Hétköznapok sztárjai... (ami a bulvársajtóból kimaradt...)

Már az első oldalon megtudhattam, hogy X.Y., ki nagy színésznő (lehetett volna, ha nem téved el valamerre az igazi színészethez vezető göröngyös útvesztőben), bájosan mosolygós arccal tudatta országgal-világgal, hogy anyának érzi magát. Huhh, nem semmi! Persze nem tették hozzá, hogy rajta kívül a világ még mely pontján sóhajt fel pármilliócska nő, ugyanígy, s talán mélyebb áhitattal... és én itt megemlíteném azokat az "ismeretlenarcú" hölgyeket is, akik évek óta várják, hogy "nemtudomelhinni" szemekkel elsuttoghassák, meg azokat is, akik soha nem élhetik át ezt a csodát, de még hisznek benne, hogy egyszer... talán...

Amikor én szültem első csemetémet, minden újság címlapján az állt, hogy Z.Zs. énekesnőnk (kinek mellei már 12 évesen akkorák voltak egyenként, mint a feje, csak éppen nem biggyesztgetett azokra is olyan kis helyes, piros, antennás svájcisapkát), éppen világra hozta első picinyke gyermekét. Még emlékszem a világraszóló hírre: "...s mikor gyermekét először ölelte magához, csodával határos módon megeredt a teje..." Oppá! Essesemmi! Piedesztálra emelték ezen nagy esemény hallatára!!! Arról bezzeg egy lap sem emlékezett meg, hogy én szülés előtt csábító kínmosollyal vonszoltam magam szobáról-szobára, úgy, mint egy "egypupú szobateve", és szüléskor sem készültek képek rólam, pedig milyen helyes lehettem, amikor elküldtem mindenkit a fenébe!:) És képzeljétek, nem voltam kisminkelve!!! És a hajamat sem csinálta bondorkásra egy mesterhajfodrász sem!!! Lehet, hogy ez volt a baj? S csüngtem a "tejfejőgépen", mint gyümölcs a fán...

"No martini! No party!" Ahhha. Dzsorzs Klúni kellene hozzá, hogy nekem jó bulijaim legyenek? Fenébe! Ha én ezt tudom! Mindjárt könnyesre sírom a kispárnámat! Bár nem hiszem, hogy az én partyjaimhoz kellene más, mint pár spontán összeverődött haver, Jééégeeer!!!, és zene, zene, zene. Meg sör. Hektószámra. Meg póker. Hajnalhasadtáig. Klúnit kihagynám, bocsika!

"B.C. eldöntötte, hogy esküvőjét "titokban", a Bahamákon, egy csendes szigeten tartja, meghívót is csak párszáz kiválasztottnak küld..." Hmmm! Az én esküvőm is csendes volt, leszámítva az egymás torkának ugró rokonságot, a "mostkellelindulnideholaleendőférjem" felkiáltást (el is késtünk simán), "fenébe, minek dobálnak rizzsel, most vakaródzhatok egész este, mert a ruhám derekában landolt minden szemcse..." hörgéssel (ennek eredménye viharos gyorsasággal, 9 hónapra rá megszületendő első gyermekem lett - lásd. "Mire jó a gyorsrizs..." - Kugli rákeresés!). Egy ciffenet se sok, nem volt írva róla. Pedig jó buli volt!

"L.M. tegnap saját házimozijában megtekintette legelső filmopuszát, és könnyeket ontott..., saját magáért..." Bezzeg arról nem szólt a fáma, hogy a kicsinyeim első, csetlő-botló lépegetéseit, szülinapitortába merítkező mancsait, ovisballagásukat, iskolás farsangjaikat, sulis ballagásukat, szalagavatójukat, "ekkorahalatfogtam" mozdulatukat megörökítő videókazetták "liláranézetten", kincsként halmozódtak fel a polcon, átmenekítve az Ő gyerekeiknek az elszálló pillanatokat. És milyen jókat tudunk rajtuk nevetni, könnyes szemmel. És még hány polcon állhatnak mások otthonában ilyen "elröppenőmozdulatos" kazetták...

"F.G. édesanyja sajnálja, hogy fiából csak a jogdíj maradt rá..." Ühümm! A második emeleten lakó Bözse néni is sajnálja, hogy nem ízlett a hajnalban "elkezdettalkotni", majd "félnaponát" főzött-sütött ebéd, hanem nyammogott rajta a család, akiket két év után sikerült összekloffolnia, mint a rántás előtt lévő húst, és felemlegették, kire hagyja vagyonkája maradványait, egyikre az étkészletét (vigyázz, a múltkori összeröffenéskor is eltörted a szószos tálat!), másikra a "zacibahordásból" megmaradt ékszergyűjteményét, csak kisunokája kérdezte meg, hogy "nagyi, megkaphatom azt a sok-sok levelet, amit még a nagypapi küldött neked, amikor udvarolt?".

És megemlíthetném Lajcsi bácsit, aki a szeretetotthonban várja, hogy valamikor meglátogassák, Csicsó nénit, aki a sült rántottbékacombra vár, a világ összes "elsőpattanástól" szenvedő tinídzserét, sokezer, menszeszért imát mormoló, "szüzességvesztett" leányzót, "elsőnumerára" vágyó ifjoncot, a "csodapasira" váró, "gyermekét egyedülnevelő" harmincasokat, a "kamaszkorom legszebb nyarát" kántáló negyveneseket, a "ráncaikat szerető, de még mindig fiatal" ötveneseket, a "felteszem a lila kalapot és megyek, meghódítom a világot" hatvanasokat, az "életüketvégigdolgozó", s most "nyögdíjukra" váró hetveneseket... mind-mind címlapra kerülhetnének... de ők nem fontosak, ők átlagemberek, kit érdekel, hogy mi is történik velük "unalmas" napjaikon.

Engem érdekel/érdekelne... Kellene egy újság, amiben ezeket olvashatnánk. De rajtam kívül érdekelne bárkit is?...

Széljegyzet:

Hozzászólásként írta festőművésznő barátnőm a következőket:

Kedves barátaim

Immár itt a leltár

Esélytelen a létem

Nem vagyok szilikonos mellű

Nem vagyok leszbikus

A családomat el nem adom

/Holmi tv társaságnak

Igaz meg se vennék/

Nem vagyok senkinek a babája

Én az vagyok akinek 30 éve egy párja

Nem is lesz belőlem

Már

Semmi.

Nem is

Fognak

Észrevenni.

Tán a fejem sem üres egészen,

Kezembe is erő lészen

Még sem kellek ennek a világnak,

Hol a talmi élet az üdvözítő

Hol az a fontos ki-honnan jő

Mi zörög a tárcában

Ez a lényeg...

... és milyen igazad van Nóra drágám... :)