Mit tudok, vagy mit kellene tennem? (beszélgetés)

Akkor tisztázzuk, a gyerekem nem csak egy mellék szereplője az életemnek, de ez a sztori nem róla szól. És bármilyen nehéz is a szűk látókörűeknek elfogadni, azt a tényt hogy az érzéseim más emberek iránt, nem befolyásolják a gyerekem iránti érzéseimet és a vele való kapcsolatomat, attól ez még így van. Arról nem beszélve hogy mivel a gyerek kizárólag a jelenlegi páromat ismeri mint apát, így ha mi szakítanánk az olyan volna mint ha a biológiai apjától válnék el. Ami úgy szint nem bűn, mert az embereknek vannak érzéseik amik néha válással járnak. De ettől még senki nem lesz szar apa, szar anya és nem fogja kevésbé szeretni a gyerekét, ja és nem jelenti azt se hogy nem lehet annak a gyereknek Normális családja

Szóval mindenki aki próbál azzal vádolni hogy nem törődöm eléggé a gyerekemmel, hogy nem szeretem eléggé, nincs normális családja és nem nézem az érdekeit, valamint hogy akár csak egy kicsit is sejt abból hogy mi zajlik bennem. Mind leülhettek egyes.

De akár lehet tovább tapogatózni a sötétben olyan dolgokról amiről halvány fingotok sincs, hát ha előbb utóbb elő rukkoltok valami olyannal ami igaz is

Már akkor le kellet volna higgadnod, és komolyan átgondolnod az életedet, amikor úgy döntöttél, hogy megtartod és megszülöd a babát. Egy ilyen döntés leginkább azzal jár, hogy ettől kezdve az ő érdekei az elsődlegesek az életedben.

Ne haragudj, de úgy érzem, mintha ő csak úgy mellékesen létezne az életedben, mert te még mindig a saját érzelmeid rabja vagy.

Ezt az érzelmi hullámvölgyet le kell zárnod magadban. Koncentrálj jelenlegi kis családodra. Becsüld meg! a szerető férjedet, és adj hálát a sorsnak, hogy van egy (gondolom!) gyönyörű gyermeked.

Durvábban fogalmazva: becsüld meg, amit kaptál a sorstól. Zárd le a múltat, és figyelj a jelenre, építsd a jövőt.

6 éve nem vagy vele. Ilyen fiatalon sokat változik az ember 6 év alatt! Lehet, hogy nem is ismered igazán. Hosszú idő után voltatok együtt 1 óra hosszát, de ezután az 1 óra után is képes volt téged úgy megbántani, hogy nem lett az egészből megint semmi. Sőt, bele tudtál szeretni egy újabb valakibe.

Amikor felhívott, mit is mondott? Neked van szükséged őrá. Nem fordítva! Nem azt mondta,"nem tudok nélküled élni". Azt sem látom ebben a történetben, hogy annyira ragaszkodna hozzád, csak fellángol néha a régi érzelem, és ezért lezáratlannak érzitek. Ennyi.

Azt sem olvasom, hogy vállalna téged a gyerekeddel együtt.

A mostani párod vállal! Te is szereted! Akkor..?

Egy szót sem írrál arról sem, hogy gonoldoltal-e mindeközben a gyerekedre. Mert az is fintos, hogy neki mi lenne a jó, ha már a szülei különváltak. Tudom, hogy nehéz az egész, nehéz az érzelmeknek parancsolni, és nagyon fiatal is vagy, de ebből a szemszögből is nézd a dolgot.

Az a baj, hogy nem a gyerek a lényeg a történetében, ő csak egy mellékszereplő. Huszonkét évesen már szült egy gyereket, elvált, összejött másik pasival, ugye úgy, hogy már a gyereke akkor a második "apukát" kapta, de egy olyanra fáj a foga, aki megsértette, a se vele , se nélküle. Szerencsétlen gyerek amíg felnő hány "apát" fog kapni?

Az állatra mondják, hogy ösztönlény, de baccus, amíg nem indítja el az életben a kölykét, addig elmarja a hímeket maga mellől.

A gyereknek nemcsak étel , ruha és játék kell.

Àllj be hideg zuhany alà ès gondolkodj el,hogy melyik nélkül nem tudsz èlni!

Ha az ex akiért èvek óta sóvàrogsz akkor közöld is vele, elvégre felnőtt vagy.

Szóból èrt az ember!

" Ismét telt az idő, én ki tettem a gyerek apját, kihevertem és össze jöttem mással, ő ugyan ez, az akkori ki és új be."

Rá gondoltam a 3-as sz. alatt.

Próbáltam összerakni a történetet, tulajdonképpen hány férfi játszik szerepet benne, négy?

1. A 16-18 éves

2. Gyermeked apja

3. Valaki rövid ideig

4. Jelenlegi párod

5. 1-es számú újra?

Mit kellene tenned? Fel kellene nőni az anyasághoz.

Nem a gyereked kérte az életet, igazi anya, igazi család járna neki. Elsősorban érte vagy felelős, de valószínű nem érted miről írok.

Őszintén szólva, már kezdem néha úgy érezni, hogy nincs velem minden rendben.

Szóval a helyzet az hogy van egy exem akivel már majdnem 6 éve szakítottunk. Kb azért mert szárnyukat nyitogató 16 és 18 éves még jóformán gyerekek voltunk akik kíváncsiak a világra. 1 évvel a szakítás után össze futottunk kb fél óra volt, de ennyi idő alatt is meg fordult velem a világ. Addig sem tudtam őt kiverni a fejemből de az után már pláne nem. Telt az idő én édesanya lettem, ő pedig nagyon le ment a lejtőn (aztán szerencsére talpra állt, de nagyon nehezen) 3 évvel a szakítás után,pont augusztus 20.an, mikkr megint nem sikerült el nyomni magamban amit iránta erzek, eszembe jutott egy emlék, mikor egy nagyon szép helyen voltam vele, de a hely nevét nem tudtam. Írtam neki hátha meg tudja mondani (hozzá teszem a találkozás és eközött kb 2x leveleztünk 5-10 percet, mind a 2x ő keresett). El kezdtük beszélgetni én úgy is untam magam mert a gyerek a mamival nyaralt, az apja meg akivel már amúgy is nagyon a végét rúgtuk dolgozott. Na ebből az lett, hogy el mentem vele és pár haverjával tűzijátékot nézni. Olyan volt az egész este mint ha még mindig együtt lennénk, ölelt, becézett, és rajta is látszott, hogy nehezen állja megy hogy ne legyen ennél több. Én is nehezen tűrtőztettem magam és talán ha hagyom hogy haza kísérjen akkor már nem is sikerült volna. Benem az érzések nem múltak (és kb fél évig tartott mire újra el nyomtam magamban.). A következő pár napban néha leveleztünk és végül 10 nappal a tűzijáték után újra találkoztunk. Ott már senki nem fogott vissza semmit pedig neki is volt valakije és nekem is de nagyjából egy órán keresztül ki sem szálltunk egymás szájából. De itt véget is ért mert, Sikerült nagyon meg bántania. Ismét telt az idő, én ki tettem a gyerek apját, kihevertem és össze jöttem mással, ő ugyan ez, az akkori ki és új be. A kettő között folyamatosan ő járt a fejemben, amit az új "szerelem" kis időre feledtetett. Nem rég voltam együtt a párommal mikor keresett. Konkrétan azt mondta érzi hogy szükségem van rá. Akkor beszélgettünk egy darabig de ennyi. végül el érkeztünk a mai naphoz. Mikor már megint ott tartok hogy hónapok óta nem tudom kiverni a fejemből és nem tudom el nyomni amit iránta érzek. Eddig azt hittem hogy majd az idő múlásával jobb lesz, hogy el múlik amit iránta érzek, de nem. Ahogy telik az idő egyre nehezebb elnyomni hogy szeretem és egyre jobban fáj hogy nem vagyok vele, hogy hiányzik. Viszont most más a helyzet mint pár éve. Mert hogy a gyerek apját nem is szerettem, nem igazán, egy fellángolás volt, egyenekülő út. A mostani pàromat viszont szeretem. Egyszerűen úgy érzem ketté szakadt a szívem, az egyik fele egyre jobban fáj, egyre jobban csak azt harsogja hogy őt szereti és minden nap bele hal egy kicsit a hiányába. A másik fele viszont a páromhoz húz. Én pedig üvölteni tudnék, minden nap sírok és nem tudom mihez kezdjek. Túl lehet ezt élni valahogy? Tudok bármit is tenni? Tényleg baj van velem vagy ez tényleg azt jelzi hogy nekem ő az aki kell?

Őszintén nem tudom mit várok attól hogy ezt leírtam de már muszály volt ki adnom magamból.