Lefekvés előtti mese

Esti mesemondás

Könyvből kell-e olvasni, vagy mondani, ahogyan emlékszik a mesemondó a mesékre?

Valamikor sok mesét olvastam Benedek Elek meséiből, Andersentől. Több mesét hallottam helybéli falusiaktól is, azokat adtam elő saját változatomban, mert úgy tanultam az iskolában, hogy a népmese is olyan "folklór" féle, szájról szájra jár, mindenki tesz hozzá valamit, vagy elvesz valami belőle, hát én is azt csináltam.

Nos, én nem sokat töprengtem ezeken, a nap vége felé mindig megkérdeztem, kinek mondjak ma este mesét? Aztán elmentem dolgomra. Tudták a gyermekek, hogy szeretek mesélni, ezért nem is izgultam, "majd este kitalálok valamit" - gondoltam.

Az volt a legjobb az egészben, hogy nem kellett őket ágyba parancsolni. Megszerették a mesét, összebújtak, meghallgatták, el se kezdtem, csönd lett és észre sem vettem, amikor elaludtak, mint a tej.

Öt-tíz perc se kellett, de azért elmondhatom, egyre igényesebbek lettek a meséim. Semmitmondó történetekre oda se figyeltek, mindig újat kértek, s nekem abban a minutumban kellett kitalálnom az egészet. Előfordult, ha nem voltam otthon, hogy CD-ről hallgattak mesét, de arra nem nagyon figyeltek, hanem elkezdtek birkózni, párnacsatázni, meggyűlt a baj velük.

Nagy élmény volt ez számomra is.

Ma is szívesen mondok mesét, ha van akinek.