Már megint egy agyonvert baba (beszélgetés)

Ebbe nagyon car vagyok, ezerrel megfeleléskényszeres.

Ez így van.

De azért néha meg merem lepni magam, hátha most is ki merek lépni a cégtől... :-)

És az a másik, hogy tanuljunk meg kérni.

Most a csapból is ez a téma folyik, anyák fészbúkos csoportjaiban, az utcán, társaságban. Erről beszélgettünk egy barátnőmmel, aki épp azt ecsetelte, hogy szívesen fogadta az anyukájától és az anyósától ha a kész ételt szállították neki (az édesanyja sajnos fél évvel ezelőtt elhunyt), de azt nem tudja elviselni, ha valaki a konyhájában matat. Kérdeztem, hogy miért nem mondta meg az anyukájának és egy barátnőjének, hogy hagyják a mosatlanját békén. Nem akarta őket megsérteni őket....

Akárhányszor meglátogatok egy kisgyermekes barátnőm, mindegyik mentegetőzik, hogy nincs rend a lakásukban, értsd. a játékok a játékszobában szanaszét... Ezért nem kell mentegetőzni és mégis szükségét érzik...

No szétoffoltam a saját topicomat..

Bár annyiban nem, és nem bánom, hog éppen én voltam a téma, mert pont az lenne a fontos, hogy látszódjon, hogy sokaknál sokféle gond lehet, ami szélsőséges állapotokat hoz létre..

És ne a rosszat keressük a másikban, az anyákban, hanem segíteni akarjunk, vagy éppen fogjuk be a szánkat, ha több nem telik..

Mert szélsőséges esetben életet menthet!!

Nagyon nehéz, kiszolgáltatott kor ez akkor is, ezerrel erősnek akarunk látszani, és még akkor is, ha nincsenek anyagi gondjaink...

Még annyit hozzátennék, hogy azért nem egyszerre baba a 4. A két nagy 12 és 10 éves. Igazából ők már tök önállók. Ebben az a jó, hogy látszik az alagút vége. (Vagy másik alagút eleje?)

A betegségektől én is féltem, de abban most tényleg segítenek anyámék. És érdekes, amióta komolyan veszem a munkámat, azóta 10-edére csökkentek a betegségek. Egyrészt nőnek is a gyerekek, másrészt mi is hozzászoktunk a bacikhoz, harmadrészt meg akinek célja van, benned van, hogy menni kell másnap, akkor a betegség is elkerül, vagy nem veszek fel a kisebbeket, nem is foglalkozol velük..

Én ha nagyon akarnék lehetnék itthon, megengedhetném magamnak, de sok szempontból sokkal jobb eljárni.

Az más kérdés, hogy most felmerült, hogy néhány hónapra maradjak itthon, de pont azért, hogy tanulni tudjak, "továbbképződni". Meg most, Árpi sulikezdésénél többet vele lenni. De nem maradnék egy évnél többet, senkinek nem lenne jó.

Nem is akarom megmagyarázni, hogy nem nehéz, vagy nehezebb..:-)

De azért amikor egy volt, akkor az volt a nagyon nehéz nekem is..

Biztos benne volt az is, hogy a férjemék is négyen voltak tesók, (sőt öten, de a legnagyobb apósom hozott fia), és mi nagyon szerettük ezt a nagy családos feelinget, sokat voltunk együtt 8-an, tizen.. És apósom és anyósom is sokdiplomás, jómódú és teperős emberek. Ott fent a hegyen, és én Gazdagréten is sok ilyen családot láttam, azon a környéken azért nem kötődött össze annyira a nagy család a szegénységgel. Az egyetemen is 4 olyan tanárom is volt, akik 4 gyerekesek voltak, és én boldognak láttam őket..

Szóval ilyen emberek térítettek minket rossz útra, hiába, aki korpa közé keveredik..

Ez annyiban árnyaltabb ez a kép, hogy a fiamék normál ovis csoportjában 3 ilyen diagnózisú gyerek volt - vagyis később megkapták a diagnózist. Ezen felül volt 2-3 hiperaktív-gyanús, meg vagy 3-4, akiket elküldtek nevtanba. Ezen felül volt egy pár roma még... És ez egy jó környéken, Zuglóban...

Járok aerobikozni. Van ott két nő, akik egy oviban dolgoznak. Múltkor lent volt velem két ördögöm. Nem nagyon akartam, de úgy alakult, mások is hoznak néha gyerekek, ez olyan "szülős" torna a suliban. Szóltam, hogy bocs, problémásak, stb.. A két óvónő odajött a végén, és beszédbe elegyedtek velem, hogy ugyanmár, náluk jó, ha 10 normális van a 30-ból. Örülnének, ha olyanok lennének sokan, mint a gyerekeim. Azt tartják a legnagyobb bajnak, hogy a szülők - és tömegével, nem egy-két esetről van szó - úgy csinálnak, mintha nem lenne gond, pedig van...

Tehát ha nagyon-nagyon finoman számolok, és nem veszem komolyan azt, hogy 10 a normális, akkor is kijelenthetem, hogy egy 30 fős csoportból van 5 olyan gyerek, akikre ráférne valamilyen diagnózis, és 5 olyan, akik csak simán SNI-sek...

Ma hivatalosan 4% körül van az autisták aránya, de tudjuk, hogy ennél is több van, és lesz is, pláne, ha már nekik is gyerekeik lesznek. Nem, nem a súlyos, szinte magatehetetlen emberekről van szó, hanem azokról akik "csak kicsit furcsa", de szerethető srácok.. Vagy éppen csajok..

Ez lesz a jövő leginkább megoldandó problémája.. Ez fogja előbb-utóbb kikényszeríteni a változásokat az oktatásban.. Mert milyen érdekes, hogy mi az, ahogy őket kezelni lehet: kis csoportlétszám, kiemelt-project alapú tanulás, sok számítógépes, vagy logikai jelleg feladat, kiegyensúlyozott napirend... És már működnek is...

Tehát pont azok amiket a "normálisak" is szeretnének..

A két gyermeknél is kell, sőt egynél is jól jön, ha az embernek nem kötetlen a munkahelye. Nem is ez a lényeg, hanem négy gyermeket idegen már nehezen vállal pár órára is. A barátnőmnek három rosszcsont fia van, de pl. a játszótérre mindig két ember kell hozzájuk, mert egy nem tud háromfelé szaladni egyszerre. :) Ő is négy órában dolgozik és látom, hogy gyakran nagyon fáradt. Így több száz km-re tőle is, de van két szomszédnéni, akik rendszeresen besegítenek neki. Na de ha pl. beüt a betegség, akkor csak neki kell betegszabadságot kivegyen, a férje nem teheti, reggeltől-estig dolgozik.

Igen, gondoltam, hogy akkor vállaltátok be a kicsiket, amikor a nagyokról nem derült ki a speciális igény.

Sok minden tovább tart: az ellátásuk, az öltöztetés, négy gyermek az 4x annyi figyelem, stb. Pont nem én kell ezt neked magyarázzam. :) Sokszor egy gyermek mellett nézem, hogy most mit és hogyan, mert egyszerre kellene 4-5 feladatot megoldanom.

Milyen olyan extra segítségre gondolsz, ami mondjuk két gyerekhez nem kell?

Nagyszülő beteg gyereknél ugyanúgy kell - illetve nem árt - két gyereknél is.

Négy gyerekkel annyi a nehezebb, hogy a reggel ovibarohanós kor tovább tart egy kicsit. Viszont a legnagyobb már teljesen önálló ilyen szempontból.

Nem, nálunk nem lenne nagy gáz, ha nem kellene Ferkónak a spec ellátás, és ide járna a sarokra suliba a nővérével. Ez a kis car nagyon nagyot kavar sajna.

A titok az időbeliségben van: amikor bevállaltuk a kicsiket, még nem volt fogalmunk arról, hogy Ferkónak ilyen gondja van. Arról meg még kevésbé, hogy nekik is lesz. Akkor még egy szép tehetséges 5 éves lányom volt, és egy gyönyörű, bár kissé ördögfióka fiam, és még sikeres szülőnek számítottam, aki egyetemre jár, ha úgy adódik dolgozik, teperős, de szeretik, sőt tisztelik az óvónők, gondozónők, és a legtöbben a lakókörnyezetében.. Hát azóta is szeretek Gazdagrétre menni... :-) Ez kétségtelen..

No írtam egy jó hosszú hsz.t és kitörlődött.

Vadas, SOTE.. stb..

Mindenütt tanítják, ahol súlyosan problémás gyerekeket nevelő családok vannak.

Azt gondolom, ilyen világba kevéssé vagy járatos, de ez nem baj.

Egy kolléganőm most kapott diagnózist a nagylányának. Azért kezdtek bele ők is, mert sokat meséltem neki magunkról, Ferkóról. Amikor először volt fent a Vadasban, sírva köszönte meg, hogy végre valahol nem nézték hülyének, tudják, min ment keresztül. Végre valahol kimondták, hogy nem ő a teljesen hülye, hanem a gyereknek van baja..

Én is sírtam az örömtől, hogy bár nem lesz nekik könnyű, de tudtam segíteni, és most is ott állok, ha kell. Ha kell, sulit fogok segíteni keresni, ha kell, vagy bármit, amit tudok. Ferkó elveszi Flórát feleségül. Vagy akármi, ami megoldás.. :-)

Nekem is sokat segítettek anno. És igen, jó érezni, hogy segíteni jó.

De sajnos az is látszik, hogy ez egy olyan élethelyzet, amit tényleg az tud, aki benne van. Megmagyarázni szinte lehetetlen.

Persze, de hiába általánosítunk, a SNI gyermekek speciális ellátást igényelnek....

Az az igazság, hogy négy egészséges gyermekkel sem vállalhat egy nő karriert, mert egyszerűen ő sem két ember. Hát még négy SNI gyermekkel. Azt nem értem, s előre írom, hogy nem megbántani akarlak csak megérteni: milyen volt az elképzelésetek amikor a négy gyermeket bevállaltátok? Ki lett volna, aki tud segíteni nektek? Szerintem ehhez óriási bátorság kell, én nem mertem volna, ahogyan nem is mertem.

Köszönöm!

Én is csak ennyit akartam mondani, ezzel az egész fórummal.

Igen, ezt kellene kiplakátolni valahogy.

Aztán vagy eljátszanak, vagy nem.

Sajna nálam ez sohase működött a gyerekeim miatt.

A szégyenen túl még van két tényező legalább.

Az egyik az, hogy nem ismerik fel.

A másik meg az, hogy aki naponta küzd, annak erre pont ideje, és idege nincs.

Az tud kicsit felszabadultabb ésszel gondolkozni, akinek van ideje, lehetősége fellélegezni.

Persze, hogy az embernek önmaga felelőssége a legelsődleges abban, hog körülötte mi történik. Ez vitathatatlan. Ezzel együtt vállalom azt a véleményemet, hogy az anyák magukra maradtak, és nem kapnak segítséget olyanoktól, - vagy nem eleget - akik szintén felelősséggel tartoznak a családért: férj, nagyszülők - és igen, bizonyos értelemben az állam is. És nem, az állam részéről nem feltétlenül plusz 30ezer forintra gondolok, hanem talán igen: pont tájékoztatásra, és pozitív agymosásra.. Úgy, vagy kb. úgy, ahogy te is látod.

Értem. Sajnálom.

Ez az 1-2 órás megőrzés jó ötlet.

Egyébként az otthon segítünk alapítványnál próbálkozzon, akinek ilyenre szüksége van, ha itt esetleg van olyan!!

Idősebb, vagy ráérő, gyerekszerető hölgyek/urak! Ti meg jelentkezzetek!

Életem legnagyobb élmény-nénijét ismertem meg őáltaluk. A mai napig tartom vele a kapcsolatot, és ha nagy leszek, Judit néni leszek! 4 gyereke van, 11 unokája, és emellett segít olyanoknak, akiknek szüksége van rá. De a sajátjai is számíthatnak rá.

A felvilágosítás valóban fontos, de fogamzásgátlásként részemről csak az óvszer jöhetne szóba még ilyen korban. Vannak olyan pszichmókusok is, akik mondanak olyat, hogyha 15-30,35 éves korodig szeded a bogyót, a testednek is, lelkednek is azt sugárzod, hogy nem kell gyerek, mert az akadály, az azért nem teszi bombabiztossá később a fogamzást... Meg azért arról is hallunk, hogy a természetbe mit okoz a sok hormonális fogamzásgátló..

Első sorban azt kellene elérni, hogy ne 15 évesen kezdjék a szexet, és tudják, mi az önmérséklet.

Egyébként azt gondolom, hogy - egy bizonyos réteget leszámítva - nem az a pár tinimama a legnagyobb probléma. Elég baj az, hogy akinél minden stimmelne papíron, ott sem stimmel..

Azt vártam volna, hogy azt mondják, hogy mostantól kezdve keddenként 5-6-ig.

Jártuk már hozzájuk korábban is terápiára, és jó volt, segített.

Igen, mehettem volna a negyedikhez is, csak újat én is nehezen ismerek meg, ezekben meg bíztam.

A lényeg meg ebben kevésbé a saját esetem, sokkal inkább az, hogy nem avatkoznak be időben.

Gyerekem csoporttársa: önkormányzati lakásból anyaotthonba, meg vissza költögettek. 7 gyerek volt. Kettő járt a fiammal. A nő tök aranyos, normális volt, legalábbis annak tűnt. Nem volt primitív, vágott az agya, stb.. Most, a legutóbbi anyaotthonban néztek rájuk alaposabban, a tényleges életterükben. Mi már csak azt hallottuk - már nem járnak oda a gyerekek - hogy szült nyolcadik gyereket is a nő, és nem engedték hazavinni, mert kosz volt, üres hűtő, stb.. Azt mi is tudtuk hogy szegények, meg hogy azért vannak gondok. Sokszor kaját vittünk neki felváltva, meg ruhát, stb.. De azt, hogy akkora gondok vannak, és gondatlanság is fennál ilyen mértékben, bizony minket is szíven ütött, mert a csaj lényéből nem ez adódott.

Persze...

Nálunk van egy nagyon jó egyesület, amelyet anyák hoztak létre, ők szerveznek ilyen jellegű ingyenes (a mai világban ez nagy szó) előadásokat, szülők iskoláját, stb. Mondjuk mindegyiknek az a hátránya, hogy pont azok nem mennek el ezekre, azok nem kérnek segítséget, akiknek nagy szükségük lenne rá, mert ugye gyengének látszani nem akar senki. Beismerni, hogy problémáink vannak szégyen. Ezt kell lassan megváltoztatni.

Ezek jó ötletek,ilyesmikre gondolok én is.

Az önsegítő csoport is jól hangzik,én még tovább vinném azzal,h ha lehetőség,igény van rá,akkor lehetne néha egy szakember is (gyerekorvos,pszihológus,védőnő)aki tanácsokat is ad)pl.egész nap üvölt a gyerek ok nélkül,vagy nem akar enni,vagy fáj a haja éppen,akkor mit kell csinálni.

Nem nekem címezted a hozzászólásod, de ehhez nekem is van mondandóm:

igenis mindenki tud tenni, keveset de tud és sok kicsi sokra megy! (Ez a történet nagyon tetszik: [link]

Csak egy példa: ezelőtt 11 évvel még ifjúsági vezető koromban volt egy ötletem: szombat délelőttönként óvodáskorúaknak foglalkozást tartani egy könyvesboltban. Én nem szerettem a kicsikkel foglalkozni, de voltak középiskolás lányok a szervezetünkben, ők szívesen bevállalták. A könyvesbolt meg bevállalta a helyszínt és az anyagi költségeket. Egy idő után az anyukák ott merték hagyni a gyermekeiket egy-két órára, addig elmentek és intézték ügyes-bajos ügyeiket. S tudod mi a szép az egészben? Már lassan senki sem emlékszik, hogy én indítottam el, de a mesedélelőtt máig működik.

A másik nagyon jól működő dolog, szintén alulról kezdeményezhető és megvalósítható az önsegítő csoport: 4-5 anyuka összeül és megbeszélik a gondjaikat, a 0-3 éves gyerkőcök addig eljátszadoznak együtt. Ez is bejáratot dolog felénk, tehát tapasztalatból mondom, hogy működik. Stb.

Ne azt várjuk, hogy mit tehet más, hanem nézzünk szét, hogy mit tehetünk mi!

Kedves Szurikáta111.

Az a baj,h én Mariskával,Juliskával,Gizikével együtt az "utolsó senki" vagyok,aki tudna tenni valamit.

Én nem rendelkezem sem olyan kapcsolatokkal,sem olyan írói vénával,h ha pl. én írnék egy levelet,azt a megfelelő személy elolvassa,hasznosítsa,megfontolja.

Ötleteim,gondolataim persze vannak...

Ha lenne olyan kapcsolatom,akkor megkérnék embereket ismerteket/ismeretleneket egyaránt(anyákat) akik egy "reklámban" arra kérném/ösztönözném a szülőket(apát-anyát)h merjenek segítséget kérni,ha úgy érzik,h kell.Legyen az szakember,szomszéd,barátnő stb.,bárki.Azért,h az ilyen tragédiák megelőzhetőek legyenek.De ennek sikere nem csak az embereken múlna,hanem a gyámügyön,államon is.A gyámügyet,gyerekorvost,védőnőt,kötelezni kellene arra,h ha a probléma bármely kis jelét látja,azonnal kellene jelenteni,vagy ha nem engedik a gyerekhez(mert neki ez a munkája)intézkedéseket tenni.Mert ha jól emlékszem az éheztetett gyermeket sem látta sokáig a szakember,mert nem engedték be.Bár ez nem a kisemberek feladatköre,hanem állambácsié.A sok (szerintem) felesleges pénzköltés helyett arra kellene pénzt áldozni,h olyan helyek legyenek,ahol ingyenesen akár 1-2 órára is be lehet adni a gyerekeket,ha az anyukának éppen dolga van,vagy csak takarítani,mosni,főzni,vagy csak csendet,kis nyugalmat akar.

Ami meg a gyereklányokat illeti (bocs,más szó nem jut eszembe tizenéves anyákról)megelőzésként többször kellene felvilágosító órákat tartani,(nem csak 1x)nem csak szex témában,hanem,h hogyan,és miért előzzék meg a teherbe esést,pl. 15 évesen.És itt nem arra gondolok,h szépen körülírva,h hát így meg úgy.Nevén nevezni a gyereket,h ne legyél terhes 15 évesen,mert még te is gyerek vagy,tanulnod kell,8 általánossal ebben a világban lehet,h nem viszed sokra,vagy mert 15 évesen még nem fogod fel ésszel mi kell egy gyereknek,és a majd lesz valahogy itt nem elég...

Még egy gondolat,bár ebbe nincs beleszólásunk...Támogatni kellene állami szinten,h egy bizonyos életkor alatt,ingyenesen hozzájuthassanak a lányok fogamzás gátlókhoz.(Nem tudom,most melyik országban van ez a rendszer)Mert ha már arra van esze,h szexeljen,akkor legyen arra is,h védekezzen.

Ez egy nagyon jó cikk a fórum témájában:

[link]

"A kiabálással kapcsolatban: kifejezetten tanítják ezt, hogy kiabálj és lendületes, ütéshez hasonló erejű mozdulattal emeld ki a gyereket a helyzetből."

Hol? Kik?

Az a baj, hogy te mindenkitől elvárod, hogy segítsen, de pont kívülről nem fog jönni a segítség. Belül kell megoldd! Ha nem tetszik az egyik szakember, akkor mensz a másikhoz, ha a második sem felel meg, akkor egy harmadikhoz. De ha három azt mondja, hogy túlaggódod, akkor lehet igazuk van...

Mit vártál volna el tőlük? (Ezt most komolyan kérdezem, nem kötözködésnek szánom.)

A kiabálással kapcsolatban: kifejezetten tanítják ezt, hogy kiabálj és lendületes, ütéshez hasonló erejű mozdulattal emeld ki a gyereket a helyzetből.

Jó olyan helyen, ahol a túlélés a cél, és ahol nem átlagos gyerekeket nevelő családok vannak.

Ott nem egyszer hangzik az el, hogy "minden eszközzel".

Amit te írsz az szép, de éppen a tökéletes középutakra igaz.

Most pont a lényegre nem figyeltél talán:

Pont a szaksegítség nem találja problémának a problémát. És talán pont azért, mert ismernek, hogy okos szép és kompetens vagyok.. És még ők se vették volna észre, ha baj lett volna. És lehetett is volna. Akár.

De ugyanígy volt egy harmadikkal is, és ő nem ismert, csak őt egy kicsit más témában kerestem meg a Bethesdánál, ráadásul egy olyan témában, ami szintén köztudott, hogy baj szokott belőle lenni. Utána odajárt 1 évig a kicsi fiam fejlesztésre, és egyszer nem kérdezte meg ez a psziczológus hölgy, hogy no mi van ezzel a dologgal..

Pedig ott a 25.000-es magánrendeléséről volt szó.

Rámnéznek, levágják hogy okos vagyok, értelmes, jó humorom van, per pillanak tök kiegyensúlyozottnak nézek ki, és ennyi..

Persze, nyilván nem velem van a legnagyobb baj, de ugyanígy nézik be sokszor a dolgokat szerintem. Valójában senkit nem érdekel semmi.

Mindenki csak annyit csinál, hogy jogilag ő ne lehessen sáros. Ha egyátalán annyit csinál..

Valós a probléma és én azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden anyát érinti, aki meg azt mondja, hogy soha nem borult ki, vagy nem nyelte befele a könnyeit - az hazudik!

A legjobb megoldás egy barátnő, akinek elsírhatod a bánatod, aztán az élet megy tovább. Ha viszont gyakran történik ilyen vagy ehhez hasonló eset, akkor egészen biztos, hogy az adott személy készülékében van a hiba: vagy túl fáradt, vagy nem tud megbirkózni a napi stresszel, vagy... vagy... Érdemes szaksegítséghez fordulni. Persze, ha nagy ritkán előfordul, az természetesen nem gond, nem vagyunk robotok, akikben még az érzelem is be lenne programozva.

"Elítélik, aki ordít, tör-zúz - no nem is szép dolog - pedig a bántalmazásnál még mindig jobb irány." - ezzel viszont vigyázni kell, nem jobb! Ugyanolyan. Az üvöltöző ember szavakkal ver, külsérelmi nyomok nem lesznek, de a gyermek lelkét egy életre megnyomorítja. (Itt is a mennyiségtől függ, mert ha 10 év alatt kétszer fordul elő, akkor a gyermek elfogadja, de ha rendszeres, akkor bajt okoz.)

Régen is volt erőszak.

Mára inkább a hogyan és a mikor alakult át.

Ahogy írják itt mások is, alig 40 éve a nőknek hirtelen más lett az életük, az addig több 10ezer éves gyakorlat megszakadt.

A baj az, hogy úgy csinálunk, mintha ez nem létezne.

Igen, többek között azért is szeretnék a témával foglalkozni, mert magam is kerültem már olyan szélsőséges idegi állapotba, amit sohase gondoltam volna magamról pár éve. Igen, én is voltam otthon 4 gyerekkel, mert a férjem külföldön vadászta össze a lakásra valót, a fogadott bébiszitter elfelejtett elmenni az autista gyerekért az első héten az iskolába, a tanárok kiakadtak, én kiakadtam, és délután a játszótéren, miután a legkisebbem nagyon megkarmolt egy gyereket, a középső ellökött valakit, az autistám meg elkezdte lehülyézni a közönséget olyan szinten kiborultam, hogy bizony az nagyon határállapot volt. És nem ez volt az egyetlen eset, de erre úgy nagyon emlékszem.

Talán nem ütöttem meg őket, talán rángattam. De nem is ez volta az érdekes. Cserébe iszonyatosan üvöltöttem. Mostmár úgy látom, hogy talán az volt a szerencse, mert "ott távozott" az agresszió egy jó része..

Elítélik, aki ordít, tör-zúz - no nem is szép dolog - pedig a bántalmazásnál még mindig jobb irány.

Az érdekes természetesen az volt, ahogy a többi szülő nekem esett. Látták már előtte is, hogy ezerrel próbálok 3 felé kapkodni, hogy ne legyen baj, de csak lett.

Segíteni senki sem segített, de amikor örjöngtem, természetesen nagyon legyaláztak. Ez részben érthető, csak éppen nagyon egyoldalú. És olyan anyukák, akik sohase láttak közelről aspergeres gyereket, kiokítólag elmesélték, hogy mekkora kincsa fiam..

Köszi, én is tudom, sőt én tudom a legjobban.

Csak a "holnapot kéne megérni."

Aztán ez az eset után felkerestem a két pszichológust is, mind a kettő ismert mindket. Az egyik a gyerekem intézményében van, a másik még a diagnózik előtt foglalkozott az autistámmal.

Mondtam neki, hogy gáz volt.

Erre tök nyugodtan legyintettek, és annyit mondtak, hogy velem nincs semmi baj, tök normális vagyok, csak több segítség kéne nekem..

Kösz..

No ez a baj. Ha odamész, hogy gáz van, jó eséllyel akkor is ez a maximum, amit kaphatsz.

Amíg régen nagyjából ki lehetett azt számolni, hogyha a János olyan haragvó ember, akkor János esetleg elnáspángolja a feleségét, ha ivott, az asszony meg lustálkodott.

Most viszont sokszor olyanok buknak hirtelen ki, akikről nem is gondolnád. Ha nem nézném ugyanazt végig kolléganőimnél, szomszédoknál, akkor azt gondolnám, én vagyok a hüle. De nem rég éppen a kedves ügyvédlány szomszédom mesélte fél szóval, hogy nagy bajok vannak náluk is.. Hát megadtam a telefonszámom, és mondtam, hogy éjszaka is kopoghat.. Pedig náluk 1 gyerek van, és ott lakik a nagymama is nagyon közel.. Csak a férje neki is nem egy szociális alkat, nem érti a feleség gondjait, közben meg retteg, hogy elveszíti őket...

Szóval jó lenne ezekről beszélni.