Két gyerekkel egyedül (beszélgetés)
Kössz a kérdést! Hát magányosan.
Két kicsi gyerekkel azért sokkal nehezebb!!
Èn próbálom itt önállóságra nevelni a gyerekeket, üljenek neki és csinálják a leckét anélkül, hogy másodpercenként nyaggatnának...
Többször is elmentünk a héten úszni, és közben próbáltam átgondolni, hogy is lehetne ésszerüen szervezni a dolgokat, ill. egyáltalán kibírni.
Nekem a mozgás fontos, hogy a stresszt ki tudjam adni, különben nagyon ideges leszek:)))
Utána valamelyest lenyugszom, megszoktam már gyerekkoromtól.
Meg jobban alszom.
A telet is unom már, olyan macerás kimozdulni...
A férjem minden este kivitte öket sétálni, énnekem ehhez nincs eröm.
A gyerekeknek kevesebb a program, ez kétségtelen. Próbálom a lelkiismeretfurdalást csökkenteni, hogy az apát nem tudom pótolni.
A pihenés pedig nagyon fontos! Nem fekszenek le a kicsik edéd után? Akkor Te is egy kis szabad lélegzethez jutnál.
Nálam ugy van, hogy a pörgés meg a depi váltakoznak sajnos...
Igazatok van.
Elkezdtem dolgozni, tényleg nincs sok idöm morfondírozásra, szaladok ide, szaladok oda...
Munka mellett sokkal jobban ki lehet birni az egyedüllétet, az embert teljesen más gondok kötik le. Ott megfelelni, itthon rendben legyenek a gyerekek...
Ès ha van egy kis szabadidöm, próbálom magamra forditani.
Bizonytalan. Valószínű megy az egész család ha a saját területén sikerül elhelyezkednie, és van már biztos alap. Itthon sajna egyre carabb a helyzet.
Én a gyerekekkel mondjuk könnyebben bírok, mert én voltam eddig is a "rendfenntartó" :D
Próbálj megnyugodni, ne idegeskedj. A te férjed meddig marad? Az enyém talán májusba hazalátogat. Aztán nyáron mi is meglátogatjuk majd a gyerekekkel. A legnagyobb gyerkőcöm máshol tanul, jövőre végez, Ő is menni akar.
Svédországba.
Igen, öneki sem egyszerü. Naponta skypolunk.
Nálam nagyobbak már a gyerekek, iskolások, hát olyan nagyon nem fogadnak szót.
Lazul a fegyelem, tanulás, fektetés, stb...
De érzem, hogy én is idegesebb vagyok, túlreagálom a dolgokat.
A Te férjed mennyi idöre ment ki?
Sorstársak vagyunk :(
Az én férjem szintén nem rég ment ki munka miatt, én itthon dolgozok, 2 óvodás kisgyerekkel vagyok egyedül. Voltunk már hasonló helyzetben, akkor viszonylag jól bírtam, illetve olyan téren, hogy volt időm mindenre, mert gyesen voltam. Segítségem akkor sem volt, most sincs. Hát nem egyszerű. A férjem rosszul viselte akkor is, most még rosszabbul, hogy távolabb van. Melyik országba ment a férjed?
Hát igen.
Nálam nem pánikroham van, hanem ekcéma, már ki is jött. Kinek hogy tiltakozik a szervezete.
Èn esténként ki szoktam menni sétálni.
Most meg azon agyalok, mi van, ha leüt valaki vagy hasonló, a gyerekek meg ott vannak egyedül....
Vagy éjjel: mi van ha betör valaki?
Csupa ilyen komplexusok jönnek elö.
Persze, gondolom, idövel majd alábbhagy ez...
Meghát csak megjön a tavasz:))
Én is voltam így..
Megszokod..
Ami nagyon nehéz, és tényleg szorongásra ad okot, hogy mi van, ha beteg a gyerek.. Mi december eleje folyamatosan vagyunk, mindig valaki. A férjem most ugyan itthon van, de ő egyáltalán nem tud itthon maradni, akármi is van, filmes.. Ott ez elképzelhetetlen. Most is hívott, hogy este 9felé ér haza.. Én hárommal vagyok egyedül..
Szóval mégis valamilyen segítséget kellene intézni. Ha másként nem megy, fizetőset, vagy nagyszülők odaköltözését, vagy nem tudom..
Nekem akkoriban volt az első pánikrohamom, amikor nem volt a férjem, én diplomáztam a Műegyetemen, és elkezdődött a mindenkin végigmenő fofós baci... Azóta küzdök a pánikrohamokkal..
Szóval a végsőkig nem érdemes feszíteni a húrt, nem éri meg..
légy erős, és beszéld meg az uraddal mikor fog hazajönni legközelebb és számold a hátralévő napokat a naptárba!
minden eltelt nap közelebb visz a találkozás hogy, hogy megölelhesd, kitartást!
Hát igen. Mondjuk ezt nem gondoltam.
Egy barátnömnek meg a múlt héten Angliába ment a férje . Kérdeztem, ti nem akartok utána menni? Hát ö aztán nem. Gondoltam, hogy az azért veszélyes, ha a srác elkezdi ott kint jól érezni magát, ugyanis ö magyaroknál lakik.
Az én férjem teljesen egyedül ment és egyedül is lakik. Egyelöre 4 hónapot irt alá. De hosszabbitható.
De nem is értem, hogy birja a Te férjed ilyen sokáig egyedül egy idegen országban? Bátor ember!
Biztos kint jobban megbecsülik.
Nekem a szerelmem most egy hete mint ki, majd nőnapkor várható vissza. Ez az első alkalom hogy ilyen sokat vagyunk távol. Gyerekünk még nincs.
Én tanulok, dolgozok, időhiány az van, de így is nagyon nehéz nélküle. Hiányzik.
Miért nem?
Sok rossz tapasztalatot hallottál róla?
Azt elhiszem, hogy tolódik.
Minél nagyobbak a gyerekek, ez annál nehezebb lehet.
Nagyon nehéz ügy ez.
Gondolom, Ti néha-néha meglátogatjátok öt kint.
"Az volna meglepő, ha nem lenne nehéz."
Köszi a biztatást. Akkor mégiscsak normális vagyok :)))
Korábban is volt már külföldön 1-1 hónapot, de akkor még nem voltak gyerekek és dolgoztam reggeltöl estig.
Tulajdonképpen még élveztem is, hogy ennyire jól birom.
De most én sem dolgoztam már egy ideje...
Ès gyerekekkel egészen más. Most sokkal inkább egyedül érzem magam.
Persze, segitettél: nem én vagyok az egyetlen...
2004 óta éltek külön? Az már 9 éve!
Nekem eddig egy hét telt el...
A szorongásom egyrészt a jelen pillanat miatt van, nagyon erötlennek érzem magam...
Másrészt a jövötöl való félelem, ha nem talál itthon munkát -mert próbálkozik folyamatosam -,
akkor meddig kell külön élni?
Nem akarok neki nyafogni, mert tudom, hogy neki sem egyszerü és azt szeretné, ha itthon rendbe lenne a család.
Ès nem gondoltad, hogy Ti is kiköltöztök hozzá?
Az én helyzetem kicsit más, de azért leírom, háthat segít.
A férjem majdnem két évig volt kint külföldön, és viszonylag ritkán járt haza. Akkor még jó volt, mert még én is ezer dolgot csináltam, kevésbé tűnt fel a hiánya.
Tavaly azonban megint kapott munkát külföldön is, és ez azt jelentette, hogy heti szinten járt ki (szomszéd országba), igaz, csak 2-3-4 napra. Én ezt is nehezen viseltem, mivel már itt van a pici gyerek. Meg aztán apa általában csak péntek estétől volt itthon vasárnap estig. Ha hétközben itthon is volt, akkor meg dolgozott a cég helyi irodájában, alig láttuk egymást.
Akkor én is úgy éreztem, hogy minden rám szakad, mert semmit nem tudott elintézni se, még egy liter tejet se hozott senki, ha elfelejtettem.
Eleinte baromi nehéz volt, de szerintem egy része leginkább fejben dől el: mindig emlékeztesd magad, hogy ÁTMENETI időszak ez, és MI AZ A CÉL, amiért most kénytelenek vagytok így lenni.
Az volna meglepő, ha nem lenne nehéz. Az elhatározásaidhoz próbálj meg visszatérni, akkor könnyebb lesz valamivel. A gyerkőcök ne lássák rajtad, hogy megvisel, mert akkor őket is jobban meg fogja.
Hm..nekem még gyerekeim sincsenek..ettől függetlenül,ha megengeded,véleményezek.
Biztosan borzasztó nehéz lehet,nekem nem menne az,hogy hosszú időre ilyen távol legyek a páromtól.
Egy általános pszichológiai ténnyel tudlak vigasztalni:valószínű,ha elkezdődött a munka,annyi dolgod lesz,és olyan fáradt leszel,hogy nemigen lesz időd gondolkozni,és fogsz tudni aludni.
Az ember belefásul a helyzetekbe,amiről hirtelen azt hiszi,hogy nem lehet kibírni,ahogy telnek a napok,egyszer csak felébred az életösztön(legtöbbekben),és kitalálják,hogy hogy üssék el az időt,vagy hogy oldják a feszültséget.((nem ide tartozik,de jó példa: pl. a megcsalt emberekkel is ez történik,hogy először összetörnek,napokra-hetekre,aztán egyszer csak már egyre több idő van,hogy nem ezen gondolkoznak,hanem élik az élnivalót,oldják meg az adódó feladatokat))
Tudtok beszélgetni a férjeddel legalább skype-n szinte minden nap? Mennyire van messze,és milyen gyakran fog hazajárni?és menyi időre ment el...
Sziasztok!
A férjem hosszabb idöre külföldre ment dolgozni és itt maradtam két gyerekkel egyedül.
Ráadásul március 1-gyel kezdek én is egy új munkahelyen. Semmiféle segitségem nincs, nagyszülök közül aki él, az is távol van.
Legföképpen lekileg érzem terhesnek a helyzetem,
nem tudom, honnan gyüjtök annyi lelkieröt, hogy sikeresen átvészeljem ezt az idöszakot. Miota elrepült a férjem, tulajdonképpen csak szorongok,
egyáltalán nem tudok urrá lenni a helyzeten, alig alszom. Meglepödtem magamon, azt hittem, erösebb vagyok. De hirtelen minden rám szakadt...
A gyerekek szerencsére jobban viselik ezt a kényszerhelyzetet, szakkörök, sport és más programok lekötik öket.
Aki volt már hasonló szituban, attól szeretnék tanácsot kérni, hogyan oldotta meg ezt.
Neki mi volt a legnehezebb benne?
Èrtelemszerüen kérném a férfiakat, hogy ebben az esetben tartózkodjanak a véleménnyilvánítástól, mert ez, ugy hiszem, tipikus nöi probléma.
"Èn a te helyedben.." tipusú tanácsokat sem kérnék, olyanokat kaptam már a barátnöimtöl. Èn is úgy gondoltam, hú, majd ezt fogok csinálni, meg azt, futni fogok minden nap, meg a gyerekekkel eljárunk úszni, de amikor eljött a nehéz helyzet, szertefoszlott a sok elhatározás, tehát ez nem ilyen egyszerü. Aki nem volt benne, az nehezen tudja átérezni.
Ezért lehetöleg azoktól kérnék tanácsot, tippeket, akik ezt már végigcsinálták vagy éppen benne vannak.
Köszönöm a segítségeteket elöre is.