Kiderült, hogy távoli rokonságban állok egy kétes hírnevű... (beszélgetés)
Meglehet. :-)
Boldog karácsonyt!
Édesapám unokatestvére hazánk egyik miniszterelnöke volt.
Eltávolodtak egymástól már gyermekként, nem tartotta a családjuk a kapcsolatot.
Tehát így se nem szégyenkeztem, se nem büszkélkedtem vele.
Akármilyen volt, az az ő érdeme, vagy érdemtelensége volt, s nem az enyém.
Soha senki nem tudta, hogy szegről-végről rokonom.
Viszont a munkahelyemről egyik minisztériumba mentem, és mondtam meglátogatom a rokonomat, de csak vicceltem, névrokon. És komolyan vették, hiába mondtam semmi közöm hozzá, láthatják, nekem nem jutott dinnyeföld. :D
Ady se pont így gondolta.
A verse azonban csodaszép még így is.
a versből igen,de másból nem-
Nem, nem Rád gondoltam.
Neked nem/sem ismerős egy kicsit sem ez a néhány mondat?
csak nem én voltam?a lányomék,meg a húgomék vannak,senki más.
alányom féltestvére megkereste az olasz rokonokat.udvariasan felelték nem kérnek a magyar rokonokból.
köszönöm az észrevételeket. akkor azt hiszem inkább örülök a rokonságnak, mégha női ágon és távoli is.
Én nekem Bálint Natália a harmad unokatestvérem. De egyébként ha felkutatjuk az összes távoli rokont ötöd unokatestvérekig és azok házastársaikig, akkor átlagosan 1000 körül lehet a létszám, tehát minden 10000. Ember a rokon ebbe az országban, és minden 50000. Ember híres, így azért 20% körül van hogy legalább 1 kisebb minőségű celeb a rokonunk, arra pedig hogy egy mit tudom én milyen díjas színész, a miniszterelnök, házelnök, világbajnok olimpikon akikből lehet hogy csak 10 db van az országba, legyen a rokonunk tényleg csak 1-2%, meg arra is hogy egy középszerű celeb legyen a közeli rokonunk. Arra pedig hogy top 5 legnépszerűbb ember legyen a közeli rokonunk, tehát nem a 100 akárhányadik a sorba, hanem tényleg olyan közeli hogy együtt is lakjunk tényleg csak 1 a néhány százezerhez. De ezek csak hazai sztárok. A világsztároknál ezek a számok kb 100-zal osztódnak. + még kitérek arra is, ha van 20 testvér 20 gyerekkel, 400 unokatestvér jön, és így tovább 20-szorozódik akkor több millió rokonig is el lehet jutni, igaz mindre alig maradna csak egy kézfogásra idő évente a szabaditőt rászánva, ez nem olyan kapcsolat, de nyilván nem mindenki fog neked sorba állni, és nyilván olyan is lehet hogy mind a 64 ősszülő úgy áll hogy vagy sosem lesz gyereke, vagy ha volt is meghaltak mielőtt saját családjuk lett volna, aztán meghalnak a közeli rokonok is, így valaki szó szerint egyedül van, nincs családja, így hacsak nem lesz ő maga sztár, nem találhat a családban sem, mivel neki nincs. Szóval a világsztárokat tekintve 0.000001% és 40% között mozog a dolog, egy hazai sztár esetében 0.0001 és 95% között, szóval ezek igencsak tág esélyek, de az átlag előbbi esetében kB 0.001%, utóbbi esetében 1% körül van a nagyágyukat tekintve. Szóval szerencse kérdése, se szégyellni se büszkének lenni nem kell az ő tetteiért, legfeljebb örülni neki vagy szomorkodni, illetve ha nincs ilyen az sem szégyen, lehet hogy majd lesz, lehet hogy nem, lehet hogy te magad leszel sztár. Ennyire egyszerű.
11 éves koromban hallottam, hogy az egyik második unokatestvérem pornószínész Németországban. Roppant büszke lettem rá, el is mondtam mindenkinek, aki meghallgatott. Mentségemre szóljon, hogy fogalmam sem volt mi az a pornó. Miután megtudtam, lankadt a lelkesedésem, de továbbra is ugyanúgy kedveltem. Bárki is az a rokon, légy büszke rá!
...Csak egyetlenegy emberről tudok, aki megtagadta minden rokonát.
Ő ezt így fogalmazta meg:
Se utódja, se boldog őse, se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek. Nem vagyok senkinek.
(Stb.)
A rokonainkat nem mi választjuk meg.
Az ősök hibáiért, bűneiért az utódok nem vonhatóak felelősségre.
1)a tesztet azért csináltattad, hogy megtudj valamit, ami érdekes lehet
2)kiírtad, tehát büszke vagy rá
3)azért ne legyen senki öngyi, mert pl. az 1800 - as évek közepén egy földesúr másodunokatestvére, aki rokona volt a néhai család kihalt ágának 25 % - os genetikai kapcsolatban állt az akkori hóhérral...
4)mindenki valakinek a rokona, leszármazottja, ha nem így lenne kihaltunk volna
5)tetteidért vállald a felelőséget, a múltból pedig tanulj
Szerintem szégyellnivalód semmiképp sincs, akármit is tett a felmenőd a múltban, az Ő volt, nem Te vagy a felelős miatta. :)
Hogy örülnöd kellene-e, az pedig (szerintem) csak attól függ, hogy Te magad hogyan ítéled meg az illetőt. :)
Én is rokona vagyok egy távoli, ismert, magyar személynek, de én büszke lehetek rá! 😇
További ajánlott fórumok: