A kutya megharapta a gyereket, a gazdi meg agyonverte a kutyát.... (beszélgetés)

Az egy éves kutya éppen kamasz. Környezet változás, idegen emberek. Ráadásul nem is értenek hozzá, nem értik a jelzéseit. Aztán ott az a kis ember aki húzza fülét farkát és nem ereszti. Én is harapnék.

Valamiért sokan ott megrekednek, hogy a kutyát tárgynak tekintik. Adják, veszik, továbbadják, mint egy plüssjátékot.

Hazaveszik, leteszik és azt hiszik az majd tudja, hogyan kell viselkednie.

A gyerek kapott egy kutyát. Nahát, örül neki, hagyjuk ott őket, legalább nem kell addig sem foglalkozni a külyökkel. Mi az, megharapta a kutya a gyereket? A büdös dög, hát nem tudja, hogy nem szabad embert harapni? Agyon kell ütni, mert neki tudnia kellett volna.

Na de! Honnan kellett volna tudnia? Egy kutya volt. Élő, eleven, nem plüss. Sajnálom, mert ő húzta a rövidebbet a hülye emberek miatt, akik tárgyként kezelték. Ha elromlik, szétszedjük, kidobjuk, agyonütjük, alássuk...

Az oké! Én se merném megtartani a kutyust, ha bántaná a gyerekemet... na de agyonverni???

Most ki az "állat" a kettő közül?

Mi imádtuk. Így is. Betegen menekítettük, gyógyíttatuk, ápoltuk. Ő pedig minden reggel úgy rajongott körbe minket, mintha messzi útról tértünk volna haza. Egyéniség volt. Az egy szemével, mosolygó pofájával, zsmleszínű szőrgombóc bundájával. Azt hiszem másnak sem kellett volna egy ilyen problémás kutya. Egyénisége volt. Vadóc természetéért azért volt, amikor hálásak voltunk. Egyszer házalók jöttek hozzánk. Csak apu volt otthon a kutyával. Ahogy apu ajtót nyitott pofátlanka már rakta a lábát a résbe. Szőrmók úrnak sem kellett tööbb. Morogva, ugatva, hörögve előugrott. Mindjárt visszarántotta a bokáját pofátlanka. Szóval vérpincsi módra megvédte a papát. Mi ilyennek szerettük. A gyerekek megtanulták, hogy nem szabad a nyúzni, hogy nem közelítünk hozzá, ha nem akarja.

Most egy neveletlen foxink van. Na ő előbb harapna a saját fenekébe mint egy ember kezébe. Vele azt csinálnak a gyerekek amit akarnak. Ha elunja elballag a helyére, ott senki nem piszkálja.

a víz is megvolt :) az se hatott :)

Mind1, saját bőrömön tanultam meg, h mit szabad, és mit nem.

Ha így történt...

De azt sem tudjuk, hogy valóban így történt e. Az is lehet, hogy az apa is csak egyet csapott oda a kutyának és úgy adják tovább, hogy agyon verte.

A suliba volt egy olyan feladatunk, hogy a csoportból 1 embernek mondtak el egy történetet és neki tovább kellett adnia a mellette ülőnek, annak meg a mellette ülőnek, stb. majd az utolsónak le kellett rajzolnia a történetet. Én a rajzos voltam. Nagyon vidám feladat volt, hiszen semmi köze nem volt ahhoz, amit az első emberke hallott.

Valami ilyesmit simán el tudok képzelni...

Egyébként én is szeretem a kutyákat, soha nem bántanám őket. A cicánk 14 éves és még véletlenül sem emelt senki rá kezet, pedig vannak agresszív dolgai. Szőrnyű, amit az apa tett, de a gyereke miatt én valahol meg tudom érteni a tettét. Persze ha valóban agresszív, akár emberekkel is, akkor nem. Ismerni kellene őt és az eseményt...

nme feltétlen. Engem harapott meg a saját kutyám gyerekkoromban. De ott én voltam a hülye. Átjött velem nagyanyámhoz a saját kutyim, és ott torokra mentek nagyanyám kutyájával. Én meg próbáltam őket szétszedni. Először ordibálással, parancsolgatással, aztán meg ütlegeléssel akartam szétszedni őket. Az én kutyám érzékelvén, h másik irányból is jön a támadás, hátrakapott, és az én kezemet sikerült megharapnia. 2 öltéssel varrták össze az ujjam. Soha előtte sem, és utána sem támadt emberre. Ott valószínűleg a harc heve, és a saját pánikja uralkodott, pláne, h mamám kutyájának a kölyke is ott volt, aki már felnőtt volt, és mindig együtt abriktolták a többi kutyát, ha úgy érezték. A kutyám ezután is megmaradt. Szegény nyüsszögve bújt hozzám a harapás után, szinte bocsánatot kért, és a háború is abban a percben véget ért köztük.

Én akkor megtanultam, h harcoló kutyák közé soha....

Mindettől függetlenül ha olyan a szitu, mindenképpen az embert menteném elsőnek! És mindenképpen az ember az előbbre való. De azt soha nem tudom megérteni, amikor magát embernek nevező vki brutálisan bánt egy állatot... (a vadászokat se értettem soha... a vadászat lényegét, gazdasági szempontjait igen, de az állatölést, mint hobbit, nem...)

Nekem otthonra ilyen kutya nem kellene. A saját gazdájára még csúnyán se nézzen nemhogy rámorduljon vagy felé kapjon.

Agyon nem verném, mert szeretem az állatot, de az első ilyen jelnél útilaput kötöttem volna a talpára és irány vissza a menhely.

Nehéz nem hozzászólni. Én valamikor ősszel találkoztam egy anyukával a gyerekügyeleten. A kétéves kisfiúnak szintén az arcán volt harapásnyom. Az apja előző nap vitt haza egy kutyát. Felnőtt kutyát. Egyedül hagyták játszani az udvaron a kutyát és a gyereket. Én akkor is elszörnyűlködtem. Egyrészt a szülő felelőtlenségén, hogy miért is visz haza egy felnőtt kutyát a kicsi gyerekhez? Miért hagyja egyedül őket az udvaron? Másrészt azon, aki odaad egy felnőtt kutyát, kisgyerek mellé. Olyan kutyát, aki nem ismeri a gyerekeket. Vagy legalább "használati utasítást" kellett volna adnia. Mert a kutya érez. Fájdalmat, félelmet. Ismeretlen helyre kerül és valaki nyúzni kezdi. Ha nem tud szabadulni, akkor harap. Ha menekülésből akkor csak egyszer.

Volt egy menhelyes kutyánk. Háklis volt, nem szabadott zargatni, ha nem volt jó kedve. Hajlamos volt odakapni. Ám csak figyelmeztetett.Morgott, ha azt akarta, hogy békén hagyjuk. Akkor kapott, ha valaki mégis molesztálta. Soha nem harapott nagyot csak ráfogott a közeledő kezére. Tudott volna nagyobbat is, de csak figyelmeztetés volt. Szegény páromat volt szerencséje kétszer megharapni. Egyszer beszorult egy klerékpár küllői közé és a kiszabadításakor marta meg egyszer meg akkor, amikor elütötte az autó. Mivel a többi autós sem lassított félő volt, hogy megint áthajt rajta valaki. Ezért a párom lehozta az útról. Na akkor amikor megemelte marta meg újra. Fájdalmában. Akkor sem marcangolt, fájt neki. Mi nem haragudtunk rá. Egyébként érdekes, hogy az akkor kétéves fiunktól mindent elviselt, csak a nagyobbakat morogta meg.

Én amennyire ismerem a kutyákat úgy gondolom, hogy mindig a felnőttek felelőtlensége áll egy ilyen szerencsétlenség mögött.

Az eredeti témához még annyit. Egyik hozzászóló írta, hogy az oltási könyvet biztosan be kell mutatni. Vajon volt a kutyának oltási könyve, chipje?

Az apuka hirtelen felindulásból agyonverte a kutyát. Mi lesz, ha a gyerekét ellőki valaki a suliban és lehorzsolja valamijét?

Ó, én ilyen szintű árnyalatokba már nem is próbálnék belemenni.

:)

Kösz-szerintem is az adott történethez kapcsolódóan ennyi a történet lényege.

Én nagy állatbarát vagyok, de nem kérdés, hogy emberre támadó, agresszív kutyának csak altatás lehet a sorsa, ahogy az sem, hogy egy ilyen helyzetben igenis elő kell kerülnie az emberi mulasztásnak, felelősségnek, és önmagában annak is, hogy az agyonverés milyen "megoldás", vagy milyen hozzáállást sejtet.

Oké, akkor tisztázzuk a konkrét esemény történéseit. Apuka vett egy kutyát a 3 éves gyereknek, és egyedül hagyták az udvaron a gyereket az idegen kutyával. A gyerek, cibálta, rángatta, ütögette a kutyát, mire a kutya odakapott, jelezve a gyereknek, hogy eddig és ne tovább. Ezek után elborult az apuka agya, és ásóval agyonverte az udvaron a kutyát, míg az anyuka és a szomszédok orvoshoz vitték a gyereket, akinek összekapcsolták az arcát, de az orvos szerint csak egy pici fehér heg maradhat vissza.

Ezt csak azért írtam le, hogy tisztában legyünk az események fajsúlyával.

Le vagyok döbbenve már nem csak a történeten, de egyesek hozzáállásán is.

Valaki képtelen legyen átlátni, hogy a felelősség az apán volt, hogy egyedül hagyta a kutyával a gyerekét, majd eszement módon agyonverte utána szegény jószágot.

Mert itt erről van szó, hogy nem a kutya a bűnös, ráadásul nem is szétmarcangolta a gyereket, hanem odakapott az arcához. Aztn szegény apuka nem a gyerekével ment az orvoshoz, annyira nem aggódott, inkább agyonverte a kutyát. Van, aki még ezért helyes cselekedetnek ítéli ennek a primitív embernek a tettét. Na ezért olyan zűrös minden, mert sokan nem látják a lényeget.

Mindenesetre nekem mindig is volt kutyám, gyerekek mellett is, ráadásul terrier, de ilyenre nem volt példa, mivel hozzáértő kezekben volt a kutya.