Mit tegyek, már rámegy a családom a betegségemre? (beszélgetés)
Nem tudhatom, hogy mi történt, de nem csoda, ha most kiborultál.
A kislányodról viszont gondoskodni kell, Te vagy az egy szem Anyuja! Ez fog tovább vinni, és idővel majd a fájdalom is tompulni fog.
Szia!
A szüleidnél vagy, ennél nagyobb bajba is kerülnek emberek! Nem akarom kisebbíteni a szakítás fájdalmát, de hogy vannak szüleid és be is tudnak fogadni, az azért mégis nagy segítség és pozitívum a bajban.
Sziasztok.
Tegnap este a párom szakított velem. Most a szüleimnél vagyunk a kislányommal. Teljesen magam alatt vagyok :( :( :(
Szerintem ezzel nem vagy egyedül.
De miért tűnt el? Tegnapelőtt lépett be utoljára.
A fórumindító (szerintem) nagyon félve írta le a problémái igazi okát. De az már fél siker, hogy tudja: segítségre van szüksége, és nagyon keresi is.
Neked gratulálok a talpra állásodhoz! Ha az ember nem küzd magáért, senki, de senki nem fog helyette.
:D
Így is van.
Aki kritikával akarja bizonyítani, hogy férfi, az nem az! :D
Igen, a gyerekeimet én is így neveltem és nevelem. Kinek legyenek a legtökéletesebbek a világon, ha nem az anyjuknak? Fogják még őket taposni eleget, én miért tegyem?
Sőt. Volt idő, amikor egyedül voltam (ma is majdnem, de ez más téma...), és néha egy-egy pályázó pasi kritizálta a gyerekeimet, meg ahogy nevelem őket. Na ezt nem tűrtem. Mondtam is, hogy vegye tudomásul, a régióban én nevelem a legjobban a gyerekeimet, ez alap. További beszélgetéseink ennek elfogadásától függtek...:)
Nagyon igazad van!
Itt is olyan házidoki volt a depi idején, aki nem sokat foglalkozott tanácsadással. Azért mégis, idősebb lévén, és itt a faluban mindenkit ismert, néha mondott egy-egy szót.
Nálam ő indította el a változást igazából.
Felíratni voltam nála a bogyót, amit a pszichiáter javasolt. A házidoki közölte: félre ne értsem, ő felírja. Szakorvos javasolta, ős felírja. És szó szerint idézem, amit mondott:
"Ne szedje ezeket a bogyókat, mert még tényleg beteg lesz itt nekem. Maga egy erős asszony, nem kellenek ezek magának!"
Jó 20 percre van tőlünk a rendelő, egész hazáig azt bogozgattam, miért talál erősnek engem a doktor. Visszaemlékeztem helyzetekre, és rádöbbentem, ebből is egymagam jöttem ki, abból is...
Az emlegetett könyvben van egy módszer, hogy egy gyerekkori fényképünknek mondjuk el azt, amit nekünk az anyánk sose mondott. Azelőtt itt elakadtam.
A doktor mondata nyomán tisztult ki előttem, hogy sosem hallottam otthon, hogy erős vagyok! Szépnek, okosnak, stb. titulált Anyu, de ezek valahogy a számomra nem igazolódtak.
De erős, az tényleg vagyok, és ez segített felépíteni mindent, az önbizalmat, és ami ebből már természetesen fakad.
Azóta múlnak az évek, és látom, hogy elég jól megtalálom a tanulni valókat mindabban, amik velem történnek. Azaz tapasztalatokat is gyűjtök.
Az öreg házidokinak sok hibája volt, de ezért a mondatáért hálás vagyok.
Az a baj, hogy az orvos is inkább felír valami sz.rt, mert nincs ideje, nem tudja, mi ez, és gyorsan túl akar lenni rajta. Fehér holló az igazán lelkiismeretes...
De nekem ne mondjátok, hogy önmagán nem segíthet az ember...Az már nagy eredmény, hogy a MayC felismerte a problémáját, és meg akar tőle szabadulni. Nekem ugyan ennyire nem volt rossz a gyerekkorom, szerettek, de túlféltettek, az önbizalmamra magasról tettek, én midig hülye voltam mindenhez, és közben egymást is feszt ölték a szüleim. Örökké beteg voltam, gyanítom, valami védekezésféle volt ez. Aztán elkezdtem tudatosan felépíteni magam, igen, naponta százszor erősítettem meg magamban, hogy én vagyok a legszebb és legokosabb, hogy semmivel sem érek kevesebbet, mint mások. Sikerült. Nem mondom, hogy ma is nem jön rám időnként a depi meg a kétség, de viszonylag jól vagyok. Az alapbajom a szorongás, nagyon érzékeny vagyok, minden rossz megvisel, akár mással, akár velem történik, de valahogy lerendezem magamban. Ha kell, templomba megyek, a hit is sokat segít...Nem kerülöm azokat a helyzeteket, amiktől félek, ilyenkor elmagyarázom magamnak, hogy semmi bajom nem lesz, csak helyre kell billenjen az agyam. Szóval normálisan élek, csak a legjobb barátaim tudnak ezekről a dolgokról.
Én nem mondom, hogy mindenkinél működik ez az önszuggesztió, de próbálkozni kell...
Igen, vannak ilyen önsorsrontók.
Én két éve egyedül maradtam, és ezzel (a fiam ritkán jön haza) felismertem, hogy óriási lehetőséget kaptam arra, hogy magammal törődhessek végre.
Amíg a férjemet ápoltam, csak ő volt a fókuszban.
Sokan belemerülnek a gyászba, bennem most két év után kezd oldódni, de ez belső folyamat. Amilyen jó barátok is voltunk, szinte testvéri összetartozásban IS, tudom, ő sem kívánná, hogy "hamvamba haljak", ráadásul ki lenne akkor a fiunk mellett, aki még nem önálló?
Életmódot váltottam, több időm jut nemcsak dolgozni, de munkát keresni és találni is, mert van energiám ilyen kapcsolatokat is építeni. Három portálon beszélgetek, a Hoxa csak az egyik. Ebből az egyiken már kifejezettem segítőként működöm.
Tanulok is, mert nekem bezzeg messze még a nyugdíj, és kicsike is lesz, hiszen 10 évem telt ápolási díjon. De mire jogosult leszek, addigra meglesz a diplomám, és bízhatom abban, hogy kvalifikáltabb, jobban fizető munkákat (fordítás) is fogok kapni.
Fel is adhattam volna, önsajnálatba süppedve, de akkor már nem élnék.
A fórumindító alapproblémája nem ilyen, és úgy látom, ő igazán próbál megoldást találni és rendbe jönni.
(Megjegyzem, voltam rendszeres ideggyógyászati kezelés alanya depresszióval,még a férjem életében, de azt a kilátástalannak vélt anyagi problémáink okozták inkább, kijöttem belőle és a gyógyszerszedésből is az említett könyv segítségével.)
Persze, hogy nem, de biztosan van benne valami.
Van egy "barátnőm". Sikeres pályafutás után most boldog nyugdíjas lehetne (ráadásul 8 év korkedvezménnyel mehetett el), ha nem merülne bele az önsajnálatba, és a mások dolgai iránti totális érdektelenségbe. A saját piszlicsáré problémáit óriásira nagyítja, mások igazi komoly problémáit meg sem hallja.
Sportolni is lenne ideje, de lusta. Csoda, ha testi bajai is kezdenek lenni?
Szerintem az is jó lenne, ha vezetnél egy naplót, amiben kiírnád az érzéseidet.
Még régebben olvastam egy tudományos megfigyelésről, amikor a bogyók, sport hatását vizsgálták a depresszióra. 3 csoport volt, és kettőnél értek el hosszú távú eredményt, mégpedig a csak sportolók, és a sport-gyógyszer kombinációjával. Úgyhogy a doki, aki a sportot javasolta, nem mondott hülyeséget.
Aztán olyat is olvastam már, a Sikerkalauz2 c. könyvben, hogy egyes neves pszichológusok szerint az ember 2 hét alatt meggyógyulna a depiből, ha annyit tenne, hogy elkezdene a másik kedvébe járni, a másikra figyelni. Mondjuk nem tudom, hogy ez mennyire lenne hatásos. Állítólag a depi alapja az önsajnálat, nem tudom, hogy ezen a könyv javaslata mennyit segítene.
De a lényeg, hogy a sport mindenképpen jó. Nem csak a testnek, de a pszichének is. :)
Igen, nem egyszeri olvasmány ez.
Én többször is fellapoztam még egy-egy részt benne.
És érdekes, de nálam nagyon hosszan elhúzódott a hatása, úgy apránként épített fel belülről.
Annak nagyon örülök, hogy érzed, mennyire pozitív. Szinte "süt" belőle a szeretet.
Persze hogy írunk.
Olvasod a könyvet is azért?
Köszönöm szépen Mindenkinek őszintén nagyon hálás vagyok!
Olyan jó érzés, hogy minden nap feljövök ide és írtok Nekem! Ma éppen "olyan" napom van, ilyenkor nagyon nehéz uralkodnom magamon. Szörnyen érzem magam. Különböző lelkisegély oldalakról megkaptam a válaszokat, mindenki a szakembert javasolta. Elmentem közben az itteni háziorvoshoz aki végül felírt nekem egy doboz xanaxot, de ennyi. A kórházat még nem sikerült elérnem, nem veszik fel a telefont, de nem adom fel.
További ajánlott fórumok:
- Szenvedély betegségek felsorolása
- Van-e valami betegséged és tudod-e a lelki okát?
- Pszichés betegségeimmel nehéz élnem a felnőttek életét 44 évesen. Sokat szenved a lelkem. Fel sem növök talán soha?
- Centrális diabetes insipidus! Van valakinek itt ilyen betegsége?
- Pajzsmirigy betegségek és egészséges életmód
- Kicsinál a családom!Segítsetek mit tegyek!