Hatodik érzék

Pár évvel ezelőtt egy este rám tört a sírhatnék. Még mondtam is tesóm barátjának, hogy valami nem stimmel, nem tudom miért sírok, csak azt, hogy valami rossz fog történni, ő nyugtatott, biztos csak rossz napom van és ne aggódjak, nem lesz semmi baj.

De csak nem akart elmúlni ez az érzés, amit olyan nehéz leírni, szinte lehetetlen.

Nagy nehezen elaludtam, aztán másnap...

Írtam már régebbi cikkeimben, a szüleimről. Arról hogy ittak.

Ebben az időszakban józanok voltak, dolgoztak, nem volt semmi gond.

Semmi előjele nem volt, hogy baj történne, csak az én előző napi sírásom, a rossz érzésem.

Estére totál részegen vittem őket haza...

Akkor már tudtam, hogy nem volt véletlen az előző nap, mintha valaki fel akart volna készíteni az elkövetkezendő rémálmokra, mindarra, ami azután a nap után fog történni, mikor én hazaviszem a szüleimet részegen.

Mindig is hittem benne, hogy a jó Isten fogja a kezeimet a bajban, a legnagyobb szörnyűség után is, hogy következhet jó.

Az elkövetkezendő időszak valóban borzalmas volt, édesapámat majdnem elvesztettem, és ehhez kapcsolódik még egy kis történet.

Anyukám egyik nap totál részegen úgy döntött, hogy begyógyszerezi magát. Nem szólt róla senkinek, én pedig akkor nem éreztem előre, hogy baj lesz.

Egyszer csak nagy rohanva beállított a legjobb barátnője, és elkezdte kérdezgetni, hogy minden rendben van-e, csinált-e valamit, mert egyszer csak rájött egy érzés, hogy azonnal ide kell jönnie.

Anyukám akkor mondta el mit tett, és sürgősen hívtuk is a mentőket, még idejében. De ha akkor nem lép be az ajtón a barátnő, ma már nem lenne anyukám...

Úgy néz ki, hogy akik közel állnak egymáshoz, nem csak napi szintű érintkezés van közöttük, a lelkük is összhangban van. A mai napig nem tudom, én akkor este miért éreztem meg, hogy baj lesz, és anyám barátnője honnan tudta, hogy jönnie kell. Nem is akarom megérteni, úgy gondolom, fentről mégiscsak van valaki, aki figyelmeztet.

Köszönöm annak, aki elolvasta a cikkemet.