Meddig lesz még divat a mérgező szülők kifejezés? (beszélgetés)

Ha a szülőkről, akkor a gyerek(ek)ről IS.

(Mert egyik nincs a másik nélkül.)

"Elkorcsosult?"

Ezzel nem egyezem. A "világ" ma "fejtettebb", mint eddig bármikor.

Szerintem más a gond: "valaki" kitalálta, hogy a társadalmunk legfontosabb alapsejtjét, a családot fel kell robbantani. (Sok jelét látom ennek, nem is tegnap kezdődött, s mára eljutottunk odáig, hogy serdületlen gyerek önhatalmúlag eldöntheti, hogy aláveti magát nemváltoztató műtétnek is akár - ha nincs jobb dolga.)

Nagyot alkotott, aki kitalálta ezt a "mérgező szülő" kifejezést! Erősen remélem, hogy ő maga nem nevel gyereket!

(Ez elmondhatatlanul szomorú.

Nagyon szeretem a zenét, a zenetanulást - felnőttként kezdtem el gitárt, éneket és elméletet tanulni, iszonyat boldogságot ad! Másoknak is próbálok kedvet csinálni hozzá, segíteni a még tőlem is kezdőbbeket, és épp ez volt a legelső, amit megértettem: a keménykedéssel csak elvenném a másik ember kedvét a tanulástól.

Mások előtt megalázni azt, aki nem csinálja tökéletesen, véleményem szerint a pedagógia megcsúfolása. Aki nem hibázik soha, az nem is tanul, így gondolom. Lehet, hogy a gyerekedet annyira visszavetette ez a borzasztó "pedagógia", hogy ezért nem is akart másik tanárt sem keresni?

Nem tudok mást mondani: ha a felnőtt gyereked ma is úgy gondolja, hogy kár volt hagynod, lehet, hogy érdemes volna újrakezdenie? A helyében ezt tenném. Nekem gyerekkoromban anyám nem engedte, hogy zenét tanuljak, és most konkrétan terápiás értéke van annak, hogy ezt csinálom. Pedig művész már nem lesz belőlem, de mégis, annyira remek érzés.)

Igen, meg kell felelni a külvilág fele is, legalábbis így gondoljuk, így gondolják sokan.

(Egy házaspárhoz került, a nő a szolfézst, a férje a zongorát tanította. A nő szigorú volt, és volt, hogy megalázta a többiek előtt, ha hibázott (ezt később mondta el a gyerek, akkor csak azt hajtogatta, hogy nem akar járni). Hallani se akart arról se, hogy keressünk másik tanárt. Mégis felnőttként azt mondta, hogy kár volt hagynom.)

Ezt el tudom képzelni! Nekem nincs gyerekem, de az a benyomásom: az anyukáknak mintha nemcsak az adott nevelési helyzetekben kellene helytállniok, hanem a külvilág elvárásai szerinti "anyaszerepet" is teljesíteniök kellene. És mivel az emberek annyira szeretnek másokat piszkálni, kritizálni, ezért már akkor is ujjal mutogatnak, hogy mérgező szülő, ha a gyereknek véletlenül nem a kék, hanem a sárga pöttyös bögrében szervírozza anyuka a Maci kávét. És hogy merészel Maci kávét adni a gyereknek, amikor abban cukor van, borzasztó.

(Az új tanár személye elvette a gyereked kedvét a zongorától? Megpróbálok belegondolni, milyen pedagógus lehetett, ha egy eleve tehetséges gyerek ne akarja folytatni nála a zongoratanulást, és hát jaj. Felnőttként sem volt kedve újrakezdeni/folytatni, legalább hobbi szinten?)

Igen, épp ezt találom problémásnak: a valóban bántalmazó szülőket nehéz rajtakapni, miközben ezek a felületes cikkek meg terjednek. Jogi útra terelni az ügyeket még nehezebb, mert sajnos vannak rafinált gyermekbántalmazók, akik elég "okosak" ahhoz, hogy tudják, meddig mehetnek el anélkül, hogy eljárást lehetne ellenük indítani kiskorú veszélyeztetéséért :(

A bugyuta cikkeket ezért találom nagyon bosszantónak. Ítélkezni könnyű. Én magam nem ítélkeznék mások nevelési - vagy idomítási - módszerei felett, holott maradjunk annyiban: van bőséges sajátélmény-anyagom szülői túlkapásokról.

Ezen jót röhögtem, köszi! Még soha nem volt kamasz fiad, most csinálod először - ez tényleg jó.

Mentségnek én sem tudom elfogadni, akárhogyan is viselkedik valaki, hogy jaj de nehéz gyerekkora volt. Igen, magyarázatnak magyarázat, és tapasztalatból tudom, hogy vannak élmények, amelyek egy életre meghatároznak... de ez nem kifogás, nem ürügy kellene, hogy legyen, hogy "ó én szegény, nehéz volt a gyerekkorom, ezért viselkedek most egy hülye barom módjára".

Megértem, hogy vannak olyan traumák, amelyek eredményeként valaki még akár 50 körül sem tud rendesen funkcionálni - de ezt nem kifejezetten érett dolog mentségnek használni akármilyen élethelyzetben. A világ nem így működik. Akármilyen is volt a gyerekkorod, nem fogják megsimogatni a buksidat, és nem fognak szánakozva gügyögni, hogy "jaj szegénykém, hát elcsúszikáltál, anyád biztosan rendszeresen megszégyenített", vagy valami ilyesmi. Problémái mindenkinek vannak sajnos. Mi lenne, ha mindenki ürügynek használná a gyerekkorát arra, hogy belemásszon az első szembejövő arcába, akit nem talál maradéktalanul rokonszenvesnek?!

Igen, ez a divatos megmondás meg a hibák tényszerű sorolása... nem akarok közhelyes lenni, de hogy is szól az a népi bölcsesség a söprűről meg a saját portáról?

Azért is gondolom károsnak ezeket a cikkeket, mert sokszor van az anyukáknak éppen elég bajuk, nem sorolom, felesleges, és ezért is írtam, hogy ugyan túlzás, de példának a pöttyös bögrét, hogy miért kell bennük a lelkifurdalást vagy netán a téveszméket kelteni?

(Egyik gyermekem nagyon ügyesen zongorázott, tehetsége volt hozzá. Aztán tanárváltás volt és nem akart járni zongoraórára többé. Ha erőltettem volna, akarata ellenére, mérgező szülő lennék, hogy az én vágyaimat akarom általa beteljesíteni. Felnőtt korában ezt mondta: anya, nem kellett volna hagynod.)

Elég sok mindent leírtatok, amit gondolok erről, így felesleges ismételnem. Ebben a "túlpíszískedett" világban éppen az a baj, hogy allandóan címkézünk, vagy küzdünk a címkek ellen. Miközben az igazi problémákról csak arctalan emberek bugyuta cikkek felett felszínesen beszélnek, a valóban bántalmazó szülőt nem hogy kibökni nehéz, de alig van jogi lehetőség beleavatkozni. Másik oldalon meg mérgező az, aki egy általános checklista alapján nem egy át a pontokon.

Fiatal anyukaként bajban voltam, mikor a fiam kamaszodott, és nem tudtunk szótérteni. Felmentem a szobájába és arra kértem, nézze el, ha béna vagyok, először van kamasz faim, sosem csináltam még. Szóval tök jó, hogy pszichológusok, női magazinok szerkesztői itinert akarnak adni, de sok szülő egyaltalán nem szándekosan benázik. Magam részéről annyit tehetek, hogy átadom az általam jónak vélt dolgokat, de megtanítom, hogy lehet kétkedni, lehet próbálkozni más megoldásokkal később majd, nem játszok félistent, de a határokat egyenlőre én szabom. Azt is elmondtam, a szülők sem hibátlanok, de a szándékainkhoz nem fért kétség sosem.

Azt meg kifejezetten utálom, ha felnőtt embereket felmentünk még 40-50 évesen is, hogy az ő gyerekkora... meg az anyja. Pont annyit élt már "kinn", mint esetleg a "mérgező családjában", pont láthatta volna, mit lehet tenni azért, hogy helyrerántsa magát. Nehezebb dolga van, mint egy stabil, szeretetteljes családból erkezőnek, de mindenkinek van lehetősége egyenileg fejlődni.

Igen, divat.

Divat megmondani.

Divat tényszerűen sorolni a hibákat.

Divat beleszólni

Divat magamutogatni, fekxelni, hogy meg egy divatos szót írjak.

A megoldás viszont belül keresendő kb mindenre.

Másként gondolni, egy dolog. Igen, ebből még tényleg lehet egy normális eszmecsere.

Nekimenni a másik fórumozónak viszont nem feltétlenül szerencsés.

Nem kizárt :D

/off

Miért?

Viharba kerűlt volna?

A kocapszichológia, az agyonkoptatott bulvár kifejezés engem is roppantul irritál. A trendi netportálokon olvasható dilettáns cikkek arról, hogy mitől válik "mérgezővé" egy szülő, úgyszintén. Ezek a pontokba szedett valamik, hogy ezt-és-ezt ne mondd a gyerekednek, nagyon eltérítenek a valós problémától.

Úgy gondolom, nem létezik olyan szülő, aki soha ne tenne valami helytelent, aki soha ne viselkedne igazságtalanul.

Azonban létezik különbség aközött, ha ez alkalmanként előfordul - a szülő is csak ember, elveszítheti a türelmét, amikor nem kellene, vagy nem látja be, hogy adott dologért adott korú gyereket nem érdemes megbüntetni, és így tovább -, illetve, ha a szülő szisztematikusan bántalmazza, alázza, félemlíti meg a gyerekét, kéjeleg abban, hogy korlátozhatja okkal-ok nélkül, és boldog, ha van valami, amit "nem engedhet meg" a gyerekének.

Van, amikor a külvilág felé tökéletesek a színfalak. Aztán senki nem érti, hogy "mégis, miért lett ennyire furcsa ez a gyerek, amikor édesanyja olyan szépen neveli?"

Ezért nem könnyű igazságot tenni. Lehet, hogy a bulvárcikkek alapján megbélyegzik az egyik szülőt "mérgezőnek", csak mert egyetlenegy alkalommal betalálta a dilettáns csekklistát. Lehet, hogy a másik szülő meg módszeresen kicsinálja a gyerekét, és senki nem gyanakszik, mert a legcsúnyább jeleneteknek sosincs tanújuk, mások jelenlétében mindig tökéletesen alakítja a mintaszülőt.