Ki szabad menni a természetbe, erdőbe, tópartra? (beszélgetés)
Itt a nagykörúton és a környező utcában rengeteg ember mászkált, főleg, hogy sütött a nap.
Minden korosztály, gyerekesek is, maszkot a fele se hord.
Nekem muszáj volt mennem, kifogytam egy-két dologból. A boltban nem voltak nagyon sokan, de azért voltak, legtöbben szintén maszk nélkül.
Dehogynem. Ma muszáj volt lemennem az MKB-ba, a Mammutba mentem. Az egész plázában a bankfiókokon kívül csak a Vagabond cipőbolt volt nyitva - ott sem járt ember.
A bank ajtaja zárva volt, kijött egy ügyinéző, megkérdezte miért jöttem, türelmet kért és akkor engedett be, amikor az előző távozott. Az ajtóban kézfertőtlenítő, amikor elintéztem, kinyitották az ajtót. Alig láttam embert az utcán.
Hetente egyszer megyek vásárolni, tényleg nem látok nyugdíjasokat az üzletben, és alig van ember a Lidl-ben, viszont tömve van áruval.
A DM ma is tele volt gumikesztyűkkel.
Most voltam egy óra körül vásárolni. Az utcán szinte csak fiatalokat, középkorúakat láttam lődörögni. A boltban is inkább csak fiatalok voktak, a többség maszk, kesztyű nélkül. Összesen 3 idösebb embert láttam, pedig sokan mászkáltak.
Ez pedig nem erdő, nem félreeső heky, nem autóval voltak. Két fiatal lány maszk nélkül futott (futócuccban) a járókelők között.
Tudtommal a "maradj otthon" mindenkire vonatkozik, de a fiatalok boldogan mászkálnak, hurcolják a vírust, terjesztik. Pedig azért nincs rá garancia, hogy ők nem kesznek súlyos betegek!
És másokat sem kéne fertőzniük!
Lemehetne sétálni, igen, este egyedül, csak kinn az utcán, nem ide-oda boltokba bemenni.
Az lehet hogy a fiatal szethurcolja,de neki menni kell dolgozni, Márkának még annyi dolga van, hogy üljön otthon pár hétig.
Nincs több esze a fiataloknak. Ök is csinálnak csoportos bulikat, beülnek sörözni. Aztán hurcolják a vírust szanaszét.
Az, hogy ők nem lesznek olyan súlyos betegek, nem feltétlenül igaz minden fiatalra, ráadásul széthurcolják a vírust.
A ne menj ki rájuk is vonatkozik, meg kellene érteni.
De te az egész családoddal ülsz, nem úgy, mint egy egyedül élő kisöreg esetleg.
Még a börtönben is csak súlyos büntetés a magánzárka. A bezártságba, az emberi kontaktus hiányába is bele lehet halni.
Miért ne mehetne le este vagy kora reggel sétálni, levegőzni kicsit a háztömb körül maszkban? Csak ne menjen közel senkihez. Azért nem kell leordítani a fejét.
Egyébként bírom, hogy most mindenki annyira védené az öregeket. A hétköznapokban meg a most leghangosabbak tojnak rájuk. Nem adják át a helyet a járművön, sőt elfordítják a fejüket, nem segítenek nekik fel- vagy leszállni, stb, stb.
Azért meg lehetne érteni. Ne menj ki, az ne menj ki. Ők fognak hullani, nem a fiatalabb. És a fiatalabbnak most úgy tűnik több esze van, mint az idősebbnek. Tisztelet a kivételnek.
Amúgy meg van telefon, lehet trécselni egész nap. Még aki ért a számítógéphez, az azt is tudja használni.
Én is eljöttem a nagyvárosból, 3 napja 1 szobában ül az egész család a hideg miatt. De nem nyafogunk. És nem is akarunk kimenni. Pedig hidd el nekem is jól esne barátokkal találkozni vagy munkába járni vagy csak úgy sétálni egyet egy plázában vagy a városban.
Az öregnek tök mindegy! Megbolondul egyedül otthon különben. Hát fogja magát és ő is megy. Ha másnak lehet... ezt értsétek már meg!
Egyébként meg így a közeli és ismert kiránduloihelyeken lesz csoportosulás. Mert mindenki más is így gondolja!
További ajánlott fórumok:
- Miért hisznek az emberek a természetgyógyászatban, homeopátiában és más effélében?
- Hogyan szüljünk? Természetes vagy császár?
- Orvos természetgyógyász segít itt Kérdezzetek
- Hiszel a természetfeletti dolgokban és mi a véleményed róluk?
- Mikor lesz végre természetesebb a szépségideál?
- "Yess" (magyar szabadalmú) természetesnek mondott vitaminkészítményekről van valakinek tapasztalata?