Nem csak a gyerekben lehet a hiba! (beszélgetés)

Nekem három olyan tanárom és két olyan oktatóm volt, akit teljes mértékben tiszteltem, követtem, elfogadtam és hittem benne hogy jót akar nekem.

Nem csak megkövetelték a tiszteletet, hanem meg is adták!

Általánosban az első két év tanítónénije (visszasírom, nyugdíjba ment), középiskolában a tornatanár, a szakmai számítás és szakmai tehnológia tanárom, a pék oktatóm és a finomsütis oktató.

A géptantanárom egy szemét alak volt, pofára játszott.

Úgy mutatkozott be az osztálynak hogy: Lesz@rom a demokráciát itt én vagyok a hatalom.

Feladta a géprajzokat, hogy: tanuld meg, hülyegyerek, de nem tudtam hogyan kell értelmezni, majdnem három évig. Géptan gyakorlaton könyvet másoltunk.

Utolsó éven magyarázta el nekem a pékoktató normálisan. Addig mindíg majd' meghúztak géptanból.

"...tény hogy az anyáknak is rengeteget kell munkahelyen tölteniük, egyre többet várnak el tőlük a munkahelyeiken, a túlórákat rendszeresen, majd hazamennek fáradtan, stresszesen és még a pénz sem elég a számlákra. . . . . . nem jut energia a gyerekekre."

Ezt abszolút jól látod, és tökéletesen egyet értek.

Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, anyámnak soha nem volt türelme, és elég lázadó természet is lettem! :)

Nem nagyon szoktak átesni a ló túloldalára. Inkább nem is szánnak erre energiát hogy ezt a nézetet is beleépítsék a nevelésbe. A legtöbbször a hozzáállás az hogy a gyerek az gyerek és kész. Tudom hogy nem könnyű gyereket nevelni és talán ez is oka annak hogy iskolás korra két féleképpen neveli a többség a gyerekét: vagy vaskalaposan, vagy nem is érdekli csak hagyja a gyerek őt pihenni.

Sajnos ez a két véglet nagyon felelősödött. Hogy ki tehet erről? Nem másznék bele semmilyen gazdasági vagy politikai szemléletbe se vitába, de tény hogy az anyáknak is rengeteget kell munkahelyen tölteniük, egyre többet várnak el tőlük a munkahelyeiken, a túlórákat rendszeresen, majd hazamennek fáradtan, stresszesen és még a pénz sem elég a számlákra......nem jut energia a gyerekekre.

ma a tanárnak külön feladat az,hogy tekintélyt vívjon ki magának,vagy legalább szófogadásra bírja a ygerekeket.És ezt azzal egyidejűleg kell megtennie,hogy leadja a tananyagot,menetrendszerűen,és mellette megszeretteti a gyerekekkel a tantárgyat,és következetesen számonkér,és egyénileg foglalkozik azzal,akivel probléma van-akár tanulási,akár magatartási.És ezt minedt együtt,egy tanórán belül kell megcsinálnia.

Úgy,hogy ki sem képezték arra,hogy hogyan fegyelmezzen,hogyan tudjon hatni a különféle karakterű gyerekekre,tehát ezt neki magának kell kitalálni,kipróbáli..és ezzel együtt hatékony szaktanárnak is lenni.

Persze hogy nem, lehet hogy félreérthetően fogalmaztam. Természetesen ott már régen baj van ha egy szülőnek nincsenek nevelési elvei. A kivitelezésben és tanításban kell eltéréseknek lenniük személyiségre szabva. Nem lehet két különböző személyiségtől ugyanazt a dolgot egyformán "követelni" vagy elvárni. Ugyanazt lehet, de másképp.

Írok egy példát amivel talán a lehető legjobban tudom szemléltettni a gondolatot: Élsport. Sportteljesítmény. Itt az elvárások ugyan azok: a legjobbnak lenni. Különböző edzők vannak: keménykezű ordibálós,türelmesebb aki bíztat és dícsér. ( persze most szélsőségeket írok) Adott egy tehetséges gyerek. Vajon melyik legyen az edzője? Hogyan döntöd el hogy melyik edzőhöz viszed a gyereked, ha mindkettő nevelt már világbajnokokat?

Itt jön képbe a személyiség. Van olyan gyerek akiből a keménykezű, fanatikus edző tudja kihozni a legjobbat és van amelyikből a türelmes, kedves, sokat dícsérő. Ha rosszul választasz, akkor a lehetséges világbajnoki cím elúszik......

( ne menjünk bele hogy helyes-e az élsport vagy sem, abszolút csak azt szerettem volna érzékeltettni hogy ugyanahhoz a célhoz más az eszköz)

Többen írtatok óvónénikről és tanárokról. Szerintem a kettőt teljesen külön kell kezelni és beszélni róluk, mert teljesen más a feladatuk. Sokkal rosszabb kifogni egy rossz óvónénit mint egy rossz tanárt. Amikor még óvodába járnak a gyerekek még egyáltalán nincs kifejlődve a személyiségük, nagyon formázhatóak, változtatthatóak. És az óvónő bizony nemcsak tanít, hanem a nevelés is feladata.

Az iskolára már egy stabilabb személyiséggel rendelkeznek a gyerekek ( persze még itt sincs teljesen kifejlődve), önálóbb a gondolkozásuk és kialakult véleményük van bizonyos helyzetekről. ( itt most általánosságról beszélek, nem egy-egy kivétel gyerekről)Jobban tiszában vannak vele hogy mi a helyes és mi a helytelen. Még óvodás korban ezzel még bőven csak ismerkednek.

Én is találkoztam már piszkosul rossz óvónővel, nem is eggyel. Sőt! Sajnos azt kell mondanom, a jót keresni kell és nem a rosszat elkerülni.:( Tanárok terén jobb a tapasztalatom, de más is az elvárás feléjük.

A hozzászólásodban azt is leírtad hogy mi lehet ennek az oka. Azt írtad: " pedig ugyanúgy lett nevelve mint én".

Sok szülő követi el ezt a hibát hogy nevelési elveket követ. Ez pontosan onnan látszódik hogy te ilyen lettél, az öcséd pedig olyan. A gyerekeket testvérek esetén nem lehet ugyanúgy nevelni, hiszen más személyiségük van és ezt is figyelembe kell venni a nevelésnél. Ne a "gyerekeinket" neveljük, hanem a Józsikámat, Pistikémet, Marikámat...stb.:) Külön-külön.

Az én fiam osztályában farkastörvények uralkodnak. Jelenleg hetedikes és ebben az évben tökéletesen tetőfokára vágott az osztály kezelhetettlensége. Már ötödikben is voltak jelek hogy baj lesz az osztállyal, de mostanra a jelek tényekké váltak. 22 gyermekből 12 fiú, ebből 10-nek elváltak a szülei. A 10 lány közül 4 lánynak váltak el a szülei. Elképesztő rossz arány egy osztályban és sajnos érezhető is a hatása. Szeptember óta két osztálytermet tettek tönkre plusz egy öltözőt. Használhatattlanra! A tanárok sírva menekülnek ki az óra kellős közepén az osztályból. Még arra is veszik a bátorságot hogy megdobálják a tanárokat. Az iskola előtt parkoló autóknak kiszúrják a gumijait, bántják a kisebbeket és persze egymást is. nem klikkesedésről van szó vagy iskolai "bandaháborúról" hanem egyszerűen mindenki mindenki ellen van. Az osztályfőnök " feladta" a harcot velük, az igazgatónő ( aki egyébként keménykezű és nagyon segítőkész is)azt mondta nekem hogy 25 éve vezeti az iskolát, ilyen osztállyal még nem volt dolga és tehetettlennek is érzi magát. Behívja a szülőket, vagy nem be se mennek vagy nem hiszik el vagy támadással védik a gyermeküket.

Az én fiam öt éves kora óta hobbiszerűen jár küzdősportra. A régi edzője eléggé belénevelte hogy ezt nem használják verekedéshez, agresszióhoz és amennyiben a tudomására jut hogy valaki a tőle tanultakat " használja", azt kiteszi az egyesületből. Azóta már régen más edzője van és amúgy sem csinálja élsportszerűen de ez megmaradt benne. Sokáig kerülte a verekedős vagy kötözködős helyzeteket az iskolában, rájuk hagyta, arrébbment, nem reagált egy-egy lökdösésre. Ebben az évben már szeptember végén úgy jött haza a suliból hogy nem bír elviselni pár gyereket, kettővel különösen meggyűlik a baja és nem biztos benne hogy vissza tudja fogni magát. A fiamban egyébként még a túléléshez szükséges aggresszió sincs meg, ezért komolyan vettem a helyzetet. Bementem a suliba, beszéltem az igazgatóval, osztályfőnökkel és azokkal a tanáraival akiket még éppen sikerült a folyosón elkapnom. Megdöbbentett hogy a helyzet még annál is rosszab mint ahogy a fiam leírta. Én megmondtam a tanároknak hogy engedélyt adok a fiamnak arra, ha szükséges " verekedjen". Egyetértettek!!!!

Két napra rá az egyik gyerek megint megtalálta a fiamat tornaórán. A fiam azt mondta neki hogy itt nem verekszik, de suli után az iskola mellett " beszéljék" meg. Persze a fiam osztálytársai nagyon meglepődtek ezen, hiszen ő sosem verekszik és sosincs benne a balhékban sem. Ott volt az egész osztály. "Megbeszélték.":) A tanárok tudtak mindenről de egy olyan gyerekről volt szó, akiktől már-már ők is tartottak.

A fiam csúnyán ellátta a baját és persze ez nemcsak fizikai dolog volt, hanem csúnyán fogalmazva megalázás is, hiszen az egész osztály ott volt.

Azóta nincs problémája a fiamnak. Én sajnálom egy kicsit a dolgot hogy nem előbb adtam erre "engedélyt".

Persze anyuka felhívott este hogy az én fiam bántotta az ő kicsike fiát. Hát...gondolhatjátok hogy ő is ki lett osztva.

Egyébként átrakattam őt a másik osztályba. Nem emiatt, hanem mert a tanulmányi anyaggal nem haladnak a magatartás miatt.

"jó gyereket csinál"-ni csak a szülőkkel együttműködve lehet. A pályafutásom alatt csak egyszer volt arra példa, hogy "problémás" gyerek szülője felkeresett. A probléma azonnal megszűnt a beszélgetés után.

A tanulás megszerettetésével egyet értek, az a pedagógus feladata.

Persze a jó gyerekekkel én is elbánok, az okosat pedig megtanítom mindenre úgy hogy nem vagyok pedagógus.

Nem ez a kihívás egy pedagógusnak, hanem az, hogy a nehezen kezelhetőből jó gyereket csinál, illetve megszeretteti a tanulást egy olyannal, aki nem zseni.

Egyébként régen volt az, hogy 1-2 rosszabb gyerek volt osztályonként, manapság 1-2 jó gyerek van osztályonként.

És igen a probléma a szülőkben keresendő. Nem tudnak nevelni, hanem a nem törődéssel vérszívó, undok gyerekeket nevelnek. Én nagyon türelmes ember vagyok, de sok mai kisgyerek viselkedésétől kinyílik a bicska a zsebembe.

Azt is érdemes lenne megnézni, miért van az, hogy ugyanazok a gyerekek egyes pedagógusok mellett kezelhetetlenek, míg mások jól boldogulnak velük. Ez nem a gyerek hibája...

Már ovis korban is látszik ez: az én teljesen normális, jól nevelt gyerekem, akire nagyonis odafigyelünk pl. kifejezetten "érzékeny" az alkalmatlan óvónénikre. Akin megérzi a gyengeséget, tehetetlenséget, annál kezelhetetlenné válik. Ugyanakkor annál az óvónőnél, aki érti a dolgát kezes bárány. Itthon sincs baj vele, az oviban sem, de volt már olyan óvónő aki nem bírt vele... ez nem a gyereken múlik. Még külön figyeltem is rá, hogy erősítsem itthonról az óvónő pozícióját, mégis vért izzadt a lányommal... és nem ment neki, a gyerek százszor okosabb volt nála, simán kijátszotta... olyanokat csinált meg vele, amiket sem itthon, sem a másik óvónővel soha eszébe sem jutott.

Azt hiszem, errő a témáról érdemben csak olyan pedagógus tudna nyilatkozni, aki aránylag nagy tapasztalattal rendelkezik, és mindig is nagy tekintélye volt, jól el tudta érni a tiszteletet a gyermekeknél/tanulóknál.

Egy ilyen ember tapasztalata lehet releváns a feltett kérdésben.

A többi elmélet és puffogás.

Nagyon kétélű dolog ám ez...

Valóban egyre több gyerek nő fel anélkül hogy a szülei különösebben foglalkoznának vele.

Másrészt viszont az én generációmból (35-40 éves korosztály) nagyjából az ment tanítónak-tanárnak aki semmilyen más egyetemre vagy főiskolára nem volt jó. Presztizsét vesztette a pedagógusi pálya, ennek megfelelően gyenge a felhozatal. Talán óvónőnek inkább mentek azok akik elhivatottságot éreztek, de nagyon sok a pályára nem való pedagógus. Jó iskolákba jártam egész életemben, mégis egy kezemen meg tudom számolni hány olyan tanárom volt akikre felnőtt koromig emlékszem.

Ettől függetlenül igaz az is, hogy a szülők nagyon nagy részének az életében a gyerek nem túlságosan fontos, csak úgy vannak, nem sokat foglalkoznak velük.

A gyerekek viselkedése, erkölcsi normái, szokásai szerintem kb 50%-ban függ a családtól, 25-25%-ban a környezettől (tanárok, kortársak...) és a gyerekek személyiségétől.

A kutatások azt az eredményt hozták, hogy ezeknek a normáknak az alapjai kb 6 éves korra alakulnak ki és még nagyobb arányban függnek a családban látott mintáktól kb 70%-ban.