Hogyan hozzam vissza a vágyat, a tüzet a kapcsolatunkba? (beszélgetés)

Szia!

Nagyon sajnálom, hogy megbetegedtél. Nem tudom, milyen rák, de ne add fel, mert a rákból is van gyógyulás!

Egyébként ezt olvasgasd az elejétől, éppen a te problémádról van szó benne és sok-sok okos praktika :-)

Hidd el, érdemes elolvasni min. az első 100-150 hozzászólást, de többet is.

[link]

Szia Viki!

Nagyon sajnálom, hogy így alakult az életetek...

Èn együttérzek Veled!

Sok erőt és kitartást és egy szebb, boldogabb jövőt kívánok Nektek!

Szia, ne haragudj, de miért mentél még hozzá feleségül, ha már 2 éve tartott a krízis? Amikor ennyire nem javul semmi, talán nem az esküvő a legfontosabb. De ezt ti tudjátok, ti döntésetek, csak felmerült bennem a kérdés...

Nagyon sajnálom a betegséget és drukkolok, hogy sikerüljön minél hamarabb meggyógyulni, hiszen még fiatal, fiatalos vagy, előttted van még legalább ennyi év.

Azért a párodat semmiképp nem okolnám a kialakulás miatt, mert ha ennek lelki okai is vannak, végülis te döntöttél úgy, hogy vele maradsz, annak ellenére, hogy ez már így megy 3 éve, nemhogy valamit változtattál volna rajta. Ami a kapcsolatot illeti, ő is kiléphetett volna belekényelmesedés helyett, de még ezt sem gondolnám, hogy bejátszik mint rák okozó.

Amit nagyon sajnálok még, az az, hogy már te is eljutottál oda, hogy ha ő nem kívánja, akkor most már te sem, de nem jól éled meg ezt sem, mert csak csalódottságból fakadt reakció a tied. És ebben a szituban házasodtatok össze.

Őszintén szólva, azt gondoltam, hogy végül jó vége lett, és azért nem írtál már erről ide, nem gondoltam volna, hogy ez elhúzódik ennyi évig.

Az, hogy a betegséged ellenére mit sem törődik veled, nagyon nem szép dolog, így egyedül is meglennék, komolyan, ha elképzelem, hogy mit tennék, ha rákos lennék, és a másik nekiáll tévézni naphosszat, hát tudod ki mosna, főzne rá, akkor inkább egyedül lennék, hiszen semmi hasznomra nincs a jelenléte, sem lelkileg, sem a gyakorlati dolgokban.

Ha meg döntésre kéred és ő habozik, akkor bizonyítsa be, hogy tényleg maradni akar.

Ezt a cikket én is írhattam volna egy-két dolgot kivéve. ...

Vissza olvasom az akkori üzeneteinket. Olyan érzéki és pajkos...volt... :(

Igen, az első gondolatom nekem is ez volt, de ma már tudom, hogy nem így van. Biztos.

Ráadásul köztünk a szex mindig fenomenális volt, és ezt nem (csak) én mondom, hanem Ő is, sőt Ő állítja, hogy soha senkivel nem volt ilyen bensőséges és izgalmas is egyben, mint velem.

Amikor eljutunk odáig, hogy együtt vagyunk, akkor mindkettőnek ugyanolyan nagyon jó, érzem rajta is...Megbeszéljük, hogy ezt sűrűbben fogjuk csinálni...aztán mégse. Egyszerűen a stressz billentette ki, és emiatt a vágy is erőtlenné vált.

Tudnám, ha lenne valakije, egyszerűen érezném...Minden szabadidőnket együtt töltjük, és igényünk is van a másik társaságára. A kommunikációt visszahoztuk már jobb szintre, a szex is javult már sokat...A kettő ugyanis kézen fogva jár szerintem.

Látom a szemében a csillogást, hogy büszke rám, ha megbámulnak a férfiak az utcán, és egyre jobban tetszik ahogy rám néz...majdnem úgy mint régen. :)

Én hiszek benne, és bármit megteszek érte!

Ráadásul nálunk öregasszony az egyik szomszéd, a másik 7 hónapos terhes...:)

Veletek mi lett? Megjavult a szex, elváltatok, vagy maradt minden a megcsalós formációban?

Szia! Azt hiszem, hogy egy ilyen helyzetből nem könnyű visszatáncolni. Sőt, nagyon nehéz. Azzal hiteget, hogy majd minden jobb lesz, ugyanolyan, mint volt, de én ebben nem hiszek. Bennem már kételyek vannak, kétség, és sok más hasonló negatív gondolat érzés formájában...Nektek úgy látszik, hogy egyenlőre normalizálódott a helyzet. De mi kellett hozzá? A sokkos állapot? Egy féltés, hogy örökre elveszíthet. És akkor ha valódi volt a probléma, akkor most hogy hogy megoldódott egy csapásra? Nagyon sok kérdésem van, és nem tudom vele megbeszélni. Ha elkezdeném ezt a témát, lekiabál, ideges lesz. Így viszont nekem nem jó. Én nagyon türelmes vagyok, nem tudom hogy jutottunk el idáig, nem érzem magam rondának, de ezek szerint ő mégsem tart kívánatosnak. És nekem már mindegy, hogy valójában miért. Ha beszélne velem erről, talán türelmesebb lennék, és talán megérteném, talán tudnék segíteni neki a "gyógyulásban". Bánt, és rosszul esik, hogy nem fordul hozzám, még akkor sem, ha én kérem rá, mert nem csak ő szenved, hanem én is. Már nem csak ő "beteg", hanem lassan én is. A lelkem már nem bírja. Iszonyat erőt próbáló.

Azért örülök, hogy írtál, és hogy neked legalább normalizálódott a helyzeted. Vigyázz magatokra!!

Epp ezert lyukadok ki mindig oda, hogy ez is egyfajta zavar. Elhiszem, hogy felall neki, ha mar ott vagytok. Na de megsem all fel neki, ha meglat csipkes bugyiban. Es ez mindenkeppen a libidora vezetheto vissza, vagyis nem fogsz olyan csint latni a szemeben mert egyszeruen nincs neki spontan merevedese, ha teged csinosan lat. Es nem azert mert nem vagy csinos, szexi, kivanatos stb. Hanem azert mert neki problemai vannak a libidojaval es kesz.

Van olyan, hogy napkozben csak ugy felall neki a semmitol? Nincs, maskulonben rad maszna, folyton a seggedben logna. Egy fiatal sracnak meg gyakorlatilag szinte egesz nap az ilyeneken jar az esze, mert EZ egy egeszseges libido.

En nem tudnek ra gyogyszert, az egyetlen gyogyszer az, hogy minel tobbet massz ra te, hiszen ahogy irtad, akkor mar siman megy minden:)

Szerintem ragaszkodik o hozzad, de nem tudja megjatszani, hogy huu de szexelhetnekje van, ha egyszer nem, es nem tudja megjatszani, hogy tele van vaggyal, ha egyszer nincs tele. Te azt varod, hogy megcsillanjon a szeme, de erre nem letezik kapszula es nem lehet megjatszani. Most erre mi mas tanacsot lehetne adni? Erre nincs recept. Aki pedig nem elt at hasonlo krizishelyzetet, nem tudja megmondani, hogy hogy oldotta meg, nem? Tehat ne higgy senkinek, aki nem jartas vagy ha jartas, nem tudta megoldani mert kilepett a kapcsolatbol=inkompetens a kerdesben

Szóval, lehet, hogy nem voltam érthető teljesen. A párommal szeretjük egymást, együtt akarunk lenni. Nagyon sok izgalom, költözés, munkahely nélkülözése, váltása stb...hatására - valószínűleg - egyre ritkábban szexelünk. Engem nagyon bánt, hiszen együtt fergetegesek vagyunk. Senki nem kövér, mindketten sportosak vagyunk, sőt sportolunk. Ő edz, én futok, edzek. Csipkés bugyijaim vannak, nem hagyom el magam soha. Itthon sem nyúlott cuccokban vagyok.

Együtt akarunk élni. Azért írtam ide, mert megoldásokat keresek....Gyógyszert, orvost, tanácsot, bármit...valaki esetleg a saját tapasztalatait ha megosztaná velem. Ő túl büszke ahhoz, hogy ezt túlbeszéljük, és ahhoz is, hogy más segítségét keresse. De én nem hagyom annyiban!

Tehát nem az a gond, hogy "nem áll föl", ha elkezdjük akkor abban van minden. Még több is. Csak ritkán kezdjük el. Mintha sosem lenne megfelelő rá az idő.

Szóval, igaziból nem annyira olyan tanácsra van szükségem, hogy milyen színű vagy fazonú legyen a bugyim, vagy hogy elhagyjam vagy ne. Nem is a technikai részletek érdekelnek...Ha odáig eljutunk, akkor jön aminek jönnie kell, vagy amit megkívánunk. ELKEZDENI NEHÉZ.

Én azt szeretném kivárni, hogy eljusson arra a pontra, hogy kíván. Mert nekünk nem magával az aktussal van a baj, hanem azzal, hogy sokkal ritkábban jutunk el odáig, mint amennyire én szeretném, mint ahogy volt idáig.

Próbáltam már, kezdeményeztem, hidd el, ez nem annyira jön be...de mindegy, majd meglátjuk.

Egyébként a kezdeményezés sem gond, csak szeretem azért a másik szemében látni azt a kis bátorító csínyt, vagy valamit....Anélkül már volt részem elutasításban. Volt olyan is amikor sikerült. Szeretjük egymást. Megoldást keresek a vágy elvesztésére. Azért nyitottam ezt a cikket. Hátha valaki már volt ilyen helyzetben. Nem az a kérdés, hogy elhagyjam vagy ne hagyjam, itt még nem tartunk, és nem is akarom.