Minden a harmónián múlik

2010.09.__. Véget ért egy szakasza az életemnek. Vége szakadt egy álomnak (vagy rémálomnak). Befellegzett az élsportnak. Szüleim házassága válságban, a kilátásaim válságban.

Ez év januárjában és februárjában leadtam 13 kg-ot és remekül éreztem magam a bőrömben fél éven át. Majd jött a "szeptemberi" törés, amikor is teljesen elhagytam magam. Nem volt sehol se jó, nem volt semmi se jó, csak tengtem, lengtem, agyaltam, hogy mi is legyen velem. Az ételekbe menekültem, rengeteg szabadidőm lett és unalomból ettem. Aztán azért, mert fájt a lelkem és abban a pár pillanatban, amikor magamba tömtem a töménytelen mennyiségű édességet és kaját, kicsit jobb volt.

Aztán megrohamozott a lelkiismeretem. Sírás, vergődés az ágyban, majd lenyugvás és újra zabálás, aztán megint kicsit jó és hát... folytathatnám, de ennyiből mindenki számára kiderült, hogy ez egy mocskos ördögi kör, amin már nagyon sok Hoxás átment.

Aztán jött az, hogy az addigi 65 kg-on észrevettem, hogy felkúszott 72-73-ra, itt észbe kaptam és elkezdtem diétázni. Ez úgy október vége felé következett be, és általában az ebben a korszakomban véghez vitt diétáim arról szóltak, hogy egy hétig koplaltam, követtem a kis étrendemet, majd jött a hétvége és ami van, azt bepakoltam magamba. Ocsmány bőr, hulló haj.

A szokásos, majd holnaptól leadom, majd ettől-meg ettől az eseménytől le fogom tudni adni, aztán hát nyilván ez így nem megy, mert ha valaki belefog, az abban a pillanatban már elkötelezett híve.

Én 2011.03.19-én köteleztem el magam. Véglegesen.

Rengeteget olvastam, utánajártam, mit hogyan kéne és belefogtam. Itt már 78 kg voltam és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. Elkezdtem ide írni, eleinte piciim név alatt, most meg habzsi néven folytatom (azért a név, hogy legyen kontrasztom azzal, ami nem vagyok!).

Nagyon sokat dobott rajtam az, hogy figyeltem mit is eszek, mikor eszek, hogyan eszem azt meg. (A zamat című könyv is rengeteget segített az agyam helyreállításában.)

Ugyanis legfőképp az agyam volt elállítódva, lelkileg nem tudtam megoldani a problémáimat.

Szerencsére eljutottam egy kineziológushoz, akihez azóta is járok és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nekem rengeteget segített!

Tehát, agyam a helyén, szívem a helyén. Végre visszatértem az életbe, mertem programokat csinálni, eljárni szórakozni és ez annál jobb lett, minél több kiló lement rólam.

Nem voltam elhízva, 180 cm vagyok és ahhoz a 78 kg a nagyokosok szerint annyira nem elhízott állapot, de én egyszerűen azt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ez az egész, ami rajtam van, csak egy szerencsétlen sumo jelmez.

Írtam, csak írtam és szépen haladtak le a kilóim, eleinte nem sportoltam, aztán elkezdtem futni és még jobb lett az egész. Aztán persze nekem is volt töréspontom, sajnos. Lementem 68 kg-ra május közepéig, aztán megint volt egy kis lelki hullámom, amit nem tudtam kivédekezni. Május végén volt egy hetem, amikor sajnos a bulimiával barátkoztam.. Ettem, hánytam. De nagyon megbántam! Hihetetlen rossz hatásai vannak az ilyesminek és nem szabad annak bedőlni, hogy ez hat, mert hát egyáltalán nem hat, csak ront az egész összképen! Újra 70 kg.

Most nagyjából két hete tartok ott, hogy 67 kilót nyomok, már csak 2 kilótól szeretnék ténylegesen megszabadulni és utána már az égvilágon semmi, de semmi dolgom nincs, mindössze annyi, hogy ez így is maradjon. És így fog, mert érzem magamban az erőt és az elszántságot.

Lányok, én mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy fogjon bele, mert ezzel az egész életmódváltással csak nyerni lehet! Hogy mit? Nem mást, mint elismerő szempárokat, gyönyörű bókokat, fényt, magabiztosságot, kiállást és jó közérzetet. Az egész arról szól, hogy megtaláld a belső hangod, aki megmondja, hogy mi a legjobb neked, hogyan legyél elégedett magaddal és hogyan tartsd fenn ezt az állapotot.

Nekem sikerült, neked miért ne menne?:)