Mit mondjak a gyereknek? (beszélgetés)

Szia!

Hogy vagytok?

Egyszer rádiót hallgattam és egy gyerekpszichológussal beszélgettek pont erről a témáról. Ő is azt mondta, hogy a gyerekeknek el kell mondani mindent, hogy megértsék, hogy a család miért szomorú. Meg kell értetni velük, hogy a halál ugyanúgy, mint a születés el fog jönni, nem kell félni tőle, és azt mondta a pszichológus is, hogy amennyire lehet a kapcsolatot meg kell tartani a gyermek és az elhunyt között, mert akkor könnyebb feldolgoznia a kicsinek. (Ha mondjuk a temetőbe virágot visz neki vagy rajzol...)

Amikor a nagypapám meghalt én 2 éves voltam. Nem is emlékszem rá, az az igazság. De gyakran jártunk ki a sírjához, vittünk neki virágot, rajzokat.. mindig beszélhettem hozzá, mert a szüleim elmondása szerint hallotta... Amikor a másik nagypapám meghalt, akkor 13 éves voltam, és önkéntelenül vittem neki virágot és beszéltem hozzá. Szerintem így könnyebb volt "elveszteni" egy családtagot, hogy mégiscsak a hétköznapok részévé vált a látogatása.

Részvétem!

Én pont egy hete estem át ugyanezen, igaz az én két kisebb gyerekem nagyobb (öt és hét évesek)

Valamit éreztem már amúgy is, tudták, hogy nincs minden rendben, mint ahogy a te gyereked is, hisz várja rendületlenül haza.

Én egy kérdéssel kezdtem: Kicsikéim, tudjátok, mit jelent az, ha valaki meghal?

Az egyik igennel válaszolt, a másik nem értette a kérdést sem.

- A nagyi meghalt, emlékeztek mennyit járt a doktorbácsinál, beteg volt (de ezt ők is felfogták, kérdeztek is róla) Most már fent van a felhők között az angyalokkal és onnan néz minket. Mindent lát, titeket is. Ha valamit szeretnétek neki mondani csak felnéztek egy felhőre elmondjátok és Ő meghallja. A kicsi csak annyit kérdezett: Nem is jön haza?

Na itt már tűrtőztetnem kellett magam, hogy ne sírjak (utólag olvasva ilyen témákban ez is hiba volt, nem szabad a gyerek előtt elrejteni a könnyeket)

Azt is elmondtam, hogy hamarosan meg fogjuk látogatni a temetőben együtt, mert ott sokkal jobban látja őket, minket. Mondtam, ha bármit szeretnének neki lerajzolni, leírni (amikor kórházban volt, akkor is mindíg rajzokat készítettek neki) azt összegyűjthetik és kivisszük a temetőbe.

És be kell valljam nem az lesz a legnehezebb, amikor elmondod neki. Nálunk mind a két kicsi látszólag felfogta, de nem vett róla tudomást. Sokkal nehezebb volt, amikor a nagypapa egyedül jött el hozzánk, akkor mind a kettő köszönés helyett sírvafakadt.

Persze lehet én sem jól csináltam, de próbáltam a legkíméletesebben közölni velük, nem ringatni őket hiú ábránokba, hogy valaha még látni fogják a nagymamájukat.

És annyira igaz, hogy a gyerekek, akármekkennyire kicsik is, mindent tudnak. Pont ma volt, hogy indultam át édesapámhoz és kérdezték hova megyek.

-Átszaladok mamáékhoz.

A kicsi szólt rám:

- Nem mamáékhoz, anya nem így kell mondani, tatához méz, mama már az angyaloknál lakik.

Rettentő nehéz ez, próbál mindenki helyesen cselekedni, hogy a gyereket megkímélje, de sajnos nem lehet.

Mondd, hogy meghalt.

Az én kisfiam is három éves és tudja, hogy a szüleim már nem élnek, meghaltak, nem dobog a szívük és a temetőben vannak...

Nincs gond belőle.

Te miben hiszel?

Csak azt ne mondd neki, hogy elaludt!