Kutyapuszi (beszélgetés)

Hááát ez már nála nagyon összetett dolog volt. A szájából is, de az egész testéből is jöhetett, mert ha kézbe vettem rám is ragadt a szag. :)

Világ életében gyűlölt fürdeni, nagy küzdelem volt, de mindig fürdettem. :) Viszont öregkorára epilepsziás lett, és amikor rájött, hogy fürdetni akarom, akkor egyből el is vágódott... Így igazából nem fürdettem már meg, mert sajnáltam, hogy ennyire gyűlöli... És közben jött neki egy jó kis inkontinencia is mindezek mellé.

Igen-igen, a mi kutyánk is ilyen volt. 2-3 méterről már tudtad, ha ott van, a szabad levegőn. :D De csak az utolsó 1-2 évében volt ez így.

Szerintem szégyenteljes dolog, de sajnos nálunk a családban már rajtam kívül nem foglalkozott vele szinte seki. Nem igazán szerették őt kézbe venni, simogatni, tutujgatni emiatt. Mindenki kérdezte, hogy nekem hogy van gyomrom hozzá. Szerettem, és ezért volt. De az ágyamba nem engedtem volna be, soha. :D

Haha, ez a suvickolás ismerős :DD

Tőlem is mindig kérdezte a szomszédasszonyom, hogy mi az, meg fog jönni, hogy ennyire takarítasz?

Bár nem rémlik, hogy szaghoz kötöttem volna, csak úgy "rámjött" akkor ...:))

A sógoroméknak weimaranerjük van, na, amilyen nagy az is, én soha nem éreztem büdöset rajta. Szép kis selymes rövid a szőre. De voltam már olyan helyen, ahol előbb éreztem a kutya szagát mikor már közel volt, és csak utána ért oda maga a kutya:D

És őt a gazdijai felengedték az ágyra is...én enni is alig bírtam a közelében.

Lehet, hogy egyéni tollerancia kérdése is, kinek mi a büdös, ki mihez van szokva.

Nekünk volt egy tacsi-palotapincsi keverékünk. Kinti kutyus volt. Egyem a szívét, öregségére olyan szinten büdös lett a drága, hogy azt leírni nem is lehet. Most tavasszal ment el az örök vadászmezőkre, 18 évet élt.

Hogy mitől volt ennyire büdös, azt nem is tudom megmondani.

Én azt tapasztaltam, hogy fajta függő is, hogy mennyire van szaga a kutyának. Nekem volt egy csau-csaum, olyan tiszta finom illata volt mindig, mások is ezt mondták. Imádtam ...<3

Illetve anyósomék két kistestű keverék kutyusuknak sose éreztem a szagát, nagyon ápolt, benti kutyák voltak, amikor megöregedtek, akkor lettek valahogy büdösek, de a szájukból jött a kellemetlen szag, nem a szőrükből.

Ha a pároddal dűlőre tudtok jutni, és kitaláltok egy olyan rendszert, ami jó mindkettőtöknek is, akkor a kutyák biztosan igazodnak hozzá, csak időt kell hagyni nekik is, türelemmel. Attól még nem gondolnám, hogy ne lennének igazán szeretve. :)

A rokonságomban voltak ilyen közegben a kutyák. A lakásban, kettő is. Egy ágyban aludtak velük, meg amit csak el lehet képzelni. Aztán jött a baba. Ami mindent megváltoztatott. A kutyák szegények kikerültek az udvarra illetve az előtérbe a nekik elkerített helyre. Már nincsen ágyban alvás meg mindenhol hentergés a laksában. Imádják őket még mindig, de a gyerek lett az első.

Igen, ez igaz, nekünk nagy kutyáink vannak és kint. Este bejönnek játszani a nappaliba, de nyitva hagyom a nappali ajtaját, hogy szellőzzön is. Nincsenek szőnyegek, a díványt letakarom amikor bejönnek és csak úgy mehetnek fel rá, mert a kutyaszőrt nem szeretem sehol. Arra a szintre, ahol a hálószobák vannak és a játszós szoba szintre semmi bejárásuk, még a hálószobák előszobájába sem. Ezt így szokták meg. Amikor csak egy kutya volt és még nem költöztünk ide, akkor sem volt bejáratos a hálóba, fürdőbe. Most a lépcsőfordulóban alszanak, ahova este leteszek nekik 2 párnát, reggel kiengedem őket, a párnákat elteszem a "kutyaszekrénybe"

Elhiszem, biztos vannak kutyusok (pl a bichon frisé), akik nem hullatják a szőrüket (az, hogy büdik-e, nem tudom), de engem zavar a szőr, zavar a kutyaszag. Szeretem a kutyáimat, kimegyek velük játszani meg minden, csak az más, ha egy bezárt térben vagyunk, úgy érzem, megfulladok.

Nincs kapcsolatban azzal, hogy kevésbé szeretném őket, csak nem akarok kutyaszőrös/kutyaszagos ruhában járni ezért nem ugrálhatnak rám csak úgy, a cuccaikat nem a mi gépünkben mosom, ha mégis olyan kontaktban vagyunk, akkor rendszerint mackóban megyek ki hozzájuk direkt és így oké, futunk együtt, játszunk, utána meg megyek "fertőtleníteni":DDD

De ismétlem, az enyémek nem zseb ebek, szóval megértem, hogy másnak más hozzáállása van, mert teheti, teszem azt pici kutya, aki ott van velük kajáláskor is, nincs veszély, hogy leharapja a fél kezét csakhogy megszerezzen egy falatot, vagy lerántja az egész asztalt. Enyémekkel ilyet nem lehet, nem fognak ott édesen ücsörögni az asztal alatt:)

Visszatérve egyébként a kutyás szagot is lehet érezni azon akinek a lakásában, ágyában stb. ott a kutya. Csak aki hozzá van szokva az már nem érzi.

Persze ettől még lehet ápolt meg tiszta ő maga és a lakás is, de a szagot érezni. Ugyanúgy ahogy minden embernek, és minden lakásnak megvan a jellegzetes szaga, a kutyásoknak is. Ez van... de ez is mindenkinek a maga dolga szerintem, amíg nem eszi meg a kosz tőlem annyi kutyával él együtt amennyivel akar, csak nekem ne kelljen :)

Én megérzem, ha valaki dohányos, akkor is, ha kezet mosott és fogat mosott. Gondolom, nem öltözöl át minden szál cigi után és nem mosol hajat minden szál után, szóval érezni, de általában aki dohányzik, magán ezt nem veszi észre, mert hozzá van szokva.

Egyébként én is mondtam már emberekre, hogy nem gondoltam volna, hogy dohányzik, de nem azért mert nem volt cigiszaga. Cigiszaga volt, csak mondjuk sose láttam cigizni, így azt gondoltam, hogy azért van cigiszaga mert elment valaki mellett, aki dohányzik és egy rövid ideig rajta maradt a ruháján a szag, vagy ilyesmi, szóval így megmagyaráztam magamnak, hogy áh, ő biztos nem, aztán közben mégis.