Hogyan lehetne ezt a felfogást megváltoztatni? (sport, mentális egészség, szorongás) (beszélgetés)

Látod a problémát, ez fél siker!

Kérj segítséget, a szeretteid melletted állnak, merj beszélni.

Egy nagy ölelést küldök és kívánom neked a legjobbakat!

A legjobb szívvel mondom hogy keress egy olyan szakembert, aki jártas az evés-zavarokban, testkép-zavarban és addikcióban.

Az, hogy felismerted, hogy baj van, hogy kényszeres vagy, hogy nem tudod bizonyos feltételek megléte nélkül élvezni az ételeket, a szabadidős tevékenységeket, hogy az elért eredmények mellett még sem tetszel magadnak, dtb. Egyszóval ezek a félsímerések nagyon jók, ez az első lépés. a második hogy segítséget kérsz szakembertől, hogy újra élvezhesd az életed, visszanyerd a függetlenségedet!

Kellene keresned egy szakembert, aki helyreteszi a gondolkodásod. Ami egyébként Mo-on igen nehéz.... De kérj beutalót a házidokitól vagy keress magán orvost. Próbálkozni kell, hisz magad is felismered, hogy ez nincs rendben!

Segíteni így szerintem nem fog tudni senki, hiába mondunk mi bármit ismeretlenül.

Az nem lenne baj, hogy odafigyelsz az étkezésre, mozgásra és lelkiismeret furdalásod van, ha nem sikerül egy nap. Sztem ez minden diétázó megéli. De az már baj, hogy lemondod a családi programokat és a barátiddal sem mész kikapcsolni! Esetleg nem gondolkodtál abban ,hogy életmód tanácsadó, edző legyél? Mert nagy motivációt adhatsz másoknak, hisz Te vagy az élő példa! Tudod mi működik mi nem. Talán akkor Te is jobban éreznéd magad és elfogadnák a sikeredet, hisz másokon segítesz.

Azt a részt nem értem, hogy megszállottan számolod a kalóriákat, de ha más nem látja, akkor megeszed a csokit? Ez nem ellentétes egy kissé?

Amúgy nem nyitottál már erről egy fórumot, nagyon megegyezik a két történet, mármint a fogyás és megszállottság része...

Sziasztok!

Az elmúlt 2 évben nagyon megváltozott az életem, konkrétan 180°-os fordulatot vett.

Sosem sportoltam, gyakorlatilag a focin kívül nem volt semmi. Alacsony vagyok, és nagyon el voltam hízva, 170cmhez több, mint 105kg voltam.

Rengetegszer próbáltam lefogyni, de az áttörést 2020 novemberében értem el. 8 hónap alatt 35kgtól szabadultam meg. Ezután megtaláltam a sportomat, a testépítést.

Minden egyes héten kivétel nélkül 5x lejárok edzeni, bármi történjen. Imádom ezt csinálni, konkrétan ennek élek jelenleg, viszont kezd átmenni egy negatív irányba ez.

-Képes vagyok csak erre fókuszálni és minden mást háttérbe helyezni. Megszállottan számolom a kalóriát és, ha 1 nap nem úgy alakul, ahogy kellene, rosszul érzem magam.

-Képes vagyok 3 óra hosszát sétálni megállás nélkül futópadon egy szálkásításos időszakban (fogyás), az edzőteremben volt, hogy 5 órát eltöltöttem.

-Képes vagyok családi programokat lemondani az edzés miatt.

-Képes voltam idén karácsonykor és bármilyen ünnepi napon nemet mondani bizonyos ételekre és nem élvezni azt a pár napot a családdal csak azért, mert nem akartam elrontani a diétám.

-E mellett valószínű étkezési zavar is kialakult nálam. Ez abban nyilvánul meg, hogy félek mások előtt "rossz" ételt enni, mert tartok tőle, hogy mit fognak rólam gondolni, hogy ilyeneket eszek. Tegyük fel, ott egy csoki az asztalon és a szüleim a konyhában vannak, akkor nem eszem meg. Ha viszont kimennek, vagy senki sincs ott, megeszem. Ez nem normális szerintem.

-Testképzavar szintén van. Undorodom magamtól. Nem az van bennem, hogy 35kgtól megszabadultam és boldognak kellene lennem, mert például nem 150/120 átlag vérnyomásom van, hanem az van, hogy elégedetlen vagyok. Teljesen rossz az énképem, szerintem képes lennék 1000 kalóriát enni naponta cserébe azért, hogy jobban nézzek ki.

-Több napig szorongok azért, mert a mérlegen többet mutat a szám, mert félek, hogy visszajutok ugyanoda, ahol voltam.

-Valami miatt túl nagy bennem a megfelelési kényszer. Számít mások véleménye, még olyanoké is, akiket nem is ismerek. (Bár ez szerintem amiatt van, mert a kinézetem miatt rengeteg atrocitás ért általános iskolában (nem csak szavakkal..))

Úgy érzem, hogy ez nem normális. Nem normális hogy ennyire függök ettől, az edzéstől, az ételektől és mások véleményétől.. Nem normális, hogy lemondok családi programokat, nem megyek el haverokkal sehova, hanem csak az edzés, kaja, alvás. Ennyiből áll az életem..

A vicc pedig most jön: Nem szeretnék versenyezni, nem szeretnék testépítő színpadon állni, simán csak egy hobbi sportoló vagyok. Azaz, kb fele ennyi odafigyelés is elég lenne. Szerintem még a versenyzők sem ennyire fanatikusak, mint Én..

Örülnöm kellene, mert lefogytam, és találtam egy hobbit, ami boldoggá tesz. De mentálisan ha valaki megkérdezné, hogy mikor voltam boldogabb, akkor, amikor kövér voltam, vagy pedig most, na arra nem tudnék őszintén válaszolni...

Mi a véleményetek erről?