Keressem? Ne keressem? (beszélgetés)
Szia!
Mert csak próbálkozok és nem megy! :(
Mert ezt érzem:
"Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette."
Én már tovább léptem, de ma már hívott, bár nem tudtam felvenni és nem hívtam vissza.
Keressen, ha fontos neki.
Mert tovább lépett!
50 nap!????
Mi a fenét foglalkozol Vele?
50.-ik napja ment el. :(
Nem tudok róla semmit. Bár még mindig van nálam pár -a számára fontos- dolga.
Miért nem jelentkezik érte?
Na, ilyenkor van a galiba. Miért nem lehet az adatlapon minimum azt kiirni, hogy valaki nő, vagy férfi??? Miért olyan nagy titok az??
Ezt sem értem..
Majd keres....
Vagy nem.....
:)
Szia!
Ahogy telnek a napok -nélküle- egyre több apró dologra jövök rá, egyre több kis részlet lett fontos, hogy mit és miért tett akkor.
Szóval most ott állok gondolatilag, hogy volt neki is egy nagy szerelme, ami után én rövid idővel megjelentem, majd neki előjött a régi kedvesével emlékek, gondolatok, amiket magába zárt (valahol érthető módon). Aztán úgy érezte, hogy ő még belé szerelmes, és így kiszeretett belőlem, illetve egy testi adottságom is felnagyítódott, ezzel is mégjobban elzárkózott tőlem.
Illetve időközben szerintem egy kolléganője is csak adja alá a lovat, ellenem.
Próbál 180fokos változást elérni önmagán, de szerintem 32 évesen nem tud kibújni az ember a bőréből. Maximum rövid időre. Na ez a rövid idő mennyi?
Nem tudok igazán tanácsot adni, de elmondom az én esetem.Én nő vagyok. Huszonévesen összehoztak egy sráccal, akit nagyon rövid idővel előtte elhagyott a szerelme. Kölcsönös volt a szimpátia, amiből nálam szerelem lett (úgy emlékszem),nála nem tudom. Akkor azt hittem kölcsönös. Másfél év után feltünt, hogy gyakrabban van elfoglaltsága nélkülem. Rákérdeztem, elmondta,találkozott a régi szerelmével, akitől elborult az agya , de engem is szeret. Akkor én ezt nem tudtam megérteni és elhinni.Elküldtem, és arra a kérdésre, hogy hívhat-e, azt mondtam, nem. Ennek kb. harminc éve, a mai fejemmel már nem zártam volna be kaput véglegesen, a fene megevett, az anyjával beszélgettem és reméltem,megint elhagyja a csaj, ami késöbb meg is történt. Szóval, ma már nagyobb hibát is megbocsátok egy férfinek, és akkor nagyon örültem volna , ha hív és keres.
Van valami hasonlóság, nem ? Remélem kicsit tudtam segíteni.
Köszi, egyébként pont ezért regisztráltam ide, mert a hoxa-t szokta olvasni, hátha rátalál erre és elolvassa magától is. :)
Én nagyon reménykedem benne, hogy tisztulnak az érzései és még mindig érez annyi szeretet irántam, hogy abból újra szerelmet és/vagy vonzalom alakuljon ki köztünk és folytathassuk tovább az életünket.
Mondd el neki,hogy ennek a magában őrlődésnek nem lesz jó vége,ilyenekből szoktak kialakulni a nőgyógyászati betegségek is pl,a mostani averzív érzésen kívül.
van itt a hoxán egy jó topik:a lélek nyelve a betegség.Nézz bele,és ha tudod,mutasd meg neki.nem pont most,még talán hagyd pár napot,hogy egyedül legyen,hátha tisztulnaka gondolatai.
Sziasztok,
Egy kérdésem lenne, tanácsokat várnék. A héten elköltözött az élettársam. 1 éve voltunk együtt és pár hónapja történt egy törés benne amitől megváltozott a kapcsolatunk. Konkrétan nem kívánta a szexet. Én sejtem az okát, hogy mi az. De ő nem beszéli ki a problémát nem mondja ki, inkább magába zárta és őrlődött aminek a következménye, hogy inkább elköltözött. Egyedül akar lenni. Mondja, hogy szeret, meg még vannak tettei is, de a teste becsukta a kaput. Nem kíván más férfit sem az elmondása alapján. Az én gondolatom, hogy megtudta, hogy az ex pasijának gyermeke született és mivel ő is akarta már 2 éve így magát kezdte el okolni most, és magában keresi a hibát, hogy nem jött össze. És fél az újabb csalódástól. Ezért szorong. Találtam rá egy betegség fajtát is, de nem is akart róla hallani. (szexuális averzió).
Mit tegyek? Én nagyon visszavárom, sok mindenre képes lennék, hogy újra együtt legyünk. Tanácstalan vagyok.
egyet értek
egy kapcsolatban a férfinak kell lépnie
idő-tett
mézesmadzag elv
ne hülyíts csak használd az elvet
kedveskedés
és
ŐSZINTESÉG
:)
:D :D :D
szerintem meg keresd meg pár nap múlva,mondd el neki,mit gondolsz,és nagyoon figyeld közben,hogy mi tükrőződik az arcán,meg mit mond.ha még nindig oylan "torpant",akkor hagyd.majd keres,ha benőtta feje lágya,vagy nem.
Én nem értem,mért csinál belőle szinte mindenki büszkeségi kérdést,hogy valakit megkeresni,vagy nem,találkozni,,vagy nem.Biztos,hogy sok lehetőség csúszik el ezen,hogy így gondolkodnak.
Amíg az egyik bizonytalan,addig sztem érdemes találkozót kérni.Sokkal könynebb úgy lezárni valamit,ha mind2 fél érzi,és érti,hogy ott már nincs mit tenni,és nem ilyen bizonytalanságban lézengeni hetekig-hónapokig,és tenni fel utána a 'mi lett volna,ha?' féle kérdéseket.
További ajánlott fórumok:
- SOS, kérlek segítsetek, hol keressem a cicám?
- Keressem, ne keressem? Adjak időt, adjak esélyt másnak? Mit tegyek?
- Pánik vagy máshol keressem a megoldást?
- Pár napja, egy neten talált szövegrészt word-be copyztam. Kellene az eredeti netes szöveg újra, viszont nem találom, hogyan keressem?
- Mit tegyek, keressem vagy fogadjam el, hogy átvertek és kihasználták?
- Hol keressem meg az egeret a lakásban?