Mit vigyek babalátogatóba, ha már mindenük meg van? (beszélgetés)
Ahogy Mi csináljuk? Az a baj, hogy te ilyen egyszerűen egybemosol mindent, amiről azt gondolod, hogy bármi köze van a környezetvédelemhez. Pedig aki egy iciripicirit is olvas a témában, az tudja, hogy az elektromos autó egyáltalán nem környezetbarát. Ez tipikus esete a látszat intézkedésnek. Jajj, milyen zöld, hiszen nincs is rajta kipufogó! Ja, persze. Csak ne lenne benne az a csúnya akkumulátor.
Valamint nem nyomok semmit, csak írtam egy ötletet. Csak tán szabad nekem is. A kérdés viszont nem az volt, hogy minősítsük a másik ötletét.
Beszéltem. Egyik sem győzött meg, hogy reálisabb veszély lenne a civiláció környezeti katasztrófa miatti összeomlása, mint a gyíkemberek miatti. (Nyilván olyan extrém esetet leszámítva mint pl atomháború, mert akkor sajnos lehetséges.)
Amúgy nem az a gondom, hogy Ti csináljátok és ez Nektek jó, megéri, hanem az, hogy másra is rá akarjátok nyomni. Pl nem elektromos autók betiltása EU-ban mittudomény hánytól. Tudod, hány családtól veszi ez majd el a rugalmas közlekedés lehetőségét, aki most tud 500 e - 2 milla között autót venni, akkor majd esélye sem lesz?
Amúgy azért nem illik ajándékba vinni mosiplust, mert ez az egész hitkérdés. Vagy Te örülnél, ha meglátogatnálak és kapnátok tőlem egy zacskó műanyag szívószálat?
Megértem az álláspontodat. A kényelem és a lustaság nagyúr. De azért nem egészen olyan, mint 100 évvel ezelőtt. Többek közt azért sem, mert akkor még nem volt mosógép. Én csináltam, és nem volt se bonyolult, se fárasztó, és a gyereknek sem lett semmi baja. Csak nem kellett popsikrémmel kenni, mert nem pirosodott ki a popója a műanyag zacsiban dunsztolástól. Én nem akarok erről vitatkozni, vagy bárkit meggyőzni. Mondjuk nem értem, hogy egy ilyen ötlet miért vált ki egyesekből felháborodást. Az, hogy ha érdekli, akkor már van nekik, minden egyes itt felsorolt dologra érvényes. De mosipelusból is mindig jól jön még egy darab. És mint mondtam, ez is csak egy ötlet volt. Nyilván a FI ismeri annyira a barátnőjét, hogy meg tudja ítélni, az itt ajánlott dolgok közül mi lehet jó ötlet.
Zárójelben még ennyit hozzátennék, hogy most még csak lehetőség lemondani néhány kényelmi dologról egy szebb jövő érdekében. De ahogy most zabáljuk az erőforrásainkat, és ontjuk a szemetet, nem is olyan sokára eljön egy olyan idő, amikor már nem opció lesz visszatérni a 100 évvel ezelőtti dolgokhoz, hanem az egyetlen lehetőség. Ezt megelőzni lehetne tudatossággal, nem pedig beérni a látszat lépésekkel, amik elfedik a problámát. De erről tényleg nem akarok vitát nyitni. Vannak erre nálam sokkal felkészültebb emberek. Egyszer érdemes lenne elbeszélgetned eggyel.
Nekem addig pozitív a környezettudatosság, hogy megpróbáljuk az igényeinket az eredeti színvonalon, de környzettudatosabban kielégíteni. Ilyen pl. a megújuló energiaforrások előtérbe helyezése, fejlesztése, az atomenergia a kohók helyett, a kisebb üzemanyagfelhasználású autók gyártása, katalizátorok az autókon, vagy az az anyag, amiben kiváltottuk a sprékben az ózonkárosító anyagot. Ezek tök jók, és erről kellene szólni a környezetvédelemnek.
De az, ami ma van, hogy éljünk rosszabb életszínvonalon, mint amit megtehetnénk, mossuk a pelenkát, a betétet a kényelmes és higiénikus eldobható helyett, ne járjunk autóval kényelmesen, hanem tömegközlekedjünk helyette gyakran több idő alatt, ne repüljünk nyaralás alatt, ne együnk déli gyümölcsöt, húst, stb, vagyis ami a környezet védelmét az emberek életminősége elé helyezi, azt mélyen elítélem és ostoba, sőt veszélyes hóbortnak tartom.
Azért hóbortnak nevezni a környezettudatosságot, hátizé…
Mindamellett, hogy én is maradok a jól bevált betétnél, és ha most lennének kisgyerekeim, valószínűleg eldobható pelenkát használnék most is.
Amúgy pelenka (rendes, eldobható), borzasztóan sok kell, legyen akkor nagyobb méret tuti elfogy.
Baba fotózásra kupon, jó, ha 1 évig érvényes, ha van is már, akkor is elkél, gyorsan fejlődnek az első évben a picik.
Kicsi játék, mesekönyv, akár későbbre.
És szerintem az kifejezetten jó ötlet, hogy anyuka is kapjon valami ajándékot, egy doboz csokit, egy könyvet, kávékapszulást, alkoholmentes sört, amit szeret.
Pont ez az. Nem tudhatja. Ha anyukát érdekli a mosipelus téma, akkor már van nekik. Ha nem, akkor ne vigyen.
Sok embernek, köztük nekem sem, baromi nem jön be a mosható pelus, mosható betét, kehely stb téma.
Aki akarja, csinálja, de engem a világból lehet kikergetni vele, hogy itt van ez a jó kis 21. század, végre nem kell órákig áztatni, szagolni a kakis, pisis pelust, véres menstruációs rongyot, mosni, fertőtleníteni, hanem itt vannak a tuti biztonságos, hogiénikus és eldobható termékek, erre lépünk vissza egy hóbort miatt 100 évet.
A mosható pelustól agyf…szt kaptam volna, az tuti!
Persze kis lakásban vödrökben áztatni, szárítógép nélkül lógatni mindenfelé… meg kinek van ennyi ideje???
A szomszéd nagy ős-ökoanyu is, aki otthon szült és már fél évvel a baba születése előtt a férje hirdette, hogy náluk mosipelus lesz, lebukott, amikor kirakta a szemetet a Pampers zsákban… 🤣
A mosipelus menő.
Nem tudhatod, hogy anyukának teljesen közönbös-e a környezettudatosság, vagy pedig szeretne egy élhető bolygót hátra hagyni a gyermekének.
A hordozókendőnek számos jótékony hatása van a baba fejlődésére. Például a bőrkontaktus hatására jobban fejlődik a baba idegrendszere, segíti a csípő megfelelő fejlődését, csökkenti a laposfejűség kialakulását, stb.
Valamint mindkettőt jó áron el lehet adni használtan is. De ez is csak két ötlet volt a sok közül.
Én a legegyszerűbbre gondolnék, ha már mindene megvan a mamának és a babának is.
Egy gyönyörű csokor virágra, vagy cserepesre, ahogy tetszik.
Ez sem olcsó, ha arra gondolsz, hogy értékes is legyen, viszont nagyon szép, szívet-lelket melengető.
Tehetsz mellé esetleg valami édességet, vagy gyümölcsöt.
Amennyiben kertes házban lakik, vihetsz egy fát, elültetitek és minden évben lefényképezitek a babával együtt, hogy mekkorát nőttek. Ez 20 év múlva már nagyon látványos lett.
Unokám 1. oszt. évnyitóján ültettünk az iskola udvarába egy szép díszfát és évente fényképeztük, 1 éve a ballagásán utoljára.
Milyen betétkönyvet?
Ezer éve megszűnt.
Mosható pelenka?
Anyuka nem biztos, hogy pelenka mosással képzeli el az életét.
Ugyanez a hordozó kendőre is.
Én mindenképp egyeztetnék a szülőkkel.
Egy jó hordozókendő. Mondjuk baby tai, mert azt könnyű megkötni. Nagyon hasznos, és ergonomikus. Nem terheli a baba gerincét, mint a kenguru vagy a csípőülőke. Szép mintákkal lehet kapni.
Mosható pelenka próbacsomag/kezdő készlet. Nagyon cuki fiús és lányos mintákkal is lehet kapni.
Mire a vendégek jöttek, már nem tudtam szoptatni, és kaptam dobozos kólát. Mert imádom és azt tényleg én kaptam. Nagyon jól esett, hogy gondoltak rám.
Te ezt ne vigyél semmiképp, de gondolj anyukára vmi csak neki szóló dologgal, ami most belefér az életébe.
Babanaplót nem vennék, biztos van már nekik.
Én megkérdezném mi nincs még. Akár későbbre, hamar elmegy pár hónap. Mekkora a keret az ajándékra?
Bevásárlókocsi huzat, járássegítő, autós játék utazáshoz, zsebes ülésvédő, baba evőeszköz, étkészlet, osztott melegvizes melegen tartó tálka, itató…
További ajánlott fórumok:
- Mit vigyek babalátogatóba?
- Mit illik/ lehet vinni egy most született babának illetve családjának, ha most először van babalátogatás?
- Mit lehetne nászajándékba adni olyanoknak (apósomék), akiknek már mindenük megvan?
- Milyen ajándékot lehet vinni házszentelőre egy olyan családnak, akiknek mindenük megvan?Jó ötleteket várok :-))))
- Nagyszülők, babalátogatás
- Mit vigyek babalátogatóba? Ajándékötletek kellenének