Nagyon szeretek rossz tanácsokat adni. (beszélgetés)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Nem hiszem, én ennél önteltebb vagyok.
"És akkor lássuk hát: mit jelent, hogy boldogok a lelki szegények? Erre a teológus rögtön megjegyzi, pontosabb, magyarosabb fordítás valószínűleg a „lélekben szegények”. Ahogyan a szegény, nincstelen ember teljes mértékben rá van utalva mások szeretetére, jóságára, irgalmára, úgy a lelkiségünkben nekünk is teljesen a Jóistenre utaltan érdemes élnünk. Minden arra érdemest imádságunkba foglalva, és mindenért szüntelenül Neki adva hálát.
A lélekben szegény mindent Istentől kér, mindent Istentől remél, mindenben Istenre számít, minden dolgát Isten elé viszi. Semmit nem tulajdonít magának, amit elér; nem önmagában bízik, nem magára büszke, nem magával elégedett, ha valami sikerül."
Bocsánat a kései válaszért..
Nem tudom..féltékeny a semmire is
Még mindig nem sikerült megértened.
Egymásnak adunk rossz tanácsokat, mindenki tudja, hogy rossz tanácsok, ezért lép be.
Azért mert neked,és az ott lévőknek ez örömet okoz.
Egyszer szükséged lesz netán tanácsra,segítségre,és a fagyi visszanyal.
Már meg ne haragudj, de itt kettőnk közül te nem vagy képben.
Ez, amire válaszoltál, arról szól, hogy direkt rossz tanácsokat adnak egy csoportban, mindenki örömére, mert jókat lehet nevetni.
Szóval, miért is kellene kezeltetni magam?
Fejtsd már ki, ne kelljen tudatlanul meghalnom.
Nem gondolom.
Megmagyarázod, miért kellene?
Szaggasá vizespapírt akkor b+...
🙂
Főzzé má inkáb 1 kávét,, he!
Nagyon viccesnek tartod magad emiatt?
De ne feledd: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
További ajánlott fórumok:
- Anyám a barátom ellen van, akit nagyon szeretek
- Mikor írja egy nő egy pasinak, hogy köszöni a szép estét, minden jó volt, sőt nagyon jó, nagyon szeretek Veled lenni..?
- Nagyon szeretek itthon szakadt, rongyos ruhákban lenni....
- Nagyon hatásos diétás recepteket tanácsokat szeretnék
- Nagyon szeretek mosogatni!
- Nagyon szeretek istenben hinni!