Mi a véleményetek az ilyen típusú emberekről? (beszélgetés)
Igen, ez igaz. Viszont soha nem nagy hanggal, másokat lekezelő módon.
Pl. egy témában már harmadik alkalommal összehívott munkaértekezleten a kolléganő még mindig nagy hangon magyarázta, hogy miért nem tudja megoldani a rá kiosztott feladatokat.
Szót kértem, és megkértem, hogy akkor folytassuk, ha haladunk is és higgadtan tud beszélni a témában.
Hogy a fórumindító kérdésre válaszoljak, nem tartom sokra az ilyen típusú embereket. Ugyanakkor ilyenek mindig is lesznek, ezen változtatni nem tudsz. Az egyetlen dolog amin változtatni tudsz az az, hogy felvértezed magad ellenük. És ilyenkor a legkevésbé hatékony megoldás, ha beleállsz a harcba. Mivel ezeknek az emebrekenek, pont ez a célja. Vagyis csak eteted a trollt.
Van egy nagyon jó videó Brooks Gibbs előadásáról a témában. Megtaláltam magyar felirattal is. Érdemes megnézni. Nagyon tanulságos.
Ezért kell magabiztosnak lenni egy témában. Már ha vissza akar vágni és nem hagyja elmenni a füle mellett.
Olvasni és tanulni kell.
Az a sok Tibi csoki miatt volt, nem? :DDDDDDDDD
Jobbulást egyébként!
Az én voltam.
Úgyhogy mindenki feküdjön fel a vizsgálóasztalra, és tegye a lábát a kengyelbe.
Ezzel nem lehet rosszul kezdeni. ;D
Ha nyuszinak érzed magad, nyusziként is fognak kezelni!
Éppen ezért:
- ha beléd rúgnak, rúgd vissza rögtön
- ha megbántanak, mondd ki, hogy rosszul esett és vegyen visszább
Ohó:DDD
Így érzed?
Na, pont erről írtam!
Most teljesen másról írsz, mint az első hozzászólásodban!
Beszólogatás: mire gondolsz? Ki szól be? Miért?
Aláz: Ezt, hogy csinálja? Ki az illető?
Alád akar tenni: akkor egy kollégáról beszélünk?
Igen, elég nagy az egóm, de miért probléma ez neked?
Köszi, hogy engem emeltél ki, amiért nem azt írtam amit olvasni akartál:S
Ha válaszolsz a ki, hogyan és társaira, akkor lehet, hogy eszembe jut, hogy történt velem is ilyen.
Egyébként, pont nem régen történt velem munkahelyen, hogy alám tettek és elég sikeresen tette az illető, de ezzel együtt nem tudott hülyének nézni senki, mert a szakmai tudásom meg van, és minden bizonnyal ez zavarta az illetőt, mármint az, hogy mellettem még inkább kitűnt, hogy ő mennyire nem ért semmihez.
Ezt az illető nem beszólogatással csinálta, hanem egyszerű sunyi módon, ami rosszabb a beszólogatásnál, mert ez ellen tenni sem lehet.
Volt aki megalázónak érezte a helyzetemet, én nem, hiszen a tudásom meg maradt és azt gondolom, hogy ha valaki abban éli ki magát, hogy másokkal rosszat tesz, az nem ember, és vagyok olyan agyas, elvontan gondolkodó?, hogy ezt el is mondtam nekik. Bár ettől az én helyzetem nem lett jobb, mert munka nélkül maradtam, de emelt fővel távoztam;)
És vagyok annyira iq bajnok, hogy a mai napig nem szidom őket, pedig elég sokat dolgozunk még mindig együtt. És most simán adom nekik vissza, hiszen most aztán egyértelmű a munkához nem értése/ük.
Na, munkahelyi gondjaid vannak? Akkor légy szíves írd le a történetedet, mert úgy egyszerűbb valamiről beszélgetni.
Ha nem lenne benned kisebbségi érzés, akkor észre sem vennéd ezeket vagy leperegne rólad mások ilyen viselkedése.
Talán egy kicsit több magabiztosság kéne az ilyen szituációkban. Ezt pedig az ismeret, a tudás adja meg bizonyos témákban.
Kedves Channa*!
Minden bizonnyal,most azt hiszed okosat szóltál.
Gondolom az életed során,te még 1 ilyen emberrel sem találkoztál,aki beszól,aláz vagy épp alád akar tenni.
Nincs komplexusom,bár ez a fórum elég is volt,hogy rájöjjek,az általam felsorolt problékkal küzködő emberek zöme itt is megtalálható.
Kezdve veled,olvasd el mit írtál,te is okoskodsz,lealázol.
Azért köszi!
Ez így van!
Aki lelki nyomoréknak tartja az meg észre sem veszi hogy lenéző, csak hogy témánál maradjunk.
Sokan nem látják a fától az erdőt..
Szerintem vannak, akik igen.:)
Annak én is örülök, hogy a reggeli kávé mellett nem arról kell olvasnom, hogy ki, mikor barnázott, és milyen színű a menzesze.
További ajánlott fórumok:
- Mi a véleményetek a kétszínű emberekről?
- Mi a véleményed az ilyen emberekről? Csak én lepődöm meg, hogy egy felnőtt ember ilyen?
- Mi a véleményetek a buszon, villamoson vég nélkül telefonáló, hangosan beszélő emberekről?
- Mi a véleményed a hazudozós emberekről?
- Mi a véleményetek az olyan emberekről, akik félnek valamilyen állattól?
- Mi a véleményed az ilyen emberekről?