Harag elengedése (beszélgetés)

Valamit félre értesz.

Én a te esetedet próbáltam úgy írni, mintha nekem kellene végig csinálnom valami hasonlót, azaz ha valaki ilyen lenne a környezetembe, akkor:

"Simán együtt vagyok velük, beszélgetek, nem állok le vitatkozni egyikkel sem. Ha mesél valamit, akkor bólogatok, mosolygok. Mivel tudom, hogy őt nem érdekli mi van velünk, ezért nem is terhelem azzal, hogy mesélek neki magunkról;)"

Azaz, mennék hozzájuk, hiszen a férjem rokonai, de csak semleges témákról fecserésznék.

Sziasztok!

A harag elengedésével kapcsolatban már írtam a 20. hsz-ban. Rájöttem, hogy van néhány elképesztően jó mondás ezzel kapcsolatban (az itt elmondottakon és olvasottakon kívül).

A munkahelyemen a következő mondás van a haraggal kapcsolatban:

„Mit ér a harag hatalom nélkül”.

Van egy másik jó is, amit itt ismeretem meg, PöttyösPanka-nak köszönhetően (az adatlapján), amit nagyon köszönök, nagyon tetszik:

"Ha haragot dédelgetsz, az olyan, mintha mérget innál, és azt várnád, hogy a másik haljon meg." - Buddha

Szép napot Mindenkinek,

Üdv.

Anyós vagyok én is, és (a menyem viselkedése alapján nyugodtan levolhatnám a következtetést) - hülye.

Bocsánat a sarkos fogalmazásért, de - nyilván - van az éremnek egy másik oldala is.

Ha családon belül az emberek nem a békés együttélésre törekszenek, akkor nagyon könnyen eljut (a család) oda, hogy ez-is-hüle-meg-az-is-hüle.

Haragot nem, de igyekszem nem felejteni, nehogy (újra) kihasználjanak.

Nehezen engedem el a dolgokat, a haragot is, és igaz: magamnak ártok vele. Ezért próbálom mihamarabb lezárni.

Régen azt tartották, hogy a harag rossz tanácsadó.

(Amíg a harag, az indulat irányít bennünket, nem vagyunk képesek értelmes döntést hozni. Megtapasztaltam.)

Újabban - egy jó döntés következtében -, bármilyen abúzus is ér, igyekszem leküzdeni magamban a haragot. Ez nem jelenti azt, hogy úgy teszek, mintha nem történt volna semmi. (Mert ami megtörtént, az megtörtént.)

Az olyan embereket, akik okot adtak a haragomra, elkerülöm. Ez alól kivételt képeznek a családtagok. Velük kapcsolatban mérlegelem, hogy megéri-e az, hogy megszakítsam a kapcsolatot a haragra okot adó személlyel.

(Az az érzésem, hogy ez a hozzáállás leginkább ahhoz hasonlít, amit Channa ír a 17-es hozzászólásban.)

Tény, hogy sokkal egyszerűbb lett az életem azóta, hogy ilyenformán viselem a "megpróbáltatásokat". :-)

Bennem alapvetően változott meg minden a haraggal kapcsolatban. Mikor a feleségem otthagyott (a születésnapomon tette ezt), azt mondtam Neki, hogy ha találkozom Vele az utcán, akkor átmegyek a másik oldalra. Rá vagy úgy 7 évre történt, amikor így összetalálkoztam Vele, de persze nem mentem át; helyette inkább szépen elbeszélgettem Vele és ez jóleső érzés volt.

Ez, és ehhez hasonlóak rádöbbentettek, hogy alapvetően rossz volt a gondolkodásom és hozzáállásom. Tulajdonképpen a harag egy rossz lenyomatot hagyott bennem, ami emésztett és szó szerint mérgezett is. Később is bebizonyosodott, hogy sokkal jobb elengedni, és az nagyon jól eső érzéssel tölt el mind a mai napig, hogy senkivel szemben nem táplálok haragot.

Egyet nem veszel figyelembe, hogy simán el lehet engedni a haragot úgy is, hogy nem bocsájtasz meg. Sokszor pont attól leszel boldog, hogy nem emlékezteted magad a frusztrációra az egyén által azzal, hogy totál kizárod az életedből.

Ez az "aki nem bocsájt meg, az megsavanyodott, gyülőlködő ember lesz" egyszerűen marhaság....

Én nem szoktam foglalkozni az ilyenekkel. Simán együtt vagyok velük, beszélgetek, nem állok le vitatkozni egyikkel sem. Ha mesél valamit, akkor bólogatok, mosolygok. Mivel tudom, hogy őt nem érdekli mi van velünk, ezért nem is terhelem azzal, hogy mesélek neki magunkról;)

Én simán mennék anyóshoz, mintha mi sem történt volna.

Nem hoznám szóba a történteket.

Persze, te csak akkor tedd ezt, ha szeretnél velük időt tölteni. Én a férjem miatt simán képes vagyok bármire.

Azt írod, hogy 22 év után. Akkor ez előtt jó kapcsolat volt, ha jól gondolom. Tényleg a kukába kell dobni?

Valakinek muszáj annyira intelligensnek lennie, hogy félre tegye ezt az egészet.

Nálunk is vannak a családban olyanok, akik nem bírják pl. a férjemet és a férjem se az illetőt.

Ha a férjem hadakozik, hogy nem akar egy társaságba lenni az illetővel, akkor csak annyit szoktam mondani, hogy tartalak annyira intelligensnek, hogy simán, mosolyogva végig csinálod;) És ő végig csinálja...

Erről beszéltem: ha! képes vagy elengedni a haragodat a másik iránt, ha! képes vagy legyőzni saját frusztráló érzéseidet, és ha! képes vagy megteremteni önmagadban a belső békét, harmóniát... akkor leszel a boldog!

A saját boldogságunkat, békességünket, harmóniánkat saját magunkban, saját magunknak kell megteremteni... és mivel az emberek ezt képtelenek megtenni, inkább tovább cipelik a haragot, gyűlöletet. Ezért van tele a világ megsavanyodott, befelé forduló, gyűlölködő emberekkel. Ezért látjuk magunk körül azt, amit látunk!

Akkor neked jó természeted lehet. Eddig azt hittem nekem is. Mit tudsz nekem tanácsolni erre?

"22 éve vagyok együtt a férjemmel, akinek van egy zűrös nővére aki az anyjával lakik. Mindig segítettük őket én is férjem is, főleg lelki problémái voltak évekig lelkiztem én is vele. Na most tavaly megsértődött ránk a férjem nővére, félredobta azt amit eddig lelkilekben kapott tőlünk és egy apró dolog miatt teljesen ellenünk fordult. Ez még"nem is érdekelt volna"csakhogy férjem anyját, anyósomat teljesen ellenünk fordította. Amaz nem volt kíváncsi ránk vagy 7 hónapig a mi verziónkat nem akarta hallani se csak a lányát pátyolgatta. Ebben a 7 hónapos mosolyszünetbe benne volt tavaly a Karácsony is. 22 évig minden Karácsonyunk szép volt, több napot is együtt voltunk ünnepekkor, most egy rövid sms ben kívánt boldog karácsonyt. Közben a szeleburdi lánya rájött, hogy milyen jó lenne újra felvenni velünk a kapcsolatot nyitna felénk ő is, anyós is, de én nem tudom megbocsájtani, hogy 22 év ismeretség után ezt velem és a fiával is megtette a szeszélyes lánya kedvéért, aki egész életében egy hisztigép volt.

"

Én képtelen vagyok haragot tartani. Igaz, haragudni is.

Én ha egyszer valakit kedvelek, akkor az tehet bármit, nem vagyok hajlandó utálkozni.

Ha valaki viszont haragtartó, akkor megvonom a vállam és nem foglalkozok vele.

Családban még véletlenül sem vagyok képes bárkire haragudni. Mindenkinek van valami hülyesége, ha ők elviselik az enyémet, akkor én miért ne viselném el másokét?

Én sem tudok komoly sérelem esetén megbocsájtani, de úgy érzem, hogy ez a sérelem nemcsak, rólad, a sógornóről és anyósodról szól. Bármit gondolsz róluk, már csak a férjed iránti tiszteletből,rá és a 22 évre tekintettel el kellene viselni őket egy kis időre.

Az év többi részén meg nem, mindegy, hogy mit csinálnak ?

Látom, mindenféle tanácsokat kaptál, én csak a magam, véleményét írtam le.

Én nem tartok haragot, és nem gyűlölködök. te se tedd, mert magadat sanyargatod az érzéssel, nem azt aki ellen irányul.

Ezt mintha nked mondaná Őálferi atya:

„dönthetek úgy, hogy haragszom istenre, vagy a világra azért, amit nem adott meg, de dönthetek úgy is, hogy abbahagyom saját magam bántalmazását és hálás vagyok azért, amit kaptam”. /Pálferi atya/

Simán lehet valakit egyszerűen kizárni az életedből, ha olyan történt, ami neked nem megbocsájtható. Ehhez nem kell, hogy neked érzelmeid legyenek irányába, egyszerűen elengeded, és kész.

A "majd visszakapod az élettől" meg egy marhaság, nézzünk már körül a világban, ez alapján a jó és megbocsájtó emberek boldogan öregednének meg, de hát ez nagyon nincs így ....

Felesleges őrizgetni bármilyen sértést, bántást, haragot, azzal nem érsz el semmit.

Lépj túl rajta, mindenki azt fogja visszakapni az élettől, amit másoknak adott! Előbb, vagy utóbb, de bekövetkezik.

Ettől kezdve bármeddig is dédelgeted a negatív érzelmeket magadban a másik iránt, csak saját életedet teszed vele nehezebbé.