Hogyan tudnám elfogadni a lehetetlent? (beszélgetés)

Kedves lusza! Valószinű hogy nem fogalmaztam megfelelően az elöző hozzàszólàsokban. A vigasztalódàssal kapcsolatban arra értettem hogy a gyermekeimmel és a férjemmel töltött minőségi idő segít a gyàsz feldolgozàsàban. Egyébként nem tudom miért gondolod hogy olyan problémàm van amivel nem tudok szembe nézni. Voltak gondjaim ahogy mindenki másnak és mentem tovàbb ahogy az élet kívànta. A volt férjemtől elsősorban az alkoholizmusa miatt vàltam el! Mindent megprobáltam de nem bírtam tovàbb. Valaki írta egy hozzàszolàsban hogy lenne a helyemben. Hát hajrà! Gondolom az előzmények nem fontosak csak a mostani helyzetem! Pedig a múltunk meghatàrozza a jövönket. Tényleg szeretném ha vilàgos lenne a problémàm! Szeretném a lelkemet egy kicsit rendbe hozni és azt hittem hogy ha kíírom magamból és ha érintettektől tanàcsot kérek az segít. Lassan de

azért rendben leszünk. Biztos vagyok a férjemben és tudom hogy így is szeret minket. Nagyon hàlàs vagyok neki és nem fogom hagyni hogy ez tönkre menjen. A gyerekeim is őt tekintik apukàjuknak. Az igazival havi pàr óràt talàlkoznak. Ez az Ő döntése. Kérlek téged ne gondold túl ezt a dolgot. Ez nem dràma hanem gyàsz! Megsirattuk a babóinkat. Elfogadjuk hogy nem lessz közös gyermek. Csak idő kell!

Nagyon megértem a problémádat, hasonlón keresztül mentem én is.

Egy dolgot tudok mondani, ami talán elcsépeltnek tűnik, de van benne igazság: "semmi nem történik ok nélkül". Nekem ez segített túllépni.

Két dolgot mondanék Neked. Az első,hogy ne adjátok fel végleg. Van méhed,vannak petesejtjeid. Ha a 79 a születési éved, akkor még 3-5 évig szülőképes korban vagy. Van még időd. És azalatt összejöhet még az az 500ezer lombikpénz... Ha egy baba 12. hét előtt elmegy,az vagy progeszteronhiány, vagy genetikai rendellenesség. Lombik után elég kemény progipótlás van, szóval Nálad nem az volt. Ez a baba nem lett volna egészséges. A másik meg az elfogadás. Tényleg csak úgy lehet,hogy elfogadod,teszed a dolgod,kitűzölmagadnak célt,csinálsz olyat,amit szeretsz,hálával gondolsz arra,amid van. És igen,ha úgy alakul,hogy nem lesz gyereketek, az mindig fájnifog. Hol jobban, hol kevésbé. De ez van. Amúgy mint mobdtam egyenlőre csak azt kéne elfogadni,hogy egyenlőre nem.

Amúgy a nagyon fájdalmas elfogadásában nekem annyi tapasztalatom van,hogy 5-6 éve vedztettem el azt,akit az életben a legjobban szerettem,kegyetlen körülmények között. Eleinte csak túl kellett élni a napokat,aztán volt,és egyre gyakrabban,hogy örömet leltem bennük. Olyan,mint azelőtt,sosem lesz.

A lombik kapcsolatom meg annyu,hogy nekem csak a mest megt egy spec fajtájával lehet gyerekem, egy született is így, dr 4 hónappal azelőtt,hogy visszamentem volna a kistesóért, a magyar kormány ezt a fajtát ellehetetlenítette Magyarországon, csak úgy a gyerekvállalás támogatásának jegyében.. Én egyenlöre nem akarok abba beletörődni hogy ne legyen tesó,;de szintén anyagi nehézségek vannak,külföld még drágább... :(Amúgy ősszel volt lehetőségem a munkám mellett dolgozni,4 kőkemény hónap volt 1,5 állással + gyerekb(a háztartást nem írom,az szaladt, ha volt időm, inkabb a gyerekre szántam vagy alvásra), de

400 ezer összejött, az már félre van téve erre, reméljük jön még hozzá.

Azért, mert azt írom, hogy új kandúr, az miért lenne lehúzó? Az inkább vicces egy férfira. :)

A drámát is megérteném, ha arról lenne szó, hogy ők ketten fiatalon összejöttek, családra vágynának nagyon, és kiderül, hogy nem lehet gyerekük. De gyanítom, nem húszévesekről van szó. 2 gyerek és komoly egészségügyi problémák után nem érezném tragédiának, hogy nem szülhetek többet. Ha nagy családra vágynék, biztos rossz érzés lenne, de ilyen helyzetben kell a kölcsönös megértés.

Az rossz, hogy a férfinak nincs gyereke, de gondolom ő sem húszéves, inkább negyvenhez közeli vagy azon túli. És milyen szerencsés, mert lett két gyereke. :)

Miért nem tudtál az előbb is így írni? Így egészen más.

Egyébként nem láttam, hogy össznépi drámát csinált volna belőle. Szerintem különfélék vagyunk: van, akinek nem jelent problémát hogy feltegyen a neten egy ilyen intim kérdést - én képtelen lennék rá, de ez nem jelenti, hogy ez vagy az a megoldás jobb lenne a másiknál. Szerintem azt érezted drámának, hogy többször el kellett magyaráznia, mit akar tulajdonképpen, mert többen nem értették, és akkor már olyan benyomást kelt, mintha folyton ezt hajtogatná.

De most már álljon ki ő is magáért, ne csak én...

De mint írtad is, mindent meg lehet oldani. :) Ha nagyon vágynék gyerekre, biztos mindent megtennék, amit lehet.

Ezt kettejüknek kell megbeszélni. Szerintem a férfiakban nincs meg annyira a vágy, hogy mindenképpen (saját) gyereket akarjanak, nekik akkor már inkább a család egysége a fontosabb. És azt nem hiszem el, hogy csak azért, mert a férfi szülei meghaltak, ezért akarna most saját gyereket mindenképp.

Ismerek olyan házaspárokat, ahol a nőnek nem lehetett gyereke, pedig nagyon vágyott rá. Biztos fájó pontja marad ez mindig, de nem csinált belőle egy össznépi bánatozzunk együtt és próbáljuk túlélni tragédiát. Vigyázni kell arra, ami van.

Értettem én, de ha valaki azt mondja a gyerekeiről, hogy ők a vigaszok, akkor ez a "csak" és "is" nem reális, amit írtál.

Szerinted a gyerekeinek milyen lenne hallani, hogy ők a vigaszok, mert nem lehet több gyerek? Most is úgy gondolom, erre a problémára koncentrál, felnagyítja, drámát csinál belőle, mert esetleg más egyéb problémákkal nem tud szembenézni.

Írta, hogy annak idején, mikor az orvosok javasolták a műtétet, ő is akarta, utána pedig azt, hogy a műtét után nem érezte már magát nőnek és a válásának ez (is) oka volt. Pedig nyilvánvaló, hogy ha van valakivel két közös gyereked, akkor nem azért megy tönkre a házasság, mert még nem szülhetsz ötöt. Az új férjével is úgy ismerkedtek meg, hogy neki nem lehet gyereke. (Ha a férje nem jóval fiatalabb nála és még nincs gyereke, akkor a férje sem az a nagyon akarok gyereket típus. :))

Megértem, ha egy nő az új házasságában úgy érzi, hogy ha a férjének még nincs gyereke, akkor szeretne vállalni egy közöset. De nála rengeteg probléma áll ennek az útjába, főleg egészségügyi. Megpróbálták, amit lehet, sőt vannak még lehetőségek.

De úgy hozzáállni, hogy hatalmas drámát csapni belőle, hogy próbálják elfojtani a bánatot és úgy tenni, mint egy normális család, garantáltan ennek a házasságnak is véget fog vetni. Mert eleinte a férje maximálisan mellette fog állni, bánkódni vele együtt, aztán keresni fog olyat, akivel boldog az élet, a mindennapok, nem árnyékolja be folyton a sajnáltatás, és a csináljunk úgy, mintha hatalmas drámákban élnénk. Ilyen egyszerű ez és ilyen életszerű.

Mindenki olyan kapcsolatot szeretne, amiben jól érzi magát, jó hazamenni, együtt lenni a másikkal, a folyamatos szomorúság, rossz érzések megölnek minden szerelmet. Ha gyereket akarnak, és a nőnek nem lehet, fogadjanak örökbe, forduljanak béranyához, megtalálják a megoldást erre. Kérdés, hogy vajon a férj is annyira akar-e gyereket, hogy nagy drámát csinálna ő is, hiszen eleve nem is volt neki, és úgy ment bele ebbe a házasságban, hogy neki saját, vér szerinti nem is lehet majd. Ha neki ez sarkalatos pont lett volna, biztos nem megy bele.

Nem, nem értette. Aki ilyen stílusban beszél valakivel, aki egy nagyon fontos vágyát próbálja elgyászolni, és ehhez segítséget kér, az nem ért semmit. Az ember így nem beszél senkivel, pláne nem ilyen helyzetben.

Amúgy meg nem "csak" ez a fontos neki, hanem ez IS fontos. A többihez nem kell neki segítség, mert azokat örömmel megéli, ide ezt hozta. Mit nem lehet ezen érteni?

A "kandúr" nagyon durva. Ha nem is érted a fórumkiírót, miért nem beszélsz vele tisztességesen?

Ő is tudja, hogy szerencsés, de attól még fájhat neki, hogy ez az egy nem sikerült, pedig neki/nekik fontos lenne. Azt is tudja, hogy ezt el kell fogadnia. A hogyanhoz kérte a segítségünket. Akkor meg mit bunkózod? Vagy a kérdésére válaszolj, vagy maradj csöndben.

Nekem leszakadt a lábam, de végül megmaradt.

Nagy fájdalmaim vannak sokszor, de örülök neki hogy van, mert másnak még ennyi sincs! :) :D

csak ha ezt végiggondolja, akkor talán jobban értékeli azt, amije van.

velem is előfordul, h ha valami rossz történik, arra gondolok, h de emellett mennyi jó van.

Erre szokták mondani, hogy azért, mert másnak rossz, attól nekem még nem lesz jobb.

De tényleg, arra kellene koncentrálni és megköszönni, hálát adni a gondviselésnek, amitek van, és nem arra fókuszálni, ami nincs.

Szeretnék a fórumkiíró helyében lenni!

Nekem is úgy jön le, mintha "ragaszkodnátok" a fájdalmaitokhoz.

Ez előbb vagy utóbb mindkettőtöket megbetegít, és tönkreteszi a házasságotokat is.

Én értem, hogy a férjed a vesztesègei után erősebben vágyott gyerekre, de a vágya jelen esetben kissé irracionálisnak tűnik, mivelhogy téged annak tudatában vett felesègül, hogy sterilizáltattad magad, és a gyermekvállalás kockázatot rejt számodra. Lentebb írta Guruljka, hogy igaz, hogy a babát elvesztettètek, de a trombózis miatt te is meghalhattál volna. Talán fel sem fogjátok a férjeddel, hogy milyen szerencséd volt! Ha nem lett volna, akkor az egy újabb veszteség lett volna neki...

Nem azt mondom, hogy ne sirassátok el az elvesztett babát, mert ezen túl kell esni - és túl is kell lépni.

Azzal hogy így dédelgetitek a veszteségeket, senki nem fog visszatérni a halálból, sajnos.

Ha már végképp nincs meg az anyagi fedezet arra, hogy tovább folytassátok a lombikprogramot, akkor nincs mese, bele kell nyugodnotok, hogy ez a hajó sajnos elment...

Ha mégis lesz rá pénz, én a helyedben akkor is erősen megfontolnám, hogy mekkora kockázatot vállalok! Nem törvényszerű, hogy legközelebb is baj lesz, de a vetélés és a trombózis lehetett akár egy figyelmeztetès is, amit nem árt szem előtt tartani!

Attól miért érezze magát valaki jobban, mert más rosszabb helyzetben van nála? :) Mindenkinek megvan a saját keresztje, ahogy mondják.

Nem az a gond, hogy most padlón vannak, és el van keseredve, hanem hogy ilyeneket mond már, hogy megpróbálnak úgy tenni, mint egy normális család, meg titkolják a bánatukat. Ami nekem azt mutatja, hogy valami más van a dolgok mögött, csak annyira erre akarja fogni, és a férjét is belevonja ebbe, hogy legyenek együtt a nagy tragédiában.

Holott a férjével így ismerkedtek meg, így fogadták el egymást, csak ő mindenképpen szülni akarna a férjének "köszönetképp". Én meg úgy érzem, ezzel akarná bebiztosítani magát, pedig ha szeretik egymást, erre nincs szükség (és nem is lehet ezzel). A férje így szerette meg, így vette el, hogy nem lehet több gyereke, nem hiszem, hogy most hirtelen nagy tragédiaként fogná fel ő is. Miközben lehet örökbe fogadni, nevelőszülőnek lenni, béranyát fogadni stb., ha minden kötél szakad.

Szerintem túldrámázod, és ebben tönkre fog menni a házasságod. Van két gyereked, tudtad, hogy nem lehet több, így fogadtátok el egymást. A férjed is tudta. Felcsillant a lehetőség, hogy talán mégis megpróbálhatjátok. Biztos vagyok benne, hogy az orvosok megmondták, milyen esélye van ennek, mire számíthattok. Nem sikerült, érthető a nagy csalódottság.

De te úgy viszonyulsz ehhez, mint egy hatalmas tragédiához, pedig ez volt az alap felállás is. És ha annyira de nagyon akartok gyereket, vannak lehetőségek. De mintha bele akarnál ebbe bújni, a nagy tragédiába. Biztos, hogy nem valami más probléma elől menekülsz, menekültök, hogy erre fókuszáltok inkább?