Miért az áldozatnak van bűntudata?

Egy könyv, ami tűpontos képet ad a #metoo mozgalom lényegéről:

Louise OʼNeill: Te kerested a bajt

Emma 18 éves lány. Egy ír kisvárosban él, jól szituált családban. Jól tanul, helyi szépségkirálynő. Apja imádja, anyja büszke rá. Sokan csodálják, és sokan irigylik. Aztán Emma elmegy egy buliba, és egyetlen éjszaka alatt tönkremegy az élete. A buliban elcsábít egy menő, idősebb fiút. Isznak, sőt még drogot is elfogad a fiútól. Másnap reggel, amikor magához tér, semmi többre nem emlékszik az éjszakából. Aztán a Facebookon olyan fotók tűnnek fel, amelyek akkor készültek, amikor a lány már nem tudott magáról. És onnantól nincs menekvés. Az iskola, a barátok, az egész kisváros közössége a lány ellen fordul. Még a családja sem tud napirendre térni afölött, ami történt. És ami a legfontosabb, nem tudnak megbocsátani Emmának.

De miért is kellene megbocsátani? Mert felelőtlen volt? Mert ágyba bújt egy idősebb fiúval? Mert ivott? Mert elfogadta a drogot? Ha ezek a kérdések felmerülnek benned, akkor te is az áldozatot hibáztatod. Hiszen Emma nem felelős azért, ami utána történt vele. Nem felelős azért, mert erőszakot követtek el rajta. Akárhogy is viselkedett, ha felelőtlen is volt, az erőszak felelőse mégis mindig az, aki elköveti. Mindegy, mik az előzmények.

Miért van az mégis, hogy az erőszak az áldozat életére nyom szégyenbélyeget? A #metoo mozgalom pont arra mutat rá, mennyi bátorság kell ahhoz, hogy ezt a billogot át tudják fordítani az áldozatok. Hogy rá merjenek mutatni a tettesre. Hogy ki merjék mondani, nem mi tehetünk róla, hanem az agresszor.

Mert a szégyent a közösség, a társadalom ítélete váltja ki – és amíg a közösség nézőpontja nem változik, a szégyen szégyen marad. Sophie Gilbert újságíró, a Harvey Weinstein botrány kapcsán a The Atlantic oldalán mesélt el egy közel 10 éves történetét. Egy szemináriumon, amit egy negyvenes férfi vezetett, egy ponton az előadó megkérdezte, ki volt élete során valaha szexuális vagy fizikai erőszak áldozata. A 200 résztvevő közül hat vagy hét ember jelentkezett. Aztán megkérte a résztvevőket, hogy csukják be a szemüket, majd újra feltette a kérdést. És akkor majdnem minden kéz a levegőbe emelkedett.

A Harvey Weinstein-botrány és a #metoo mozgalom ahhoz járulhat hozzá, hogy a jövőben ne csak titokban, csukott szemek előtt merjenek az áldozatok jelentkezni. Segíthet abban, hogy ne az áldozatot, hanem a tettest vonjuk felelősségre, és abban, hogy az szégyenbélyeg a tettesen legyen. De elsőként abban, hogy nyíltan, őszintén beszéljünk a zaklatásról és az áldozathibáztatásról.

A Te kerested a bajt című könyv kiadójáról és a miértekről

A Tilos az Á Könyvek Vészkijárat-sorozata arra hivatott, hogy olyan témákról segítsen gondolkodni, amiket a társadalmunk tabusít, amiről veszélyes beszélni. Amikor néhány hete megjelent a Te kerested a bajt című könyvünk, magunk sem gondoltuk, hogy ennyire készen állunk arra, hogy megtörjük az csendet, és nyíltan beszéljünk arról, mi számít szexuális erőszaknak, hogy kinek, mikor, milyen jogai és korlátai vannak. Most, hogy pár nap alatt Amerikától egészen Magyarországig coming out-hullám söpört végig, különösen fontosnak tartjuk Louise O’Neill magyarul frissen megjelent regényét, a Te kerested a bajt, ami segít kamaszoknak és felnőtteknek egyaránt a szexualitás határainak meglátásában és a traumák feldolgozásában. Emma ennek a regénynek a főszereplője. Az ő története olyan történet, amelyet minden 16-20 éves lánynak el kell olvasni. Sőt, amit a szüleinek is el kell olvasni, és ami a legfontosabb: beszélni kell róla. Hosszan, részletesen, előítéletek nélkül. Gyűjtsünk bátorságot, olvassuk el és beszéljünk róla, hogy az elkövetkező generációknak egyértelmű legyen, hol a határ!