Megállapították, hogy a lányom depresszió-hajlamos. Mi ilyenkor a teendő? (tudásbázis)

Köszi a tanácsaitokat.

Igyekszem megfogadni, és nem elkeseredni. Kaptam még tanácsként számára a citromfű teát, állítólag az is kicsit nyugtató hatású.

Mindenképpen ki fogom próbálni.

És azt is remélem, ez a bizalmatlansága irányomba is hamar el fog múlni, és ki tudom alakítani vele azt a barátnői viszonyt, ami köztem és anyukám között annyira jól működött.

Annyit még el kell viszont mondanom, hogy tegnap este teljesen más arcát mutatta a lányom, jobb kedvü volt, velem is, jött utánam a lakásban mindenhova, dumcsiztunk, sőt még nevetgélt is, amikor egy iskolai sztorit mesélt. Annyira örültem.

Ez a pszichológus egy tüneményes nő. A lányom imádja, és igazán olyan velük, mint egy kis tyúkanyó. Nagyon szimpatikus a számomra is. Ráadásul a régebbi tanulók is visszajárnak hozzá, és szó szerinti istenitik a hölgyet. És ténylegesen állíthatom, régen találkoztam már ennyire kedves, és különleges emberrel mint ő.

És azt is látom rajta, hogy tényleg nagyon kedveli a lányomat, és a szívén viseli a problémáját. Amúgy az is nagyon rossz, hogy világ életemben barátnői hangulatot igyekeztem kialakítani a lánykámmal, (nekem is ilyen volt az anyukámmal szerencsére) de valahogy - főleg mostanában - azt látom, hogy szívesebben mondja el a dolgait a pszichológusnak, vagy a hugomnak, mint nekem. És nagyon el vagyok ez miatt keseredve, mert nem tudom mi lehet ennek az oka. Soha nem erőltettem rá magam, ha nem akart valamiről beszélni, nem faggattam. Ha bármi gondja volt, soha nem veszekedtem vele, mindig mindent igyekeztem higgadtan, és tényleg barátnői szinten megbeszélni vele, még ha legszívesebben inkább jól nyakon vertem volna is. És pontosan ezért nem értem, miért zárkózik el előlem ennyire, és miért bizalmasabb másokkal mint velem.

Vegyél neki Remotiv tablettát (orbáncfű). Ez elég jó enyhébb depressziós esetekben. Sajnos, kb. 4-6 hét, amíg várni kell a hatásra.

[link]

A lányod is tudja hogy ezt mondta a pszichológus?

Tudod én beszéltem már egy-két pszichológussal és tapasztalatom, hogy van köztük nagyon tanult is, de van amelyik csak úgy pszichológus- és csak okoskodik. Ha a lányod is tudja a dolgot, beszélgess vele minél többet. Biztos teszed is, de talán mélyebbre kellene menned, és akkor megtudod bántja e valami, ha igen pontosan mi. Ebben a korban fiú is állhat a "depresszióhajlam" mögött. Viszont szerencsére ritka az a kislány aki valóban DEPRESSZIÓS és súlyos depressziós. Ezt egy szülő nyilván észre veszi a saját gyerekén.

Nem igazán szeretném semmilyen komolyabb kivizsgálásnak, vagy kezelésnek kitenni, gyógyszereknek pedig egyáltalán. Én meg vagyok győződve, hogy csak az alaptermészete ilyen, de a pszichológus azt mondja, nem így van, mert ennek oka van.

Ezért vagyok tanácstalan. Ha tényleg baj van, és én elzárkózom előle, akkor később lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy nem vettem komolyan a dolgot.

De ha meg tényleg csak az alaptermészete ilyen, akkor meg minek tegyen ki felesleges "hercehurcának?"

Nem tudom, talán az is gond lehet, hogy én egy nagyon vidám alaptermészetű vagyok, az apja pedig egy olyan ember, aki soha semmilyen érzelmet nem mutat ki, sem örömöt, sem bánatot, és mindent magába folyt. Azt vettem észre, hogy a lányom mindkettőnkből örökölt. Néha a végletekig jókedvü, bohóckodik, hülyéskedünk, akkorákat röhögünk, hogy hihetetlen. Aztán két hétig meg olyan mint az a bizonyos mosott k....ki. Nem lehet szólni hozzá, magába van roskadva, ha bármit kérdezek, csak rángatja a vállát, ki sem jön a szobájából, stb.

De ez így van kicsit kora óta.

Voltak a válásunkkor rossz időszakai, akkor kellett őt pszichológushoz vinnem, eléggé megviselte a válásunk. (elég csúnya is volt, engem is kiborított) De ennek már több mint 6 éve. Azt mondják az viselhette meg ennyire.

De hát létezhet, hogy ennyi idő után is ennyire megmaradtak benne ezek a dolgok?

Most nem írhatom azt, hogy ne foglalkozz vele. Te látod a lányod, és te tudod mennyire megbízható az a pszichológus. Bajok mindenhol megviselik a kamaszokat. Nálunk is vannak problémák. De semmi esetre se vidd pszichiátriára hogy meg tudd tényleg depressziós e, az csak jobban árt neki.

Ha nem túlzottan behúzódó, vagy ha eddig is az volt, nincs nagy gond. A lányod elmond neked mindent gondolom, ha jó a kapcsolatotok.. ne aggódj én ezt írom neked!!!!!!

Az a probléma, hogy én alapjában egy nagyon víg kedélyű ember vagyok. Mindig nevetgélek, mindig jó a kedvem (persze vannak természetesen rossz napjaim is) és ő kicsi korától kezdve nem ilyen.

Egy végtelenül szófogadó, nagyon jó gyerek, soha semmi gond nem volt vele. A kettőnk kapcsolata is nagyon jó, bár persze a kamasz kor kezdetével jöttek kisebb problémák, de soha nagyobbak ne legyenek senkinek. Egy kicsit most megijedtem ettől a dologtól