Miért nem akar a szenvedélybetegek nagyrésze orvoshoz fordulni? (beszélgetés)

Szerintem írj ki egy szavazást is róla.

Sok szerencsét.

Ha valakit érdekel, és van rá igény, ha van a Hoxán volt szenvedélybeteg, indítottam egy topicot, amiben felmérem, lenne-e igény egy ilyen zártkörű klubra.

[link] =124506

Tanulmányaimhoz szeretném tudni, lenne-e igény olyan zártkörű klubra, ahová volt, de gyógyult, gyógyuló szenvedélybetegek csatlakoznának?

Nekik nincs betegségtudatuk.

Általában azzal védekeznek, hogy csak egy kicsit, csak még ma, majd holnap abbahagyom. Tegnap majdnem nyertem a játékgépen, ma még egyet játszom! Különben bármikor felhagyok vele, nekem mások ne magyarázzanak... annyit, szívok és iszok, amennyit akarok. Kinek mi köze hozzá? :)

a szenvedélybetegek, köztük is leginkább az alkoholisták között figyelhető az meg, hogy igazolást keresnek arra, hogy miért is isznak, és persze első a család. és nem csak ők, hanem a környezetük is hajlamos erre, egymást vádolják, az anyós-após a menyt meg fordítva, jól összevesznek azon, hogy ki is az oka, hogy a férj iszik. ahelyett, hogy összefogással próbálnának támaszt, és ha szükséges, illő szigort biztosítani a gyógyulónak.

a legjobban itt a fórumon olvastam, a férj közölte a feleségével, hogy majd leszokik az ivásról, ha az asszony lefogy 20 kilót. most akkor azért iszik, mert a felesége kövér? istenem, milyen átlátszó kifogás....

Ennek ellenére nagyon sokan nem lépnek és egy "beteg"ember árnyékában élik le életüket,pedig abból csak egyvan!

Nem szabad olyanra elpazarolni,aki nem érdemli meg!

És gyávaságból bűn szenvedésnek kitenni a gyerekeket!

Látod, Manul? Ezt nem akartam én sem...és nem bántam meg, h így döntöttem! A gyerekek érdekeit figyelembe nézve..

Most boldog, kiegyensúlyozott mindkettő...de mi lett volna, ha csak azért ,mert nem illik elválni, továb sanyargatom a gyerekeket, és önmagam?

Nekik is szerető apukájuk lett immár 15 éve..

Én gyerekként éltem ugyan ezt át!Az apám alkoholista volt és folyamatosan verte az anyámat,engem is gyakran bántalmazott!

Anyunak is sokan azt tanácsolták,hogy ne provokálja,maradjon csendben és tűrjön.Szerencsére nem így tett,elvált az apámtól és olyan messzire költözött,amilyen messzire az akkori lehetőségei engedték.Persze a felusiak azonnal a szájukra vették,akkoriban nem nagyon volt divat elhagyni egy alkoholista férjet.

Pár egy év múlva megismerkedett egy fiatalabb férfivel,és hozzá ment feleségül.

Azóta tudom,hogy milyen az,amikor egy gyereknek apukája van,aki imádja,óvja,átöleli,ha fél!

Nagyon sokat köszönhetek neki,általa váltam olyan emberré,aki vagyok!

Életem minden napján hálát adok édesanyámnak,hogy kiragadott a pokolból és megajándékozott a világ legjobb édesapjával!

Minden rossz házasságban élőnek csak azt tudom tanácsolni,hogy bármilyen kilátástalan,mielőbb lépjen,mert ha sokáig vár elveszíti önmagát és kockára teszi gyermekei leki épségét!

Édes Jó istenem,de ismerős a történet!Én nagyon pici voltam,mikor szinte ugyan ezek megtörténtek!

Sosem felejtem el,mikor Szenteste az anyám ki akart ugorni a 4.emeletről!Könyörögtem,hogy ne tegye!Ez jut eszembe a szentestéről!!! :(((

Tudod, sokszor megfordult a fejemben, miután meghalt, hogy lehet, h nem kellett volna elválnom. De akkor mi történt volna? Már úgy mentem hozzá,hogy zugivó volt, de én csak 16 éves voltam, nem tudtam felmérni a helyzetet. Anyám elől menekültem, mert alkoholista volt. Aztán 18 évesen megszületett a fiam...eközben "iddogált", de már nem csak sutyiban. Aztán 2év múlva született a lányom..Ha elmentünk valahová, addig ivott, míg pia volt a szeme előtt, sőt....kért, ha már nem kínálták. Persze, kértem szépen, h ezen változtassunk közösen, ekkor már érettebb voltam, tudtam, miről van szó. Azt mondta mindig, hogy ennyit más is megiszik. Egyre jobban eldurvult a dolog, Én Gyesen voltam, ő dolgozott, de nem jött haza a munkából, hanem a kocsma volt az első. Az utolsó időben pedig már részeg állapotában , mert hogy a gyárban is ivott, hazafelé leszállt ő ,és egy nő a buszról egy tanyán. Ott voltak éjjelig, részegen hazajött.

Nem akartam elhinni, hogy megcsal, ezért saját szememmel akartam róla megbizonyosodni. A kicsilánnyal elmentünk egy nap a buszmegállóba, ahol le szokott szállni.Sosem felejtem el, bebújtunk egy szobor mögé. Ő leszállt, és vele együtt a nő is. Ott búcsúzkodtak a szemem előtt, csókolóztak. nem csináltam vircsaftot, csak mögéjük szegődtem, s mikor utolértem őket, kértem a férjemet, h jöjjön haza. Mikor észrevett, h ott vagyok, majdnem elájult. Mindenre esküdött, ami szent, h soha többet,s ha megbocsájtok, egy kortyot sem fog inni. Hosszas gondolkodás után beleegyeztem,gondoltam, h na, most, hátha. Elkezdett újból zugiba inni, de ekkor már keményen. Kiment a garázsba, egy óra múlva hullarészegen jött be. Az volt a végpont, mikor a fejemet a falba verte, mert nem akartam vele lefeküdni....ekkor jutottam arra a pontra, h nincs tovább..már csak a gyerekek érdekében sem. Nem akartam, h úgy nőjenek fel, h ilyen példát lássanak..nem akartam, h a fiam olyan legyen, mint ő....igaz, mondta a volt anyósom, h bírjam ki, mert ő is kibírta apósom mellett, tűrjek...mégis úgy döntöttem válok. Nem bántam meg, hidd el, mert ha nem ezt tettem volna, akkor talán most én feküdék a temetőbe, vagy pedig a gyerekeknek félresiklik az életük.

Hidd el, nap, mint nap megküzdöttem önmagammal is.

Jól döntöttem..ezt a saját gyerekeim mondták már felnőtt korukban, annak ellenére, hogy tartották az apjukkal a kapcsolatot..persze, ahogy tudták. Mert volt olyan is, h a lányom ment hozzá, és egy másik részeg férfi ott feküdt mellette. Mikor ezt itthon elmesélte, én akkor is azt mondtam,jó, jó, bizonyára nem tudott hazamenni, és az apa megengedte, hogy ott aludjon. Mi vittük háromszor kórházba a mostani férjemmel, vérzett, tiszta vér volt a kocsi...azt hittük, ott meghal, én törölgettem törölközővel a száját. Akkor sikerült az orvosoknak megmenteniük, majd kértük, menjünk orvoshoz, kap gyógyszert, hiszen még csak 48 éves volt, lett volna visszaút.A férjem kérte, h legalább a gyerekeket nézze, ne tegye tönkre önmagát. Semmi nem hatott. A negyedik kórházba vonulásunk után meghalt, mi voltunk mellette.

Csak ennyit akartam, bocsánat, kicsit hosszú lett.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ne szenvedjenek egy alkoholista férj mellett, mert soha, de soha nem fog megjavulni...lehozhatják a csillagos eget is neki, akkor sem.

Emlékét örökké őrizni fogjuk, nyugodjon békében.

Köszönöm, ha valaki elolvassa.

Ebben igazad van.

Teljes mértékig egyetértek.

sok mindentől függ, hogy valaki hogy kezeli ezt, elég kevés az az eset, ahol ez sikerül...szakmai segítség nélkül legalábbis.

Akárhogyan is volt, az a lényeges, hogy lásd melyik szerep volt a tied és melyik a férjedé.

ez is benne van, de elsősorban nem erre gondoltam.

A szenvedélybetegség a legtöbb esetben kialakítja a prototipus játszmát, ami arról szól, hogy a szenvedélybeteg partnere "tartja életben" többek között a szenvedélybetegséget is, mint állandó fegyvert.

Miután a partner összes általa rossznak ítélt cselekedetét az alkoholfogyasztáshoz köti.

Szépen kialakulnak így a családi viselkedés mintázatai:

Feleség cseszeget, férj ígér, veszekedés, újraivás és így tovább és így tovább....

(persze ez lehet fordítva is)

Sok párkapcsolat szakadt meg akkor mikor a szenvedélybeteg tiszta lett, nem tudtak mit kezdeni egymással úgy, hogy nem folytathatták az évek óta kialakított játszmájukat.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy csak az egyik, vagy csak a másik félé a felelősség, de a szenvedélybeteg hozzátartozóknak többnyire ugyanannyi részük van abban, hogy erősítsék a függést, és nehezítsék a kilépést.

Ehhhhh:((((

Nincs mit:)

Jól van, Fata..megpróbálom:(

És köszönöm, nem csak ezt, hanem amit eddig írtál nekem, azt is. Sok erőt tudsz küldeni az embernek...kivételes intuicióval bírsz:)

Értesd meg velük,hogy a saját élete felett neki éppúgy joga volt dönteni,mint majd nekik is az lesz a sajátjuk felett,és azt is ,hogy nem most veszítették el őt,hanem már évekkel korábban.

És azt is,hogy mindezt valamiért ő akarta így.

Engedjétek el.

Nem a te hibád,nem a te felelősséged.