Kinek jó az emancipáció? Avagy ki mennyi házimunkát végezzen? (beszélgetés)

Az emancipált nőknek nem azok a vágyaik amit te leírtál.

Nézz utána, sarkítod őket a feministákkal, ezért írták neked, hogy nem vagy tisztába a fogalmával.

De okosak vagyunk:-)

Tudom,mi az emancipáció,de a topik címe a zárójeles rész,az,hogy kinek jó?

Én erre válaszoltam,légyszíves értelmezz mielőtt írsz.Köszönöm

Hát éppen hihetetlen boldogságot nem érzek. Az én véleményem szerint ennek köze nincs az emancipációhoz, ez jólneveltség kérdése.

Én is előreengedem az nálamnál idősebbeket.

Én is :D

Direkt akkorra időzítem, amikor nem zavarnak a munkában. Más se hiányzik, mint a szenvelgő arckifejezés, tüntető elvonulás. Majd segíthetnek, ha nem tudom megcsinálni, olyankor úgyis kérni fogom.

Ti nem éreztek hihetetlen boldogságot, ha a férfi felsegíti a kabátotokat, előreenged valahol...?

És vajon elvárhatjuk ezt ma még? Illetlenség szerintetek, ha ezt egy férfi nem teszi?? Vagy egyszerűen ez már idejét múlt? Ti szólnátok a párotoknak, ha ezek a kis figyelmességek hiányoznának Nektek? Hm?

Hát ez az. Nálam az a legnagyobb segítség pld. egy nagytakarításnál, ha mindenki elmegy itthonról. Olyankorra is szoktam beszúrni, mikor a férjem elutazik. Mert szenved! És én ideges leszek attól.:)

Az is igaz, hogy néhány éve jön egy takarítónő, hogy megmossa az ablakokat, ő azért segít tologatni. Nem éppen a takarítónők gyöngye, versenyt kell dolgozni vele, de mégis valami.

Nálunk meg úgy, ahogy leírtam és igaza van Nagypankának, hogy így "gálánsabb" lesz tőle az egész kapcsolat.

Persze ez nem jelenti azt, hogy jómagam nem ugrom neki pl. egy kisebbfajta bútortologatásnak, ha éppen nincs otthon :)

"Ő például nem szeret, és nem is tud főzni. De rántottát, azt tud. Ezért, ha előfordul, hogy beteg vagyok, vagy valami másért nem tudok főzni, nem kívánom tőle, hogy bécsiszeletet süssön. Olyankor rántottát eszünk!:)"

Ez az igazi szerelem!! :)

Dehogynem, értem én mit akartál mondani. Csak nekem viccesnek tűnt, elnézést érte. Mivel nálunk nem így működnek a dolgok. És ahogy körülnézek a környezetemben, sehol sem.

Én nem hiszem, hogy a férfiakat annyira érzékenyen érintené, ha mi is meg tudjuk javítani a csepegő csapot.

Tudod, amit én meg tudok csinálni egyedül is, azzal nem várom a férjemet. Amihez meg nem ért, nem várom el, hogy ő csinálja.

Ő például nem szeret, és nem is tud főzni. De rántottát, azt tud. Ezért, ha előfordul, hogy beteg vagyok, vagy valami másért nem tudok főzni, nem kívánom tőle, hogy bécsiszeletet süssön. Olyankor rántottát eszünk!:)

És az előzékenységet mindig megköszönöm, de nem azért, hogy erősítsem az önbizalmát, hanem mert udvariasságra udvariassággal válaszolok. Így neveltek.

nekem az emancipáció azt jelenti, magamat eltartani képes vagyok és nincs szükségem azért a partneremre, hogy mindent megvegyen nekem,

mert én is megvehetem magamnak.

a házimunkával kapcsolatban., akinek ideje van rá az megcsinálja, és ha nincs idö, ugy marad addig amig valakinek nem lesz ideje rá. :))

nincs sztres, nincs elvárás!

Én szeretem, hogy a párom mellett királynő lehetek, és szeretem azt is , hogy ő pedig lovagnak érezheti magát mellettem. De nem élünk a régi hagyományos formák szerint.

Talán élőszóban jobban, és érthetőbben ki tudnám ezt fejteni....:)

Szerintem az egyensúlyról van szó!!!

Igenis legyünk nők, és ezt a férfi érezze. Ő pedig legyen férfi, és szeressen mellettünk férfi lenni!!!

De legyünk emancipált nők is...szóval nem könnyű...de valahol itt van a megoldás, vagy az igazság...?

Ne haragudj, de ez vicces.

Most itt azt írod, hogy ápoljuk a férfiak önbizalmát? Az én férjem egoja biztosan nem sérül, ha én cserélem ki a lámpát. Pedig én nem soha nem akarom "mindenáron" megcsinálni. Az ő egojával inkább akkor van baj, ha ötödször is szólok, hogy még mindig nem csinálta meg:)))

Az a baj, hogy az emancipációból, meg a feminizmusból a legtöbb nőnek kizárólag az jön le, hogy nagyanyáinknak nem kellett dolgozni járniuk, csak a háztartással, gyerekneveléssel foglalkoztak, miközben nekünk ugyanazt kell elvégeznünk, munka mellett.

Pedig az emancipáció nem erről szól.

Ez a felállás, hogy két kereset nélkül nehezen élnek meg a családok, nem az emancipáció következménye, hanem a XX.századi háborúk, gazdasági válságok, politikai-gazdasági-társadalmi átalakulások és újrarendeződések eredménye. És azért az igényeink is mások.

Mindenképpen eljutottunk volna ide, csakhogy emancipáció nélkül, amelyik biztosította a nőknek a lehetőséget, hogy képezhessék magukat, a munkalehetőségeink nagyon szűk körben mozognának.

Mert azért nem egészen úgy volt, hogy nagyanyáink nem dolgoztak. Ez attól függ, nagyanyáink milyen társadalmi rétegből kerültek ki! Ne felejtsük el a szobalányokat, házvezetőnőket, szakácsnőket, nevelőnőket, varrónőket, beteggondozókat, bábákat. És még hosszú a sor! Ha nagyanyáink falun éltek, bizony dolgoztak a földeken, állatot neveltek, kertészkedtek.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy más dolog, ha a rántott csirkének úgy kezdesz neki, hogy veszel a boltból négy csirkecombot, és megint más, ha úgy, hogy megfogod a csirkét a tyukudvarban.

Szerintem szükség van/volt az emancipációra, csak itt is, mint mindenhol máshol az életben, tudni kell egyensúlyt tartani. Értem ezalatt, hogy pl. ne akarjuk mindenáron a párunk helyett kicserélni a lámpát (még akkor sem, ha egyébként meg tudnánk tenni) - tehát ne azt éreztessük vele, hogy emancipált nőként nincs rá szükségünk semmiben! Véleményem szerint azok a régi értékek is nagyon fontosak, hogy pl. engedjük, hogy ránksegítse a kabátot, vagy előreenged bizonyos helyzetekben, amit természetesen meg is kell köszönni neki, hogy érezze, értékeljük az előzékenységét.

Vagy egy szórakozóhelyen, ha még szinglik vagyunk, engedjük meg, hogy a férfi udvaroljon körbe, s ne fordítva történjen ez meg (szerény véleményem szerint, ha egy nő nyomul egy hapsira, az valamiféle erőszakos szerepcsere, elférfiasodás...)

Ez így van! Azért mert egy nő +kivágyik" az állandó otthonlétből, vagy mert emancipálódni akar még nem szereti kevésbé a gyermekeit, a családját.

Egy idő után - amit csak a gyermekkel töltünk azalatt a három év alatt - az ember lánya úgy érezheti megfullad, hiszen a picivel jobb esetben is csak a sarki boltig jut el - én legalábbis így voltam. Rengeteget sétáltam vele, csak hogy ne kelljen otthon ülni a négy fal között, miután már minden házimunkát megcsináltam. Ebbe is bele lehet fáradni. S bármennyire is erős az anyai ösztön, hamarosan bejön a képbe, hogy de jó lenne már dolgozni, új kihívások elé nézni az életben (félreértés ne essék, nem cserélném le azt a három évet, amit a picurkámmal töltöttem otthon, de sokszor már nagyon sok volt a magányból, a bezártságból, jó lett volna kimozdulni, minden értelemben).

húúú, ezt megkaptam.

de valóban, ez egy nagyon összetett téma... Úgy látom, van róla véleményünk..:-)

csak arra céloztam, hogy az emancipáció elég egyirányú, a nő adjon 150%-ot, tegye amit a férfi+ legyen minta anya, feleség, szerető.

A férfi pedig..? Jelenleg csak szenved, hogy, akkor mitől lesz ő a férfi..?

Tehát a tipikus esete, hogy a szép elv (ti. egyenlőség kivivása) kivitelezése bizony koránt sem szült, szerintem, jó, a nőknek annyira kedvező, megoldást.

Igazat adok nagypankának is és caravellnek is. Imádom a gyerekemet, de nem tudnék itthon maradni háziasszonykodni. Nekem ennél több kell. Kell, hogy társaságban legyek, beszélgessek, legyen miért felöltözni, lássam, hogy körülöttem is van élet. Két éve vagyok itthon (a táppénzt is beleszámítva) és néha úgy érzem, hogy teljesen befordultam. Minden nap ugyanaz (és mégis semmi értelme, mert mindig újra kezdődik), nincs kivel beszélgetni, nincs miért felöltözni. Szerintem agyilag is leépültem egy kicsit, nem pörög úgy, mint kellene (persze, hiszen nincs edzve). Az egésznek persze ez a téli hideg sem tett jót, hogy szinte ki sem lehetett mozdulni. Hovatovább ott tartok, hogy ha mennem kell pl. délután valahová, már reggeltől stresszelek, szabályosan fizikai tüneteim vannak (remegés, szívdobogás, gyomorfájdalom). Nem jó ez így. De azért még nem vágyok vissza dolgozni, nem akarom, hogy vége legyen ennek az időszaknak, amikor itthon lehetek a gyönyörű kicsi fiammal.

Én is nagyon boldog lennék egy 4 órás állással, még ha csak 1 évig, a GYES idejére szólna is, mert itthon is lehetnék, ki is mozdulhatnék. Akkor azonban a drága főnökség úgy reagálna, hogy ha el tudom végezni a munkát 4 órában is, minek egy 8 órás főállást fizetni utána is.

Orsinak annyit üzennék, hogy én is ismerek olyan nőket, akik otthon maradtak, de ez nekik így jó. Az olyan nők sosem harcoltak az egyenjogúságukért.

Én többet várok az élettől! Sosem szeretném magam eltartottnak érzeni.

Szerintem manapság egy férfinak 100%-ot, egy nőnek 150-et kell teljesítenie. Ez sok!

Emancipáció: szabad, önállósodott, független.

A nők azért küzdöttek az emancipációért, hogy önállóan dönthessenek az életükről. A XX.század közepéig egy nő elöbb az apjától függött, később a férjétől. Anyagilag is társadalmilag is. Önálló véleménye sem nagyon lehetett, de ha mégis volt, jobban járt ha megtartotta magának. Nem illett egy nőnek férfiak társaságában megszólalni, ha nem kérdezték. Ezeket az apróságokat, gondolom, nem kívánod vissza.:)

Férfiak emancipáltsága? Egy férfi mindig élhetett függetlenül, ha úgy kívánta. Régebb is, ma is.

"éééés az emancipáció nevében ők maradjanak otthon a gyerekekkel,"

Tudomásom szerint M.o.-on is maradhat otthon az apa gyesen. Vagy gyeden. Más országokban sokan élnek is a lehetőséggel. Lásd.Svédország.

"ők pedig hadd legyenek végre egyenlőek velünk, hadd sirdogáljanak és érzelgősen beszélgessenek a barátaikkal..."

:)))

Én nem szoktam sirdogálni a barátnőimmel, beszélgetni szoktam ugyan, nem tudom, mennyire érzelgősen. De úgy tudom, a férfiak is szoktak beszélgetni egymás között, sőt a törvény azt sem tiltja meg nekik, hogy sirdogáljanak.