Könyvimádók Klubja (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
Nna, ez az a helyzet, amivel hirtelen nem is tudom, mit kezdjek. Csak benéztem, mert rendületlenül dominózok, és azt látom, hogy valaki jelentkezett a klubomba. Mondom, mi van???
Hát kérem szépen, én erről a klubról úgy elfeledkeztem, mintha soha nem létezett volna, pedig látom, régen elég sok időt töltöttem itt és nemcsak én...
Na, akkor itt az ideje, hogy újjáélesszük, mert gondolom, akik régen ideírogattak, már nem is tagok.
Velem túl sok változás nem történt, azóta is írok, bár magánéleti gondjaim miatt az utóbbi 2 évben nem jelent meg új könyvem. Viszont az utolsó bejegyzés óta megjelent a Támadás sorozat összes (4 db része), sőt, már Városi Emese néven is vannak könyveim. Egy elérhető ingyen, de csak annak ajánlom, aki szereti a furcsát.
Kéthetente egyszer benézek, vagy még ritkábban. Most Christian Jacq Mozart tetralógiáját gyűröm. Az első rész második felénél már nem tetszik:-(
A skandináv krimik közül a Hipnotizőrt olvastam. Most megy filmben is, de az nem tetszik, könyvben sokkal jobb volt.
Sziasztok!
Nem jár már erre senki?
Én meg épp most érkeztem!
Mindenem a könyv és az olvasás.
Pillanatnyilag skandináv krimiket olvasok, konkrétan Jo Nesbótól a Boszorkányszóget, melynek egy zseniális, ám alkoholista nyomozó, Harry Hole a főhőse.
Sziasztok!
Nem já már erre senki?
Én meg épp most érkeztem!
Mindenem a könyv és az olvasás.
Pillanatnyilag skandináv krimiket olvasok, konkrétan Jo Nesbótól a Boszorkányszóget, melynek egy zseniális, ám alkoholista nyomozó, Harry Hole a főhőse.
Neil Gaiman: Temető könyve és Lars Kepler: A hipnotizőr a múlt havi termés. Mostanában túl kevés az időm:-(
Két eltérő műfajú könyv, habár valamiképpen mindkettő a halállal kapcsolatos. A hipnotizőrben voltak részek, amiktől kirázott a hideg, a mese meg... olyan mesés, de az se volt könnyű olvasmány:-)
Sziasztok! Rég voltam itt...
Karácsonyra patchwork-ös eszközöket kaptam. A szüleim pénzt adtak, abból kerámia serpenyős és kerámia kés lett. Jelenleg Kosztolányi Boldogság című könyvét olvasom. Novellák vannak benne. Azt gondoltam, kicsit vidámabb, vagy legalább pozitívabb, de elég szomorkás mű.
Vissza kell iratkoznom a könyvtárba... :)
Őőőőőőő én egy könyves oldalon meghirdetett ajándékozás alkalmával kaptam két könyvet.
Hadak útján
Anyának lenn és nem görcsölni
Magamnak meg megrendeltem A Segítség című könyvet
Talán a Trónok harca-ként ismerősebb. 5 jó vaskos könyv (a negyediknél tartok már, Varjak lakomája címmel), önvédelemre pl. kifejezetten alkalmas:-))
Ha azt vesszük, hogy az író hányszor dühít fel azzal, hogy sorra kinyírja a kedvenc szereplőimet, vagy éppen nem nyírja ki azokat, akik rég megérdemelték a halált, a kellő motiváció és harci kedv is megvan hozzá:-))
Elvileg meg kell lennie könyvtárakban, de most annyira népszerű, hogy aligha találod bent.
Ígértem beszámolok a könyvröl...
Most tartok 2/3-ánál.
Hát, nálam az imént ú.m. "kicsapták a biztosítékot" a könyvben leírtak - azért is ültem ide, hogy írjak.
Már a könyv elsö mondatainál számos ellentmondást fedeztem fel, mert az író annyira szubjektív látószögböl szemlél(tet)i (szinte erölteti!) az "igazát", hogy kénytelen-kelletlen azt juttatta eszembe, hogy ez a könyv jó példája annak, hogy a pszichológia nem reáltudomány, ezért mindenkinek joga van úgy értelmezni, ahogy akarja... :-(
A "Positives Denken" (Pozitív gondolkodás) c. fejezetnél "ment ki az ominózus biztosítékom" a "kontrafaktisches Denken" (kontrafaktuális hipotézis), mint gyakorlati módszer(!) "ajánlgatásával"!
Eszem megáll! És ez az ember vallja magát pszichiáternek!...
Az is feltünt nekem, hogy az író nyilvánvalóan azáltal érzi megalapozottnak & helyesnek a nézeteit, ha jó sokszor elismétli ugyanazt... Pfüü! :-(
Az író vagy egy idióta, vagy idiótáknak szánta a könyvét. Vagy mindkettö...