat látja a másikon és csak azt nézi,mibe tudna bele kötni,tisztellek azért,hogy te nem ilyen vagy,hogy mindenkin -mindenkiben látsz szépet,mint ahogy írtam,sajna az emberek többsége erre nem képes.VIGasztal,hogy van még kivétel....

Gratulálok, hogy teljesítetted ezt a "kihívást!" :)

Szeresd magad tovabbra is!

Én is így gondolom, ebben egyet értünk.

Önszeretethez és önmagunk megbecsüléséhez egyébként az is hozzá tartozik szerintem, hogy kiállunk önmagunkért. Pénztárnál, buszon, munkahelyen, párkapcsolatban, családban, mindenhol.

Elmondjuk, mi nem jó, és feltesszük, hogyan lehetne változtatni. És hát ez se a tükrön múlik szerintem.

Attól, hogy a tükörnek mondogatod, még nem leszel jobb, kedvesebb, megértőbb, segítőkészebb.

Az igazi tükör ilyenkor a környezeted. Az mutatja meg, hogy milyen vagy. Vagy úgy jelez vissza, hogy többnyire minden oké (mert rossz napja bárkinek lehet), vagy állandó konfliktushelyzet van.

En azt gondolom ez a 'gyakorlat' nem csak a kulsorol szol. Ha valaki nem tud a sajat szemebe nezni, mikorben tukorbe nez, mert belsoleg vannak gondjai magaval azt is eppen igy tudja kezelni.

Ha valaki nincs megelegedve a belso tulajdonsagaival eppen olyan nehezen nez tukorbe es eppen olyan nehezen tudja elfogadni magat. Mindenkinek ezt kellene csinalnia napi szinten tobbszor is, hogy belenezni a tukorbe es kozben azt mondani: szeretem magam!!!

Ez így szép és jó, az igaz.

Ha valaki a külseje alapján szereti vagy nem szereti önmagát.

Vannak, akik a külső elégedetlenségük miatt gyűlölik az egész világot, sajnos.

És sokszor észre sem veszik ezt.

Nekem a belsőm sokkal fontosabb. Sokkal elégedetlenebb és sokkal kevésbé elfogadóbb tudok lenni önmagammal szemben, ha úgy érzem, hogy valamit nem jól teszek/tettem, mint a rakoncátlan hajtincsemért vagy a karikás szemeimért.

Szóval a hibákat nem önmagamON, hanem önmagamBAN keresem.

A jó tulajdonságaimért pedig szeretem önmagam.

Fogynom azért kéne ... :D