Körhinta

Fogod két kezeddel a hintatartó láncot, és próbálsz gyorsabban haladni, mint a villanymotor. Szeretnéd megelőzni az előtted haladót, de az nem sikerülhet, mert a fizika törvényei azt megakadályozzák.

Mégis szeretnél gyorsabban haladni. Te is tudod, hogy nem sikerülhet, mégis megpróbálod, mert azt hiszed a lendület elég arra, hogy átbillenj és elérd a célt.

Az előtted haladót megelőzd. Mindenütt ki van írva lemeztáblákra ákombákom betűkkel mire vigyázz! De téged most nem érdekel.

El sem jut az agyadig. Neked haladnod kell, mondja egy belső hang, amit talán a szíved irányít. Haladni kell! El kell érni, majd megelőzni!

Azért, hogy visszamosolyoghass rá és azt mondhasd: "Nem hallgattál Rám, de sikerült."

Már néha csak csak karnyújtásnyira van a cél.

Aztán mindig visszazökkensz és kezdheted elölről. Én nagyon szorítok neked egy nagy adag vattacukorral a kezemben. Én tudom mekkora erőfeszítés ez.

Feszülnek a láncok, már hajlik a karvastagságú tartórúd, de Téged ez nem zavar. Tisztában vagy azzal, hogy milyen veszélyes kalandba pörgetted magad.

Vállalod a veszélyt! Mert Nő vagy. Ezt már többször megpróbáltad, de csak ideig óráig sikerült. Ki léphet át a fizikán? Eisteinnek sem sikerült.

Miért kínozod magad, mikor engem is lebeszélsz róla??? Én tiszta szívemből szeretném! Sikerüljön Neked.

És most egyre gyorsul a villanymotor. A vékony láncon lógó bilikék színű fémkeretes ülések egyre közelednek hozzá, hogy vízszintes síkba kerüljenek.

Már nem lógnak a függesztő kötelek, hanem feszülnek, mint íjpuskában a vékony acélszalag, amit géppel kell felhúzni.

Látom arcodat ami egyre szélesebb mosolyt ölt.

A szemed tágra nyitva kiabálsz, sikoltozol. Mindjárt eléred. Még egy pici lendület és célba érsz. Akkor pihenhetsz egy darabig, de ahhoz ennek még kell, hogy sikerüljön.

Most látom, hiszen be sem vagy kötve. Még szerencse, hogy farmerban vagy és nem szoknyában. De hiszen 90%-ban ezt viseled.

A szoknya kényelmetlen viselet lenne ma.

Te készültél már régen. Fejben már milliószor eljátszottad ezt. Már azt is tudtad melyik kosárba ülj. Abba amelyiknek leghosszabb a tartólánca. Akkor talán eléred majd, ha lehetetlenre is vállalkoztál.

És a körhinta csak pörög, csak pörög tovább. Megéri ez a kockázat, te lány? És utána mi lesz? Forgó gyomorral kiszállsz és szédülve botladozva figyeled, amint újabb emberek próbálják ugyanezt? Nekik sem fog sikerülni. Egy örök pesszimista mit mondhat? Ezek is hülyék. Vesztükbe pörögnek. A céllövölde előtt állok és tátott szájjal figyelem ezt az attrakciót. Senki nem szurkol, csak én. Mert én látom értelmét annak, amit ez a lány művel most odafenn. Csak sikerüljön neki!

Már olyan gyorsan pörög a hinta, mint, amikor autóversenyt fényképeznek rövid idővel és szűk rekesszel.

Minden elmosódott, csak az ő szemeit látom tisztán. Mosolyog rám. Csak rám! Hogy vett észre ebben a tömegben? Olyan magasról?

Lehet, hogy lát bennem valamit? Vagy csak azért, mert érzi, őt figyelem? Már jó ideje itt állok és nézem. Néha azt gondolom nincs senki más, csak ketten vagyunk.

Senki mást nem érdekel, mi is folyik éppen. Kicsivel több, mint egy hónapja ismerem. Mégis néha úgy érzem nagyon, nagyon régen. Ismerem a családját, rokonait.

Lakását, szeretett zenéit. Szinte mindent, ami körbe veszi. Mégis csodálkozom. Engem néz.

A hinta közben pörög tovább, mint egy film a lyuggatott lemezcsévén. Itt nem lesz filmcsere. Csak egy rész van és kész. ENDE! Tudom én is. Azért vagyok ilyen izgatott. Mi marad utána, ha nem sikerül? Segítenem kéne Neki, de hogy? Fel sem érem, gyorsabb sem vagyok. Mit tehetek? Talán annyit, hogy szeretem és bízom benne. Az segíthet.

De ér ez valamit ott fenn Neki? Hiszen most Ő küzd! Nem az életéért, hanem hogy jobb legyen. Emberibb legyen élete. Nem sok, mégis mellé kell állnom.

Kétszemélyes az a kosár. Ha mellette ülnék, könnyebb lenne? Nem tudom? Miért írok le ilyesmit? Hátha pont az segítené, hogy érezné, bízom benne. Sikerülni fog! Nekem még nem sikerült. Talán Neki. Ez most fontosabb.

A hinta őrült tempóban pörög tovább. Nincs rajta fék, mint az autón, ami meg is tud állni ha kell. Majd kiforogja magát, ha leállítja a porondmester. A tartó szemek már megnyúltak, egyik-másik már el is pattant, de nem lassul inkább gyorsul. Őrült hang is kíséri mindezt, de ez nem Rachmaninov. Ez a fém rideg kegyetlen zaja. Hideg van, de a kísérlet folytatódik. Már csak pár perc van hátra de a lány lendülete nem csökken. Sőt mintha közelebb ért volna.

Tisztán látom, közelebb van. Már csak kevés kell és sikerülhet. Most ne add fel! Gyerünk még, még. Már csak egy pár centi és utol fogod érni. Csak ezt a keveset bírd még ki! Utána jó lesz meglátod. Csak még egy kicsit. Még egy lendület! Hajolj előre aztán hátra, segíts ennek az élettelen gépnek. Na még egyszer...

....És akkor kigyúlnak az idáig takarékon égő halogénlámpák és a "porondot" vakító fény árasztja el.

Mert összeértek! Sikerült!!!

Pink Floyd: The Wall

.....És csend lett. Síri csend. Lélegzetet sem lehet hallani.

Sikerült! Megcsinálta ez a hihetetlen vékony, törékeny lány. Most odarohanok és megölelem. De látom sír! Miért sír?! Talán meg sem érthetem, de megértem, mert nekem is sírni volna kedvem. Csak vele.

Mi ketten tudjuk, mi történt itt.

Váci Mihály vers idézetét látom meg az elért kosár ülődeszkájára ráfestve: Szeretlek! Felcsuklik szavam még... ELÉRTE!!!